Az igényességgel vagy igénytelenséggel e két gyakran használt fogalommal, határozzuk meg elvárásainkat önmagunkkal és a társadalommal szemben, Egyesek jó dolgukban hirdetik az igénytelenséget, melyet hirdetnek ruházkodásukkal és szándékosan lecsupaszított életkörülményeikkel.
Ha valaki szerény hajlékba született és ez által szerény életkörülmények részese lett, még nem azt jelenti, hogy igénytelen, és nem azt, hogy nem vágyik egy jobb életre. Sok esetben őket jobban hajtja az előrejutás és az érvényesülés vágya és a tenni akarás, mint azokat, akiket a sors az élet naposabb oldalán hordoz a tenyerén.
Hogy az ember mit tud megengedni magának és mit nem az elsősorban anyagi tehetségén és ezen túlmenően igényén is múlik. Az emberiség fejlődésének hosszú folyamatában koronként más volt az a társadalmi elvárás és igény, amihez igazodva élték az életüket. Úgy a művészetekben, mint az öltözködésben, mint a lakáskultúrában és még sorolhatnám az épp adott kor szellemének megfelelően kialakult irányzatokat, amelyek mutatták az utat, ami aztán elvezett bennünket jelen korunkhoz.
Jelen világunkban lépten – nyomon találkozunk figyelemfelkeltő reklámokkal, amelyek vágyat ébresztenek vagy éppen egy jó ötletet adnak, hiszen a reklámnak pontosan ez a célja. Az 1970-es 80-as években nyugatról hozzánk került gyönyörű kivitelezésű katalógusok ontották a szépen berendezett otthonok fotóit, a pálmafákkal, homokos strandokkal övezett elegáns szállodákat és a dúsan megrakott svédasztalok választékát. A legtöbb ember célt tűz ki maga elé és tesz is érte hogy –még ha sokan tagadják is- elérje azokat Nem hinném, hogy van olyan ember, akinek ha az élet lehetőséget adna egy jelen helyzeténél magasabb színvonalú életre, nemet mondana, hiszen céljai között ez is szerepel.
Hetente lottó cédulák százezreit töltik ki azok, akik egy jobb minőségű életről álmodoznak. Legalább az öt szám kihúzásáig eltelt időben boldogan álmodják a jobb életet. Aztán persze jön a kijózanodás.
Mindig is volt és van egy társadalmi réteg, amely törekszik álmai megvalósítására. Visszaemlékezve az első nyugat-németországi utamra nem győztem betelni a sok csodával, ami akkor engem fogadott. Már az odafelé vezető utak minősége a magyar határt elhagyva szembetűnő volt. Nem beszélve arról a hatalmas árubőségről, amit pl. München áruházaiban tapasztaltam. A dugdosott és így „kicsempészett” valutánkból- mert hát azt bizony titokban lopva vittük magunkkal- nem is tudtuk hogy hirtelen mit is vegyünk és hozzuk haza Magyarországra.. Éhesek voltunk a szép ruhákra, finom ételekre, csokoládéra, kávéra, műszaki cikkekre Majd teltek múltak az évek a helyzetünk egyre jobbra fordult és egy szép napon már idehaza is gyönyörű áruházakban válogathattunk a bőség zavarával küszködve. Eltűntek az utakról a Zaporozsecek, Trabantok és Wartburgok és jöttek helyettük a nyugati csodák. S ez így van rendjén. Lassan a szocializmusból átsétáltunk a hőn áhított kapitalizmusba, de rá kellett jönni arra, hogy a kis embernek ez sem hoz sokat a konyhájára. Kisvállalkozások nőttek ki a földből, akik családi össze fogással vagy hitelfelvétellel elindultak az önmegvalósítás rögös útján. Soknak sikerült és sokan belefáradtak, de elindult Magyarországon is a piacgazdaság, ami előre vitte az országot. Sokan rossz szemmel nézik a törekvő embert. De miért? Miért bűn akarni, jobbnak és többnek lenni? Nem csak anyagiakra gondolok, hanem tudásban mérhető gyarapodásra, és ez által felnőni, hiszen erről szól a minőségi élet.
Elképzelhető hogy sokan beérik a minimalizált környezettel, szándékosan kirongyolt farmerrel, és így hirdetik az igénytelenségüket. Leegyszerűsített élet és leegyszerűsödő gondolatok. Ez is lehet egy irány. Talán ők így a boldogok? Lehet. De azért szerencsére, vannak akik másképpen gondolják.
Major Edit
