Január – Vízöntő hava, Boldogasszony hava

2023-01-04 | Budaörs
Január az év első, 31 napos hónapja a Gergely-naptárban. Nevét Ianusról kapta, aki a kapuk és átjárók istene volt az ókori római mitológiában. A népi kalendárium szerint január neve Boldogasszony hava. A 18. században a magyar nyelvújítók a januárnak a zúzoros nevet adták.

Hónapneveink latin eredetűek. Római hagyomány szerint a hónapoknak – márciustól decemberig – a városalapító Romulus király adott volna első ízben nevet. Ez az első római naptár valójában empirikus parasztkalendárium lehetett, amely csak a mezei munkák szempontjából számba vehető 10 hónapot vette figyelembe. A fennmaradó téli holt időt – a földművelés planetáris urának, Szaturnusznak a hatalma alá eső Bak és Vízöntő havát – az i.e. 700 körüli naptárreform idején iktatták be az új 12 hónapos holdnaptárba Ianuarius és Februarius néven. Ianuarius hónap névadója Ianus, a kezdet és a vég istene volt, neki tulajdonítható, hogy a korábbi márciusi, majd szeptemberi évkezdés helyett a rómaiak utóbb január 1-jén kezdték az évet.

Az év első hónapját a csillagászati év megfelelő hónapneve után régente Vízöntő havának is nevezték. A csillagászati hónapok a napév fordulópontjaihoz igazodva a naptári hónapok utolsó dekádjában kezdődnek: a tulajdonképpeni Vízöntő hava január 21-én vagy 22-én. A régi időszámítás természetesen az évkezdetet is csillagászati fordulóponthoz, esetünkben a téli napfordulóhoz igazította. (Jankovics Marcell: Jelkép – kalendárium)

Az egyházi év következő hónapja, mely ugyancsak a karácsonyi ünnepkörhöz tartozik: Január (Vízöntő hava). „Januáriusnak hívták… a régi rómaiak… Jánosról, aki volt Itáliának első királya,… s mivel a nap is e tájban tér meg az égnek abroncsán, és hosszabbodik, s a világosság nevelkedik, a setétseg pedig kisebbedik… A keresztyének Boldogasszony havának nevezték, mert a pogányoknál ez a hónap volt szentelve Juno istenasszonynak, akit ők tartottak a házasság vagy lakodalmazás patrónájának… A keresztyének inkább akarták, hogy Juno helyett a boldogságos Szűz forogjon emlékezetben… A pogányoknak innepeiket lassan–lassan a keresztyének ünnepeikké kellett változtatni,… keresztyéni módra és jó végre.” (Dömötör Tekla)

Népi mondóka

Január elöl jár,
Február a nyomán,
Március szántóvető,
Április nevettető,
Május szépen zöldellő,
Június nevelő,
Július érlelő,
Augusztus csépelő,
Szeptember gyümölcshozó,
Október borozó,
November télelő,
December pihenő.

s.k.

Megosztás