Irány Montenegro

2022-05-28 | Budaörs
A nyár közeledtével szeretném még egyszer felidézni azt a felejthetetlen utazást amit tavaly tettünk meg felszabadulva a covid nyomása alól.Újra szabad levegőt szívhattunk és nem is akárhol.
A volt Jugoszlávia területének hatalmas részét uralja Montenegro, ahogyan a neve is elárulja a fekete hegyek vidéke. Valóban csodálatos vidék ez. Hatalmas égbenyúló fenséges hegyóriások, a mélyükön lassan tovaúszó kanyonokkal,ezernyi középkori emlékkel tarkított városokkal és ősrégi templomokkal,mauzóleumokkal.

Talán még soha ennyire nem vártuk a nyaralást úgy, mint a tavalyi évben,2021-ben.Bizonytalan volt még az indulás amikor befizettük az utolsó részletet. De szerencsére a vírushelyzet javulni látszott és ezért elindultunk. Összesen negyven négyen fizettük be ugyanazt az utat az Élmények a Fekete hegyek országában elnevezésűt, mely csodákkal kecsegtetett bennünket. Utólag elmondhatom,hogy  nem csalódtunk. Kényelmes busszal indultunk a magyar szerb határra ahol máris szembesültünk a hosszú várakozással. A szerbek rugalmasabban kezelték a beléptetést, mint a magyar határszervek, itt a magyar oldalon  ugyanis több mint egy órát álltunk úgy, hogy a busz előtt senki sem várakozott. A személygépkocsi sor szűnni nem akaró áradata szintén várta a határátlépést. Aztán megtörtént az ellenőrzés és előttünk állt a hat napra tervezett vakáció.

Gondolom ezerszám vannak közülünk akik már megjárták azt a hosszú utat ami elvezet egészen Montenegróig és a Kotori öbölig, amely a szerintem a világ egyik legszebb helye. Útközben megjártuk a hatalmas hegyek szerpentinjeit, a különböző Nemzeti Parkokat ahol a monostorok csendje  mellet leginkább a természet csodája fogott meg bennünket.

Az öreg város Budva látképe háttérben a hóval fedett fekete hegyek azaz a Montenegro

Persze az utazás minden szépsége mellett vannak nem várt és fárasztó körülmények is.. Ilyen volt a második napunk, amely ezernyi csoda szép látnivalót rejtett számunkra, majd  a nap végére megérkeztünk este fél kilenckor a budvai régióban lévő négycsillagos szállodánkba. A recepció máris az étterembe irányított bennünket azzal, hogy a csomagjainkat később vegyük magunkhoz, amellyel aztán a kijelölt szobáinkat elfoglalhatjuk. Fáradtan siettünk az amúgy hatalmas étterembe egy számunkra akkor még ismeretlen kerten keresztül. A vacsora után a recepción egy térképet nyomtak a kezünkbe ahol bekarikázták azt az épületet ahol majd lakni fogunk. Mondanom sem kell, hogy kissé bizonytalanul indultunk el a sötét hatalmas kerten át, amikor egy elektromos kisautó surrant mellénk, felvette a csomagjainkat egészen a kijelölt épületig vitt el bennünket. Innen kezdve már gördülékenyen ment a dolog. Másnap reggeli után indultunk a Kotori öbölhöz, amely utunk egyik kiemelkedően csodás állomása volt. Montenegró igazából a festői Kotori öböllel kezdődik. Az öblöt északról Horvátország, majd az Orjen hegység csúcsai, míg délről a Lovcen hegység magaslatai határolják. Mindebből gyorsan kiderül, hogy egy csodálatos hegyvidéki, de mégis mediterrán vidéken járunk. A Kotori öböl zöldellő domboldalai, öblei egyaránt csodálatos látványt nyújtanak. Most pedig felsorolom az összes helyet, amelyet érdemes felkeresnie az ideutazóknak

1. Kotor vára

A Kotori vár egy szabályos háromszög alakú, feltöltött földnyelven helyezkedik el. A várfal 4,5 kilométer hosszú.

Magassága 2 és 16 méter között váltakozik. Egy kellemes séta a várfal felfedezése, ugyanis még a Szent István hegyre is felkúszik a várfal keleti vége.

Legérdekesebb épületei a Főtér, az Arsenal, az Óratorony és a Szent Tripun katedrális

A Kotori öböl 30 kilométer hosszan hasít magának utat a hegyek között. Partvonala 107 kilométer hosszan tekergőzik. Legkeskenyebb pontja a 340 méter széles (szűk) Verige-szoros. Itt lehet átkompozni Herceg Novi felől Tivat Kotor illetve Budva irányába. Négy területre osztható a Kotori öböl: a külső területen a Herceg Novi- illetve a Tivat öblökre, illetve belül megkülönböztetjük a Risan- és a Kotor öblöt.

