Jazzkívánságműsor magyarul

2022-05-30 | Budaörs
A Jókai Napok rendezvénysorozat kapcsán a Sárik Trió volt Budaörs vendége A zenekarral Falusi Mariann előadóművész lépett színpadra az est folyamán.

Jókai Napok programsorozata alkalmával műsorra tűzött Sárik Trió Jazz kívánságműsor magyarul koncertje után végre felocsúdva az ott hallottaktól  visszaidézni szeretném azt a lelkesedést amit a fellépő művészek produkciója keltett. A Sárik Péter Trióhoz ezúttal is Falusi Mariann csatlakozott és mint minden Jazzkívánságműsor eseten, most is egy frenetikus hangulatú, a közönséggel együtt éneklős, igazi örömkoncertet adtak a lelkes közönségnek..Fantasztikus volt  a tetszés nyilvánítás a hangos bekiabálás, fel fel zúgó  tapsvihar ami jelezte az előadóknak a sikert.A hangosító berendezések adta lehetőségeket a zenekar alaposan kihasználta ami túl soknak bizonyult a Jókai színháztermében. A fiatalok persze bírták a két óra hosszán át tartó több decibellel harsogó,  ismert magyar előadók dalait jazz stílusban, Falusi Mariann remek előadásában.

Ami engem bevonzott erre az előadásra az nem más volt mint Sárik Péter, akit pár évvel ezelőtt  a Post Art-ban volt alkalmam hallgatni. Azóta sem felejtem el azt az estét, fantasztikus előadásmódja lenyűgözött. Akkor zenekarával lépett fel énekes nélkül.Virtuóz zongorajátéka elvarázsolt mindenkit.

A május 26-i budaörsi koncertjükön örömmel mutatták be frissen megjelent új albumukat amelyet megvásárlásra ajánlottak a lelkes rajongóknak.Az új albumon ismét magyar slágerek jazz-feldolgozásai hallhatók, melyeket most is a közönség kérései alapján válogattak össze.

Major Edit

Megosztás