Nem hinném, hogy sokan lennének azok, akik ne ismernék Marosi Károlyt. Még hogy ismerik, de szeretik is, hiszen ő az a kedves, mindig viccelődő egészségügyi dolgozó, akivel évente legalább egyszer találkozunk Budaörsön a laborban, vérvétel közben. Ahogyan sokan emlegetik, csak így: Karcsi nővér. Azonban sokan nem tudják, hogy Marosi Károly „ civilben” írói vénával megáldottan immáron a nyolcadik könyvét írta meg, és jelentette meg .
A világosság utolsó előtti napja címmel jelent meg legutóbbi könyve Vajon mit takar ez a kissé vészt jósló mondat a könyv borítóján?
Rólunk szól, a ma emberének problémáiról tükröt tartva önmagunk és társaink elé, hogy lássuk, milyenek vagyunk mi mindannyian. Írok az elesettekről, a hazudozókról, az irigyekről, az intrikusokról szóval azokról, akik mind mi vagyunk.
Hány könyve jelent meg eddig?
Ez a nyolcadik a sorban.
A Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület tagja vagyok, mely rangsorban a Kortárs folyóirat mögött a második a sorban. Ez az Egyesület adta ki az összes eddig megjelent könyvemet, így a Létigenem, Befejezetlen múlt, Múlt-kór, Véleménytelenül, Szárnyaszegett Pegazus, Feltételes megálló, Pisszegéseim és a most megjelent Világosság utolsó napja
Támogatóim még a Nemzeti Kulturális Alap és Budaörs Önkormányzata.
Írói vagy költői vénája az, ami erősebben munkál Önben ? Ez is, az is. De engem nem úgy kell elképzelni, hogy ülök és várom az ihletet. Inkább az ihlet talál meg engem, lehet hogy éppen TV nézés közben, vagy a számítógépes játék kellős közepén egyszer csak úgy érzem, hogy a gondolat, ami jött, azt azonnal le kell írnom. Általában a verseimet, úgy mond egy szuszra írom meg, nem kell kínlódnom szavakon, csak úgy jön magától. Ha képekből áll a gondolat vagy egy kerek egészből, attól függően jön létre vagy a vers, vagy a próza.
Milyen elképzelésekkel, indult el a nagybetűs ÉLETBE?
Színész szerettem volna lenni. A Rákóczi Gimnáziumban érettségiztem, majd felvételiztem a Színművészeti Főiskolára, de kirúgtak a felvételin. Én egy évig az Ódry Színpad Stúdió színházában voltam hogy felkészüljek az életre, és színészi munkámra mely – elképzeléseim szerint – majd a világot jelentő deszka lesz. A felvételin kapott kudarc nagy lelki törést okozott, majd eltelt harminc év és rájöttem, hogy nekik volt igazuk.
Miért gondolja ezt?
Mert belőlem rossz színész lett volna.
Nekik volt igazuk azért, mert én képtelen lettem volna egy rendező instrukciója szerint játszani Én, én vagyok Mások elképzeléseit, én nem tudom elfogadni.
Mit tett ezek után?
Kerestem magamnak más elfoglaltságot. Én a Kis Svábhegyen nőttem fel, volt ott egy barátom, aki a Piaristáknál érettségizett, ami abban az időszakban igen nagy szó volt – 1960-as évek lévén – Akkoriban egy színjeles Piarista érettségit nem pozitívumként fogadtak el, inkább hátrányként. Ő az Orvosi Egyetemre jelentkezett, de a színjeles érettségijét nem fogadták el, helyhiány miatt, nem vették fel. Ezért elment dolgozni a László Kórházba műtősnek és azt mondta nekem, hogy csuda érdekes dolgok vannak ott, menjek én is oda dolgozni. Elmentem tehát, de borzasztó nagyot csalódtam, ugyanis műtősnek nem volt felvétel. Teljesen lesújtva hazafelé jövet megpillantottam a túlsó oldalon: Országos Közegészségügyi Intézet. Lesz, ami lesz gondoltam, kórház, kórház én oda bemegyek. Felvettek, mint állatgondozót. Ez 1965. aug.3-án történt. Mivel én ott elmondtam, hogy szeretnék tovább tanulni közölték, hogy aug. 27-én lesz felvételi labor asszisztensnek, de hogy miből azt nem árulták el, csak annyit mondtak, hogy az István Kórház ebédlőjében lesz. Több mint kétszázan voltunk és ötvenet vettek fel, köztük engem is. Így tehát a Fővárosi Tanács Laborasszisztens Képző Iskola falai közé kerültem. 1965-ben azt mondták, hogy ez az iskola hamarosan főiskola lesz, de 2014-ben még mindig nem az. Minden esetre sok hasznos dolgot sajátítottam el ott és hasznosítottam azokat az életem során. Dr. Zoltay Nándor a parazitológia osztályvezetője volt, nála tanultam ezekről, mert engem ez is nagyon érdekelt. Pilisvörösvárra kerültem dolgozni, ahol ezeknek a tanulmányaimnak igen nagy hasznát vettem, majd később itt Budaörsön is.
Életem során dolgoztam az Építőipari Szolgáltató Vállalatnál, voltam szállodaigazgató is kilenc évig, majd visszajöttem az egészségügybe dolgozni. Most megint beosztott vagyok, pedig sosem akartam az lenni, de mint sorsom folyamán kiderült főnök sem..
Közben elvégeztem a Vendéglátóipari Iskolát, majd árú forgalmat tanultam, később a szállodaiparra is szakosodtam. Így van két felsőfokú és két érettségi vizsgám, és hét szakmám, amelyek géplakatos,- amiben rendkívül ügyetlen vagyok- szakács, cukrász, felszolgáló, üzletvezető és egészségügyi gázmester. Mindez teát én vagyok, de mint az elején mondtam legbüszkébb a könyveimre vagyok. Ez az a tudomány, amit nem tanulással sajátítunk el, mindaz amit ezekben a könyvekben van, az vagyok én a többi mind mellékes.
A Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület egyik alapító tagja vagyok, ott jelennek meg írásaim, könyveim. Ebben az Egyesületben képzőművészek gyülekeznek, festenek itthon és külföldön jelennek meg alkotásaik Az Egyesület l997-ben Berlinben alakult meg, Pilisvörösváron volt a székhelyünk. Akkor én már írogattam a Vörösvár Újságban, ahol a főszerkesztő tudta, hogy verseket is írok. Kért tőlem, adtam, majd megjelentette mind a hosszú évek alatt. De írtam újságcikkeket félig szakmai, félig politikai, félig ilyen – olyan vélemény nyilvánító cikkeket is.
Mit üzen olvasóinak?
Szeretném, ha történeteim, verseim mondanivalója felnyitná az olvasók szemét, és segítségükkel szembesülnének önmagukkal a világosság előtti utolsó napon, mint ahogyan szól könyvem címe is. Talán még nem lesz késő.
Köszönöm az interjút.
Major Edit
