Unokáim felmásztak a Honfoglalás emlékmű tetejére a Vereckei hágón, ahol a köveken akkor még jól látszott annak a vörös festéknek a nyoma, amivel ukrán nacionalisták megöntözték, megszentségtelenítették. Megmászták a kétezer méter magas Hoverlát is, miközben én a hegy lábánál csörgedező patakban lógattam a lábam, és végigböngésztem a hegy lábánál épült aprócska falu temetőjének sírköveit – magyar nevek után kutatva. Később, már Huszt felől hazafelé tartva, a festői szépségű Talabor folyó kanyargós útját kísértük, egészen a víztározóig. Itt ért minket egy nagy meglepetés.
A víztározó hatalmas, átölelik a hegyek és a fák, de víz kevés van benne. Halak? Nem láttunk horgászokat…Azt sem tudtuk megállapítani, hogy a tározót lezáró erőmű működik-e vagy sem. De tovább gurulva az autóval gyanús lett, hogy a gát túlsó oldalán már alig találtunk a folyómederben vizet, minél tovább mentünk, annál kevesebbet. Ami víz még volt, csak posványos, zöld színű massza volt inkább. Az a csekély víz, ami a tározóból átcsordogálhatott olykor a mederbe, az már nem az élő folyó medrébe folyt, csak egy monumentális szeméthegy tároló helyére… Bármerre néztünk, csak koszt, piszkot, szemetet, papírt, műanyag zacskókat, pet palackokat, üvegeket, fémdobozokat, nejlonzacskók halmazát láttuk a folyó partján. Meg törött bútordarabokat, rozsdás szerszámokat, műanyag kannákat, uszadékfa-maradványokat, levetett ruhákat… Töméntelen dzsuva rekedt meg abban a mederben és a parton. Egymásra néztünk: ez lenne a környék szeméttárolója?
Nemsokára kiderült, hogy ez nem csak egy bizarr gondolat. Hatalmas teherautó közeledett a parthoz, megállt, gyorsan, ügyesen hátrafarolt a folyó irányába úgy, hogy az óriási kerekek szinte benn álltak már a mederben, majd hátul a plató felemelkedett és zutty, a teherautónyi büdös szemét a szemünk láttára zúdult a tegnapira, meg a tegnapelőttire, és pillanatok alatt az autó már száguldott visszafelé… A mérhetetlen mennyiségű szenny ki tudja, mióta gyűlik ott. Rohad, bűzlik, minden vízi élőlényt és növényt megöl maga körül. Lehet, hogy megindul olykor mifelénk, amikor vizet engednek a tározóból, vagy ha az égből jön egy néhány napos durva eső, és visz belőle valamit be a Tiszába, hogy egy idő után megjelenjen nálunk, a kárpátaljai hatóságok szívbéli ajándékaként…
Hát így működött néhány évvel ezelőtt a szemét eltakarítása Kárpátalján, és bizonyára nem csalódok, ha azt állítom, hogy ma sincs másként… Nemrég, amikor híre jött a Kiskörén történteknek, eszembe jutott ez az élményünk. És elképedek, ha arra gondolok, hogy a Tiszának, a mi „legmagyarabb folyónknak” nem csak a Talabor az egyetlen mellékága, hiszen amíg hozzánk „hazaér”, számtalan kisebb patak és ér táplálja – immár nem csak vízzel, hanem elképesztő mennyiségű szeméttel is az élő folyót.
Egy kárpátaljali szakember akkortájt megfogalmazott véleménye szerint belátható időn beül Ukrajnát a saját szemete fogja elpusztítani… Ukrajna területének 5/7-én okoz gondot sok év óta a hulladékok kezelése. Lehet, hogy az ukrán hatóságok is meghallották ennek a szakembernek a véleményét az ország jövőjéről, mert néhány éve a kijevi törvényalkotók előírták Ukrajna lakóinak, hogy szelektíven gyűjtsék a szemetet. Ez a szemét-téma fontos számunkra is, hiszen a vízi úton érkező hulladék tőlük kapu nélkül érkezik hozzánk, és a mi feladatunk lett a tisztogatás, ami komoly pénzeket nyel el országunk költségvetéséből.
