Hamvas Béla – a megbüntetett író

2021-03-29 | Budaörs
„A szenvedések értelme az, hogy olyan emberré kell lenni, aki ezt az iszonyatot kibírja” –mondta Hamvas Béla Pythia című művében. Egyre távolodik tőlünk Hamvas. A bölcs Hamvas, aki két világháborúban harcolt és aki saját bőrén tapasztalta meg a kommunizmus zsarnokságát, miközben megállás nélkül írt, gondolkodott és megpróbált ember maradni.

Sok-sok évvel ezelőtt hallottam először a nevét. Azt is csak halkan súgták a fülembe. És máig ott van a könyvespolcomon egy kéziratos/írógéppel írt, több mint két kilós bekötött kötet (élete egyik legutolsóbbika), a Scientica Sakra, azaz a Szent Tudományok Könyve, amely baráti körünkben éveken át kézről kézre járt. Nyomtatásban csak 1996-ban jelenhetett meg, immár részeként annak az általa írt csaknem harminc kötetnek, amit akkor már életműkiadásban a Medio Kiadó jelentetett meg a Magyar Hitelbank Művészeti Alapítványa támogatásával, Dúl Antal szerkesztésében.

Hamvas nagyon nagy tudású és nagy hatású író és gondolkodó volt, írásai részei lettek a magyar kultúrának. Olvasóinak nagyon sokat segített abban, hogy nemcsak mint egyének, hanem mint közösségek és mint nemzet is fejlődhessenek. Abban hitt, hogy van egy közös ősi tudás, amit hagyománynak nevezünk, amihez vissza lehet nyúlni, és amely a jelen romlottságával szemben segít az embernek megtalálni önmagát. Azt vallotta, „ne üljetek füstkarikára”, a művészet előbbre való, mint a politika, és a művész fontosabb szereplő, mint a politikus…

Az eperjesi evang. kollégium

Eperjesen született, apja evangélikus lelkész volt. Érettségi után hazafias lelkesedésből diáktársaival önkéntes katonának állt és a fronton kétszer is súlyosan megsebesült. Hátországi lábadozása ideje alatt sokat olvasott, Kantot, Rimbaud-t, Dosztojevszkijt, Schopenhauert, és mindenekelőtt Nietzschét. Kierkegaard tanulmányát olvasva jött rá arra, hogy „nincs társadalom, nincs állam, nincs költészet, nincs gondolkodás, nincs vallás, és ami van, romlott, hazug és zűrzavar. De valamikor el kellett kezdődnie… Elkezdtem hát keresni a sötét pontot. Az első hazugságot… Visszafelé haladtam, a felvilágosodásig, a racionalizmusig, a görögökig, a héberekig, az egyiptomiakig, a primitív középkoriakon át a primitívekig. A válságot mindenütt éreztem, de minden válság mélyebbre mutatott. A sötét pont még előbb van, még előbb… A jellegzetes európai hibát követtem el. A sötét pontot magamon kívül kerestem, holott bennem volt…”

Miután édesapja megtagadta a csehszlovák hűségesküt, Budapestre költözött a család, ő pedig beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetemre. Emellett zeneelméletet is tanult és alkalmi hallgatója volt az orvostudományi egyetemnek is. 1923-tól újságíró lett a Budapesti Hírlapnál, és 1928-tól 1948-ig pedig a Fővárosi Könyvtárban dolgozott. Mindeközben sokat publikált, közgazdasági tanulmányokat, esszéket, kritikákat és recenziókat írt mintegy huszonöt folyóiratba. 1935-ben Kerényi Károllyal megalapították a Sziget-kört, egy klasszikus görög hagyományból merítkező szellemi szövetséget, amelyhez egyebek közt Szerb Antal, Németh László is csatlakozott, és 1936-ban megírta a Magyar Hyperiont, első írói korszaka ars poeticáját.

Miután első feleségétől elvált, 1937-ben feleségül vette Kemény Katalin írót, művészettörténészt, akivel a párkapcsolaton kívül alkotói közösséget is alkottak. Lakást béreltek Óbudán, a Remetehegy oldalában.

