Húsvét vasárnap ismét órát állítunk

2024-03-21 | Budaörs
Mivel idén húsvét március utolsó hétvégéjére esik, húsvét vasárnap hajnalán elindul a nyári időszámítás: egy órával előbbre kell állítanunk óráinkat. Hozzáteszem: végre! Nekem a nyári időszámítás egész évben megfelelne.

És ezzel, azt hiszem, nem vagyok egyedül. Felmérések szerint többen szeretnénk, hogy maradjon egész évben a nyári időszámítás, hiszen pl. akkor a téli délutánok nem lennének olyan korán sötétek (gondoljunk a kicsikre, akik a játszótereken sötétben ugrándoznak), nem is beszélve szervezetünk megpróbáltatásairól, amit az évi kétszeri óraállítgatás okoz. És valljuk be, mivel az idős emberek általában korán ébrednek, nem kellene a hajnali sötét órákat télen olyan sokáig „kibírni”.

„Míg az óraátállítás pozitív hozadékainak még a léte is vitatott, negatív következményeiről rengeteg bizonyíték létezik a szakirodalomban. Egyes kutatások arra mutattak rá, hogy a szokás nyomán látványosan, 30 százalékkal ugrik meg a halálos közlekedési balesetek száma az óraátállítást követően, a munkahelyi balesetek száma pedig 6 százalékkal nőtt az átállítást követő első hétfő során. Az orvosi műhibák száma 19 százalékkal nő meg az óraátállítás utáni héten, a szívrohamok száma 29, az agyvérzéseké 8, a depressziós tünetekkel jelentkező betegek száma pedig 11 százalékkal nőtt meg ugyanezen időszak során” – írja a vg.hu.

Idén az óraátállítás húsvétvasárnapra esik, így hétfőn még a többségnek szabadnapja lesz, emiatt az átállás nem lesz olyan éles, nem feltétlenül kell olyan korán kelni, mint ha az átállítás utáni reggelen máris a megszokottnál egy órával korábban kellene indítani a napot.

Az elmúlt évtized során egyre több ország hagyta maga mögött az óraátállítás szokását: egy tavalyi kutatás szerint míg korábban a bolygó országainak fele állítgatta az órát, ma már csak az államok harmada él a szokással.

Az Európai Unióban már 2018-ban előterjesztettek egy olyan tervezetet, ami megszüntetné az évi kétszeri átállítást, de mivel ezt nemzeti hatáskörbe utalták, egyik ország sem merte még elkezdeni…

Remélem, előbb-utóbb mégiscsak megtörténik, legalább nálunk!

SzK

(Kép: Mindmegette.hu)

Megosztás