Kemény lecke

Ember, teremtés csúcsa,
ki tudatra ébredtél,
s lettél mára a világ ura,
gondolkodj, el,
s mélyedj magadba!

Behálóztad a földet,
rohansz, nincs időd
jelenre, múltra,
barátra, rokonra,
karanténban tart
a becsvágy robotkarja.

Valóban te vagy a világ ura?
Voltál felfedező,
világ szépségének festője, írója,
s lám, lettél önteltséged
tehetetlen,
szánalmas rabja.

Amerre lépsz
lábad nyomán felperzselődik
a világ, a rét helyén betontömb
nyílik, nem vadvirág.
Az eget szmogfelhő
borítja. Ember, mit tettél?
Nézz magadba!

Teremtettél magadnak
szép új világot,
de mértéktelenné lett
közben kapzsiságod.

Nem volt elég lecke
tűzvész és áradat,
s hogy a föld irtózva
rázta meg házadat,
szeméttel szórtad be
erdőd és patakod,
lásd, mivé lett
teremtett otthonod!

Állj meg! Ha magadtól
nem megy, hát
Isten szavára!
Kemény leckét kaptál.
Nézz az ég felé, s
mélyedj magadba!

Orgoványi Anikó