Nedves szubtrópusi éghajlat jellemzi ezt a területet. Január a leghidegebb. Ilyenkor 4 fok az átlaghőmérséklet. Fagypont alá csak ritkán megy a mutató higanyszála. A Kotori öböl időjárása már áprilistól kezdve élvezhető. Az áprilisi átlaghőmérséklet 15 fok, májusban 21, júniusban 27, s a legmelegebb hónapokban, vagyis júliusban és augusztusban egyaránt 29 fok. A hegyeknek köszönhetően még a legnagyobb kánikula is könnyen elviselhető itt.

A Szent Tripun katedrális Kotor fő látnivalója. Az óváros legvégén fekszik, egészen a Szent Ivan hegy lábainál.

809-ben kezdték el építeni egy román templom alapjaira. A ma látható Szent Tripun katedrális építését 1166-ban fejezték be, s szentelték fel Szent Tripun – Kotor védőszentje – tiszteletére. A székesegyház egy három hajós, román stílusú, római katolikus katedrális. 1667-ben egy hatalmas földrengés volt ebben a térségben. Ekkor leomlott Kotor katedrálisának két tornya (ebben a földrengésben sérült meg súlyosan Dubrovnik óvárosa is.) A Tripun katedrális két új tornyát nem az eredeti román, hanem az akkori divat szerint, barokk stílusban építették újjá. Érdekes látnivaló a katedrális rózsaablaka is. A szentély homlokzata is megsemmisült a földrengésben. Az újjáépítés során lett kialakítva a reneszánsz jellegű rózsaablak is.

Szent Tripun katedrális belsejét gazdag művész alkotások, festmények díszítik. Gazdag arany- és ezüst gyűjteménnyel büszkélkedik. Európa egyik legnagyobb egyházi kincstára található itt.

2. Sziklák Asszonya templom

Ez a különös látnivaló Kotor öböl északi területén helyezkedik el, pontosan a Verige-szorossal szemben. Története: amikor Kotorból elindult egy hajó a nyílt tengerre, egy szikladarabot vitt magával a kapitány. Amikor a hajó visszatért a Kotor öbölbe, átkelt a Verige-szoroson és meglátta Kotor várát, a sziklát rádobta a Moršič zátonyra. Így alakult ki ez a mesterséges, kis szigetecske. Nevét – Sziklák Asszonya templom – is a sok-sok szikladarab után kapta. A belső öbölből több helyen kirándulásokat szerveznek ide.

 3. A Kék barlang

A Lusticia-félsziget oldalában két Kék barlangot találunk. Tivatból és Herceg Noviból (illetve Kotorból is) szerveznek ide hajós kirándulásokat. Mivel a barlangok magassága mindössze 9 méter, így kis, evezős hajókkal – illetve kis, motoros hajókkal – visznek be a barlangba. A barlangok alja üreges, ahova bevilágít a napfény, s ennek köszönhetően világos, neon színben pompázik a tenger. Érdemes kipróbálni, ha erre járunk!

Különös látvány a Kék barlang is

4. Mamula erőd

A Kotori öböl látnivalói között tartják számon az öböl bejáratánál fekvő Mamula erődöt is. A Lastavica nevű mini szigeten találjuk ezt a XIX. századi romos erődöt. A két világháború között börtönként üzemelt. Ma szabadon látogatható, de érdemes sietni, mert egyes hírek szerint, luxus szállodát építenek a szigetből.

5. Perast

Térjünk vissza egy kicsit a hátsó öböl partjára. A Verige – szorostól srégen jobbra találunk egy picike, ámbár gyönyörű szép, mediterrán városkát. Sokaknak ismerős lehet Perast látképe, hiszen számos montenegrói hirdetésben felhasználták már. Érdemes itt is egy kis kirándulást tenni! Montenegro egyik jelképe: Perast

6. Tivat jacht kikötője

A tivati Porto Montenegro volt a Jugoszláv hadsereg legfontosabb tengeri bázisa. A szocialista állam széthullásával magán kézre került a kikötő, s mára egy luxus yachtkikötő lett belőle.

A Kotor öböl látnivalóit hosszasan lehetne még sorolni, de ha ezeket a helyeket végigjárjuk, lassan le is telik a nyaralásunk. Pedig utazásunk során még sok szép helyre látogattunk el, de arról a majd legközelebb számolok be.

Major Edit

Megosztás