Kanczler Katalin névvel született 1910. december 8-án, de már Karády néven szerzett magának hírnevet a filmvásznon. Kőbányán, a Százados úti lakónegyedben, egy hétgyerekes proletárcsaládban, rendkívüli szegénységben nőtt fel. Apja Kanczler Ferenc cipészmester, egy agresszív despota volt, aki szíjjal verte gyerekeit. Katalin egy akció keretében öt éven át Svájcban és Hollandiában nevelkedett. Hazatérte után a Kereskedelmi Leányiskola tanulója lett, és a környék legszebb lányának tartották. Nyelvtudásával, visszafogott öltözködésével és feltűnő tisztaság-igényével nagyon kilógott a külterületi tanintézet diákjai közül. 1930. augusztus 4-én, apja halála után, férjhez ment egy nála tizennyolc évvel idősebb Varga András Rezső nevű adóhivatali vámtiszthez, de 1933. május 12-én – a férj kezdeményezésére – véget vetettek a házasságnak.
Színészi tanulmányait 1936-ban kezdte. Tarnay Ernőtől, majd Bárdos Artúrtól vett órákat. A fiatal szépséget Egyed Zoltán újságíró-laptulajdonos fedezte fel egy budai mulatóban, a jól csengő Karády művésznév is tőle származik. Ugyancsak Egyed mutatta be a rendező Csathó Kálmán feleségének, Cs. Aczél Ilonának, az egykor ünnepelt színésznőnek, akinek köszönhetően az ő tanodájában töltött három év alatt nemcsak a színészet szakma alapjait és az éneklést sajátította el, hanem öltözködni és viselkedni is megtanult.
Első fellépésére a harmincas évek végén, Jób Dániel színházában, Somerset Maugham Az asszony és ördög című darabjában került sor, majd 1939–1941 között a Pesti- és Vígszínházban lépett fel különböző szerepekben. Első mozifilmje, a Halálos tavasz óriási sikerét követően ő lett a kor ünnepelt dívája, szexszimbólum lett. Erotikusan búgó, bársonyos hangjával, erős, szuverén lényével és azzal a „karádyas, végzet asszonya” karakterével megigézte a férfiakat. Kilenc év alatt húsz filmfőszerepben láthatta őt a magyar közönség. Egyed Zoltán lett a menedzsere, aki kiváló érzékkel teremtette meg Karády hollywoodi sztárokéhoz hasonlítható imázsát. A színésznő öltözködését, kalapjait, hajviseletét, viselkedését fiatal nők ezrei igyekeztek utánozni. Magánéletét titkok és pletykák övezték, egyesek férfifalónak, mások leszbikusnak tartották. A szóbeszédeket csak erősítette, hogy a színésznőt gyengéd szálak fűzték Horthy Miklós kémfőnökéhez, Ujszászy István tábornokhoz, aki eljegyezte és a budai Művész utcában villát vásárolt neki. (Az épület a kilencvenes években Antall József, majd Horn Gyula miniszterelnök lakóhelye volt – A szerk.)
A német bevonulást követően Karádyt fokozatosan ellehetetlenítették, dalait is letiltották a Magyar Rádióból. Machita című filmjét is levették a műsorról, és az elkezdett Gazdátlan asszony című filmje forgatása is leállt (később helyette Simor Erzsivel forgatták le a filmet – a szerk).
Karádyt 1942-ben bíróság elé állították és pénzbüntetésre ítélték, mert közbenjárására hazahozták az orosz fronton munkaszolgálatra behívott G. Dénes György ismert zeneszerzőt, mindeki Zsütijét. 1944 szeptemberében egy egész csapat gyereket mentett meg a Dunaparon a kivégzéstől úgy, hogy ékszereket és aranyat adott a náciknak. A gyerekeket a lakására vitte, és gondozta őket. 1944. április 18-án, a szövetségeseknek való kémkedés vádjával Ujszászyt, és később Karádyt is letartóztatta a Gestapo. Három hónapig tartották fogva, a börtönben kegyetlenül megkínozták, kis híján agyonverték. A fogságból Ujszászy vezérőrnagy barátai szabadították ki. Lakását kifosztva találta. Testileg, lelkileg megviselték ezek a hónapok, már csak vőlegénye viszontlátásának reménye tartotta életben. 1945 nyarán, egy Moszkvából visszatérő ismerőse révén jutott tudomására, hogy Ujszászyt meggyilkolták. Bár a tábornok a később nyilvánosságra került dokumentumok tanúsága alapján ekkor még életben volt, Karády halottnak hitte szerelmét, idegösszeomlást kapott és kilenc hónapig ágyban feküdt.
