Ebből az alkalomból a budaörsiek meleg hangú levélben köszönték meg Zichy Miklós özvegyének, Berényi Erzsébetnek a hozzájuk való jóságát, jelképesen búcsúzva ezzel a Zichy-család több mint száz éves budaörsi uralmától.
„Hálásak leszünk életünk végéig, dicsérni fogjuk, soha el nem múló köszönetet mondunk, Nagyméltóságú Grófnőnek alázatos és engedelmes Buda-Eörs község”
Több mint száz év múlva „ A militáris összeírás szerint Buda-Eörs lakossága 2398 fő”
A családok megélhetését elsősorban a mezőgazdasági termelés- a szőlő és borkultúra biztosította. Kedvező lehetőséget jelentett a főváros közelsége, ahol a terményeiket árusítani tudták. A takarékos, „spórolós” életmódjuknak köszönhetően, egyre több földet vásároltak Budaörs határán kívül is. Budaörsi gazdák tulajdonában voltak a törökbálinti, sasadi, kamaraerdei termőterületek. A gazdák gondos szakértelemmel művelték földjeiket. A nagy munkák idején összesegített a család. Ha napszámost fogadtak, akkor mindig a gazda ment elöl, diktálva az ütemet. A köves hegyoldalakon lefolyó csapadékvizet mélyedésekbe vezették és az ott megülepedett termőföldet puttonyban, hátikosárban visszahordták a termőterületre! Ez a mai ember számára alig hihető. Pedig még ma is élnek közöttünk olyanok, akik ezekben a munkálatokban fáradoztak.
Ma is ismert a mondás:” A szőlő a hajlott embert szereti.” Igaz is, hogy a szőlő kívánja a legtöbb munkát: nyitás, metszés, legalább ötszöri kapálás, permetezés – szükség szerint, kötözés, míg végre elérkezett a szüret ideje. A szőlőtermelés fejlődésének a filoxéra vetett véget. 1875-ben észlelték először Magyarországon. Minden elszánt védekezés ellenére a szőlőtőke gyökerén élősködő tetvek az egész ország szőlőültetvényeit tönkretették. Budaörsön is sok család szinte földönfutóvá vált. Sokan a fővárosban kerestek ipari munkát. Csak a nagygazdák tudtak talpra állni. A filoxéra a vad-alanyban nem tudott kárt tenni. Ezt a lehetőséget figyelembe véve vad-alanyokat telepítettek, majd 2-3 év múlva nemes vesszőkkel oltották be. A szőlőkultúra évek múlva újból felvirágzott. Egész pincesorok épültek a Kőhegy oldalában, az Odvas hegy tövénél.
Az állattartás egy „másik lábon állást” jelentett a családi gazdaságoknak. Sokan éltek a tejtermelésből. A jószágokat ugyan a gazda látta el, a tej eladása azonban az asszonyok feladata volt. Kora hajnali órákban vitték a budaörsi asszonyok a friss tejet gyalog, lovas kocsival, később a HÉV-vel, busszal. Piacokon árulták, de a legtöbbnek voltak állandó „kundcsaftjai” azaz vevőik. Nekik házhoz vitték a tejet, túrót, tejfölt, tojást. A tejárusokat a népnyelv „milimáriknak” hívta.
A község múlt századi meggazdagodását a budaörsi őszibarack páratlan diadala tette lehetővé. Elődeink rájöttek, hogy a meszes- agyagos déli fekvésű domboldalak jó adottsággal bírnak a kitűnő zamatú őszibarack termeléshez. Továbbképzéseket, terménybemutatókat szerveztek a község elöljárói. A 30-as évek elején már 10 ezer mázsánál több volt az őszibaracktermés. A délután leszedett zamatos gyümölcs osztályozás után ládákba került és vonattal, sőt repülővel másnap reggel Bécs , Berlin piacain várt a vevőkre. Szomorú, hogy napjainkra alig akad hozzáértő szakember, termelő. A gyümölcsösök helyén lakóparkok épülnek, pedig a budaörsi őszibarackhoz hasonló ízletes gyümölcs nincs még a világon.
Máig ismert a mondás:Az első meghalt, a második szükséget szenvedett, a harmadiknak lett kenyere.
Felhasznált irodalom:
Hauser József: Budaörsi Krónika
Novák László: Pestis , kolera, himlő Pest megyében
Helytörténeti Kislexikon
Budaörs Város Önkormányzata,
Filipszky István: Rögös utakon
Filipszky István: Nehéz kezdet
Dr. Riedl Ferenc: Szülőföldünk Budaörs
s.k.
