Miért jöttek?
A 18.sz -i Német Birodalomról azt kell tudnunk, hogy nem volt egységes. Kis fejedelemségek, hercegségek, tartományok alkották. Így uraik nem rendelkeztek akkora katonai erővel, hogy az alattvalóikat a külső ellenségtől megvédjék. A híres-hírhedt 30 éves háború terheit a föld népe a mai Baden-Württemberg területén még ki sem heverte, amikor újabb megpróbáltatások szakadtak rá. Az ellenséges betörések állandóan nyugtalanították a lakosságot. Sem életük, sem vagyonuk nem volt biztonságban. A francia és a svéd katonák kegyetlenül bántalmazták őket. Nem kíméltek sem nőt, sem gyermeket, sem aggastyánt. 1688-ban Heilbronn került kínpadra. Kastélyok, szőlőskertek, házak égtek, üszkösödtek. Az emberek hiába menekültek a templomokba, azokat is felégették, bemocskolták. A gall katonáknak ez volt a jelszava: „Ami nem jut a hasba, vagy a tarisznyába, azt pusztítsátok el!” Egy korabeli krónikás így kesergett: – A franciáktól meggyalázott nőszemélyeket hajnalban az utcán lehetett találni. Úgy jártak el, hogy még a barom is szégyellné magát, és ahogy még a farkas sem ragadná meg a bárányt.”
Az ellenséges katonák elhurcolták az igás állatokat, elvitték a vetőmagra valót. Így a parasztok nem vetettek, nem arattak. Súlyos éhínség lépett fel. A korabeli feljegyzések természeti csapásokról is számolnak be. Telente a rettentő hideg időjárás megtizedelte az állatállományt. A nyarak esősek voltak, tönkrement a termés egy része. Mi lehet az alapja annak az állításnak, hogy ismeretlen madárfajok jöttek, amelyek felfalták a kalászokat?
Ugyanakkor az uralkodók, a hercegek, fejedelmek XlV. Lajos, francia király udvartartásának mintájára fényűző életet folytattak. 14. Lajos udvartartását igyekezték utánozni. „Francia mintájú ringyóvilág bujálkodott Stuttgartban. – írták az akkori viszonyokról.
Egyre-másra különböző adókat vetettek ki a jobbágyokra. Nőttön-nőtt az elkeseredett népesség tömege.
A megélhetést az a törvény is nehezítette, mely kimondta, hogy a földet a családból a legidősebb fiú örökölheti azért, hogy ne aprózódjon szét birtok. A többi családtag iparosnak, napszámosnak mehetett.
Honnan jöttek?
A legtöbben Svábföldről jöttek (a mai Württemberg területéről) – ezért a betelepülőket közös szóval sváboknak hívják. De tömegesen érkeztek Elzászból, Hessen tartományból, a Rajna mentéről. Csatlakoztak hozzájuk svájciak, frankok, tiroliak is. Nagy kolóniák alakultak ki Pest-, Fejér-, Tolna-, Baranya megyében, Bánátban, a Vértes környékén és a Budai hegyvidéken. Mivel legtöbbjük a Dunán érkezett, ezért „dunai sváboknak” is nevezik őket.
Egy fennmaradt népdal kifejezi az útra kelők bizakodását, de szorongását is.
A Duna a tengerbe folyik
nappal meg éjszaka.
Hullám hullámot csalogat,
egyet se látsz már soha.
A fecske tavasszal visszatér,
gólya száll valahova,
de aki Magyarországra ment,
nem jön már vissza soha.
Magyarország a leggazdagabb
búzája, szőleje jó,
Günzburgban ez megmondatott
készen áll mind a hajó,
sok ott a barom, a hal, a vad,
szép legelő, laktató,
aki most Magyarországra megy
annak lesz világa jó.
(Kalász Márton fordítása)
A származási terület iránt érdeklődőknek nehéz a dolga, mert kevés kivétellel jegyezték fel az elindulás helyét. Néhány budaörsi családnak sikerült, ők a Fekete erdőig és Svájc területéig vezették vissza a szálakat.
s.k.
Forrás:sulinet