A háború után fokozatosan mellőzötté vált. 1945–48 között még foglalkoztatta az Operettszínház, több operett főszerepét játszotta el, de az újra induló magyar filmgyártás viszont már nem számolt vele. 1947-ben szerepelt ugyan a Betlehemi királyok című rövidfilmben, majd játszott még az 1948-as Forró mezőkben, de ez már az utolsó filmje volt: a kommunizmusban nem jutott hely a Horthy-rendszer ünnepelt sztárjának. 1949-ben a hivatalos kultúrpolitika betiltotta a filmjeit, ő maga pedig nem léphetett fel többé budapesti nagyszínházban. Karády nehezen viselte a mellőzöttséget, a vidéki kultúrházak részeg közönségét, akik kifütyülték. 1950 nyarán, Gobbi Hilda közbenjárásával még felléphetett a Fővárosi Nagycirkuszban megrendezett Színészek a porondon című esztrádműsorban. Valószínűleg ez volt a legutolsó budapesti fellépése, ezután már csak vidéken léphetett fel. Utolsó magyarországi fellépése 1950 őszén volt Kecskeméten, ahol – saját nyilatkozata szerint – a közönség kifütyülte és sörösüvegekkel dobálta.
1951-ben végleg elhagyta Magyarországot. Február végén egy fellépésre Szombathelyre utazott, és a Kovács Szállóban (későbbi nevén Savaria Nagyszállóban) egy másik személlyel szállt meg. A fellépést követően Frank Irma barátnőjével és Mohácsi Ilona öltöztetőnőjével, valamint Lantos Olivérrel, a korszak híres táncdalénekesével, valamint egy nardai embercsempésszel elindult a magyar–osztrák határ felé. Dozmaton csatlakozott hozzájuk még egy nardai személy, akik segítségével Felsőcsatár és Narda között, a téglaégetőnél átlépte az államhatárt. Pihenőt az osztrák oldalon fekvő Csémnél tartottak egy befogadásukra felkészült házban. Két nap múlva, február 20-án érkezett meg Graz-ba. Itthon maradt rokonai nagyon megszenvedték szökését. Elvették házukat, kitelepítették őket, édesanyja is belehalt a megaláztatásokba. Először az ausztriai Salzburgba, majd Svájcba költözött, de ott sem volt sokáig maradása: egy év leteltével Brüsszelbe ment tovább. 1953-ban Brazíliába, São Paulóba költözött, ahol divatáru-üzletet nyitott. 1968-ban kapta meg az amerikai vízumot. A titkosság alól felmentett feljegyzések szerinti iratok tanusítják, hogy az egyik általa megmentett egykori kisfiú, Gömöri János kérésére Robert és Edward Kennedy is segédkezett abban, hogy a legendás színésznő, egy nemzedék bálványa az Államokban élhessen tovább. Ez nem volt könnyű, miután a Judivial Watch nevű szervezet által nyilványosságra hozott iratok szerint Karádyt „kellemetlen hírű embernek, prostinak, kommunista kollaboránsnak” emlegettek, aki a második világháború idején ráadásul egy náci katonatiszt menyasszonya volt. Végül New Yorkban letelepedhetett, ahol egy kalapszalont vezetett.
Az Egyesült Államokban még elvállalt néhány fellépést, lemezei is megjelentek, de alapvetően visszavonultan élt és már semmilyen médiaszereplést nem vállalt. Sándor Pál filmrendezőnek 1979-ben mégis sikerült vele töltenie másfél napot New Yorkban. A művésznő szégyellte korát, ezért az interjú során közeli képeket nem készíthetett róla a rendező-riporter. Karády ebben az exkluzív interjúban beszélt magyarországi megaláztatásairól és magánélete egyes fejezeteit is felfedte. Az exkluzív és egyben utolsó Karády-interjút 2005-ben, az RTL Klub XXI. század című műsorában vetítették.
Szökését követően egy teljes generáció előtt ismeretlen maradt az óhazában. Amikor hetvenedik születésnapja alkalmából Magyarországra hívták, stílszerűen csak egy kalapot küldött maga helyett. 1989. november 17-én Vitray Tamás Telefere című műsorában telefonon beszélgetett vele pár percig, ekkor egy 1990 márciusa felé tervezett magyarországi látogatásáról is említést tett, ez azonban már nem válhatott valóra: 1990. február 8-án meghalt. Február 19-én, Budapesten, a Szent István Bazilikában ravatalozták fel, majd a Farkasréti temető 22/1-es parcellájában helyezték örök nyugalomra.
Karády Katalint 2004-ben a Jad Vasem Intézet posztumusz Világ Igaza Kitüntetésben részesítette.
R. V.
