Hollósi Frigyesre emlékeztünk

2019-09-12 | Kultúra
A Latinovits Színház immár évek óta népszerű sorozata a Szellemidézés az idei évadban is folytatódik- Tegnap este Hollósi Frigyes szellemét idéztük.

Mikor egy kortárs színészre emlékezünk, megdöbbenünk, hiszen mint mondjuk: tegnap  még játszott és ma már nincs közöttünk. Az elmúlt években nagyon sok színészre, színészlegendára emlékeztünk a Latinovits Színház Szellemidézés műsora kapcsán, olyanokra, akik életük munkásságával kitűntek, akik alakja sok esetben legendává nőtte ki magát a film és színház történetében.

A Major kávézóban Hollósi Frigyes szellemét idéztük kortársa Benedek Mikós színművész jelenlétében, aki sok személyes adattal szolgált az est folyamán. A visszaemlékezésben partnerei voltak Szebeni Ágnes a Színháztörténeti Intézet munkatársa és Bodnár Éva műsorvezető a Latinovits Színház képviseletében.

A szellemidézés helyszínén a Major kávézóban kifeszített vásznon már várta az érkezőket a megidézett színész Hollósi Frigyes, igaz hogy most már csak virtuális valóságában. Számtalan filmkocka őrizte meg tehetségét A vele kapcsolatos emlékeit Benedek Miklós osztotta meg velünk. Mint megtudtuk, Hollósi Frigyes diákéveiben inkább a sportot tartotta életcéljának, de tehetségét hamar felismerték. Sorsa beteljesedett, színész lett.  A vissza emlékezés első perceiben peregtek a fotókockák, majd később a filmrészletek, felidézve életútján végigjátszott szerepeit. Sokan ismerték, láthatták színdarabokban és a nagy ismertséget hozó Kisváros című TV sorozatban szinte az egész ország.

Sosem vágyott főszerepre és valóban nem is érte el ezeket. Helyettük epizódszerepeket kapott, amiben remekül tejesített, így szerezve meg népszerűségét. Hosszú évekig volt a Nemzeti Színház tagja ahol saját öltözője volt, amely egyben –bármi furcsa,de  a lakása is volt. Hollósi nem gyűjtött vagyont és a pénzt, amit gázsiként kapot,t pillanatok alatt el is költötte. Evős és ivós ember volt mondta róla nevetve Benedek Miklós. Még hetven éves korában sem volt saját lakása, ezért a Nemzeti Színház öltözőjét rendezhette be magának. Szellemes és rendetlen, lírai és drámai volt egyben, mondta Benedek Miklós, szerethető hiszen bárki szívébe percek alatt belopta magát.

Gyermekkora szomorú volt, hiszen nagyon korán árvaságra jutott és nagynénje nevelte szülei halála után. Tehetségesnek találták ezért felvételt nyert a Színművészeti Főiskolára, ahonnan három hónap múlva eltanácsolták. Ekkor Ádám Ottó 1962-ben Szolnokra hívta játszani, de abban az évben már el is vitték katonának. Leszerelés után újból Szolnokra ment, ahol tizennyolc évet töltött el. Tulajdonképpen a színpadon tanulta ki a színészi mesterséget.

A visszaemlékezést filmrészletek tarkították. A Csacsacsa film nagy siker volt. Szolnokon a Svejk cimű darabban játszott, majd felhívták Pestre a Nemzetibe egy beugró szerepre. Szolnokon eljut a csúcsra. de, akkor otthagyja a színházat és feljön Pestre a Nemzetibe ahol két évadot játszik csupán. Mint megtudtuk a színésztársai előtt nem volt nagy tekintélye, nehezen tanulta és jegyezte meg a szöveget, amelyet „bohóckodással” próbált enyhíteni. 1982-ben a Katona József színház tagja lett.

A visszaemlékezést tarkították újabb és újabb filmrészletek, ahol tehetségét  újból láthattuk igaz hogy csak egy-egy percre. Részletet láthattunk a Buborékokból, a Svejk-ből és még számos darabból amiben szerepet kapott.

A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 220A Színházi Adattár információi alapján megállapítható, hogy legtöbbször, huszonhatszor – a szolnoki évek alatt – Bor József osztott rá szerepet. Merő Béla tizenhat, első igazgatója, Berényi Gábor tizennégy,Zsámbéki Gábor tizenhárom alkalommal választotta alkotótársának.

Hollósi Frigyes Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjének kitüntetettje 2012. december 5-én hunyt el. Pályatársai mély megrendüléssel vették a szomorú hírt. A Kőszegi Várszínház, ahova 1992-től gyakran visszatért, emlékestet rendezett tiszteletére illetve kedvenc kávéja is róla kapta a nevét. 2013-ban, 72. születésnapján a Nemzeti Színház büféje – mely egyik kedvenc helye volt – nevét Hollósi Frigyes Művészklubra változtatta.

Major Edit

Megosztás