“A majd húsz évig tartó könyvtártiszti korszakának a II. világháború kitörése vet véget. A háború alatt háromszor hívják be katonai szolgálatra. A végkifejlet idején Németországba vezényelt csapatától megszökik, de amikor az oroszok elfogják, a szibériai út elől is szökni kényszerül. Aki az ostrom napjairól hiteles élménybeszámolót kíván, olvassa el a Karnevál hatodik könyvét.” – írja a Hamvas-kutató Dúl Antal. A második világháború alatt háromszor hívták be katonának, de ez nem akadályozta meg abban, hogy fordítson, többek között Lao-ce, Hérakleitosz és Konfucius műveit. Ez idő alatt több könyve is megjelent. 1944-ben katonatisztként a rábízott zsidó munkaszolgálatosokat élete kockáztatásával hazaengedte. Egy ideig az ostromlott Budapesten bujkált. Mikor remetehegyi
bérelt lakásukat bombatalálat érte, mindenüket elvesztették. Megsemmisültek kéziratai, sőt egész könyvtára is. „A sötét esztendőben minden vagyonomat elvesztettem… Itt kezdődött a valóság…”

De a csapásoknak még nem volt vége. 1948-ban felfüggesztették könyvtári állásából, B-listára tették – ez volt a politikailag megbízhatatlanok belügyminisztériumi kategóriája. Elnémították, kényszernyugdíjazták és ezzel megfosztották minden publikációs lehetőségtől és a szerkesztés jogától. „Hogy ne legyek közveszélyes munkakerülő…”, földműves igazolványt váltott ki, amelyben munkahelyéül sógora szentendrei kertjét jelölte meg. 1948 és 1951 között földet művelt, gyümölcsöt termesztett, keményen dolgozott. A Karnevált ebben az időben, Szentendrén írta, ez a kötete az olvasók körében kézirat formájában harminc évig járt kézről kézre, míg 1985-ben nyomtatásban is megjelenhetett.

Hamvas elvonultsága, hatósági szempontból kétes munkaviszonya idővel tarthatatlanná vált, ezért kénytelen volt elhelyezkedni. 1951-től 1964-ig az Erőműberuházó Vállalat erőmű-építkezésein (Tiszapalkonya, Inota, Bokod) vállalt munkát, raktáros, segédmunkás, gondnok. Hajnalban, munkakezdés előtt, és amikor csak teheti, kihúzott íróasztalfiókban és árokparton, szanszkritból, görögből és héberből fordított; a jógáról, a Kabbaláról, a zenről, és a szufikról írt tanulmányokat. “A középpont itt a kocsma és a népbolt. Itt benne vagyok a templomtalan tömegben. Gyűjtöm azokat a szavakat, amelyeket itt a legtöbbször használnak, persze trágárságok. A katonaság ehhez képest igen finom hely volt. Azt hiszem, kevés ember ússza meg ezt belső károk nélkül.” … 1957-ben megpróbálta visszaszerezni állását a Fővárosi Könyvtárban, de elutasították és további próbálkozásai is kudarcba fulladtak. Ekkor úgy döntött, inkább vidéki raktáros marad.

Megállás nélkül írt, de nem publikálhatott. Életművét az asztalfióknak írta. „Nem adatott meg, hogy a társadalmi igazságtalanságok ellen kirohanjak, erről a kirohanásról könyvet írjak, majd a könyv jövedelméből kényelmesen berendezkedhessek. De ez így jobb volt. Socratestól fennmaradt egy mondás: Jobb az igazságtalanságot elszenvedni, mint cselekedni.” 1964-ben havi 760 forint ellátmánnyal nyugdíjazták. Sikerült egy kis gyümölcsöst venniük Szentendrén, így Hamvas visszatérhetett kedvenc településére, és élete hátralévő idejében kora tavasztól késő őszig a kertet művelte, gyümölcsöket, virágokat telepített és írt. Munkái illegálisan, kézirat formájában terjedtek, és egyre népszerűbbek lettek a „fű alatt”.

Hamvas Béla író, filozófus, esztéta és könyvtáros, a 20. század egyik legsokoldalúbb magyar írója és gondolkodója 1968-ban halt meg agyvérzésben. Felesége Szentendrén helyeztette örök nyugalomra. 1990-ben posztumusz „búcsúajándék” volt a Kossuth-díj, 1996-ban Magyar Örökség-díjat is kapott.

Az interneten leltem rá egykori bokodi kollegájának visszaemlékezésére, aki szerint „Béla bácsi” minden nap, reggel is, este is sétált, olykor elfeküdt a fűben. Egyszer megkérdezte tőle: miért sétál rendszeresen még ilyen rossz időben is? Azt válaszolta: „Mert ilyenkor elindul a lelkem gondolkodni, én meg utánamegyek…”. És azt is elmondta még róla, hogy Béla bácsinak tartása volt, gerince volt, szava pedig – mint a Szentírás. Egész lénye méltóságot sugárzott…

R. V összeállítása

Megosztás