Olvasóink is biztos találkoztak már velük a város területén. Némelyik a megszokott helyén vár a jó sorsára. Pl: a CBA közelében, vagy a hétvégi misék idején a katolikus templom előtt.
Sajnos , néha nem kevés szemetet hagynak maguk után. Az italos üvegeket a bokrok alá dobják, pedig néhány lépésre ott van a szeméttartó.
Az Ételt adok-ételt kapok dobozt is a hanyagság miatt kellett leszerelni a Katolikus Óvoda sarkáról. Ugyanis olyan tömérdek szemetet szórtak szét körülötte, hogy az óvodába járó gyerekek szülei kérték az óvoda vezetőségét a helyzet megoldására. A doboznak azóta sem sikerült helyet találni.
Mint azt Fehér Katalintól, a Budaörsi Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály vezetőjétől megtudtuk Budaörs Város Önkormányzata a Máltai Szeretetszolgálattal a budaörsi hajléktalanok ellátására megállapodást kötött. Az Utcai Gondozószolgálat látja el ezeket a személyeket, szükség esetén (bejelentés alapján), de legalább hetente felkeresik őket, télen meleg ruházatot, takarót biztosítanak a számukra, minden esetben felajánlják a szállón való elhelyezést.
Nagy Lászlót a CBA előtt láthatjuk szinte minden nap. Vele kapcsolatban ezt a tájékoztatást kaptuk: „Nagy László a Máltai Szeretetszolgálat Utcai Gondozószolgálat gondozásában van, jelenleg a Déli-Pályaudvarnál található szállón tölti az éjszakákat. A Gondozószolgálattal történt beszélgetés alapján Nagy László személyes iratokkal rendelkezik, az éjszakai elhelyezésen kívül más felajánlott gondozást nem fogadott el. Az Önkormányzat települési támogatást biztosít a számára.”
A vele éppen egy éve készült beszélgetés ITT olvasható.
s.k.