Már hetedik éve, hogy tavasszal a hulladék nagy részét a PET-KUPA néven működő civil szerveződés önkéntesei takarítják el. Az idén tavasszal is tizenhét hajóval indult a 7. Tiszai PET Kupa a Felső-Tiszán, és a Tivadar és Záhony közötti csaknem nyolcvan kilométeres szakaszon hét napon át több tonna, főként műanyag hulladéktól tisztították meg a folyót és árterét a csapatok. Összesen 3000 kilónyi szemetet szedtek össze a tóból a turisztikai idény kezdetén – miközben persze a hatóságok is rendszeresen tisztítják a folyót. Ez a „PET – kalózok” által rendezett Felső-Tiszai versengés már bevett hagyomány. Tréfásan néznek ki a PET-palackokra vadászó önkéntesek hajói, tutajai. A fiatalok saját játékos képzeletük alapján, épp olyan műanyag palackokból építik ezeket, mint amilyeneket kihalásznak a vízből.
De nem sokáig töprenghettünk azon, hogy ennek a törvénynek a hatására vajon fellélegezhet-e a Tisza, mérséklődhet-e a szemét mennyisége. Júliusban az árhullám hatására komoly válsághelyzetet alakult ki a Kiskörei Vízlépcsőnél. Néhol három méter vastagságú szeméthegy halmozódott fel. A Tiszáért felelősséget érző emberek szinte szempillantás alatt összejöttek, még az ország távoli részeiből is sokan érkeztek, hogy mázsaszám szedjék ki és osztályozzák az összetorlódott szemetet. A munkából a PET-KUPA civil környezetvédő program aktivistái és a Kelet-Tiszai Vízügyi Igazgatóság munkatársai is kivették részüket, de a Coca-Cola nevű Globális Alap is bekapcsolódott a projektbe.
Nem sokkal később örömmel hallottuk a hírt, hogy befejeződött az 1,3 milliárd forint értékű, költségvetési forrásból finanszírozott Felső-tiszai hulladék-mentesítési projekt. Az átadási ünnepségén Áder János államfő elmondta, hogy elsőként a Tiszán vizsgázhat ez a nagyon sok magyar ötletből összerakott technológia, ami segít abban, hogy megtisztítsák a hulladéktól a folyót. A vízügyi szakemberek másfél év alatt tervezték meg a hulladék-mentesítésben résztvevő gépláncot, valamint biztosították az üzemeltetésükhöz szükséges infrastruktúrát is. A fejlesztés keretében három, éjjellátó képességgel és hulladékfelismerő szoftverrel felszerelt kamerát telepítettek a Tisza ukrajnai, egy másikat pedig a magyarországi szakaszán. A projektben a hulladék kiemelésére négy, úgynevezett vízkár-elhárítási helyet is kialakítottak a Tiszán és a Szamoson. Mindemellett felújítottak több úszóművet, két uszályt és egy vontatóhajót, valamint vásároltak egy új hulladékbeszedő hajót is. A gépsor hatékonysága nem lesz száz százalékos, de ha nyolcvan százalékkal kisebb lesz a Tisza műanyagterhelése, akkor már jól jártunk, és ez az arány a következő évek működtetési tapasztalataival kiegészülve még jobb lehet – jelentette ki Áder János. A fejlesztés arra is lehetőséget ad, hogy az egyéb vízügyi feladatok ellátását, például a jégvédekezést és a folyamszabályozást segítse.
A szervezők szerint a legfőbb cél nem is az volt, hogy a szemét egészétől megtisztítsák a Tisza-tavat, hanem hogy az egész ország lássa, mekkora problémáról is van szó valójában. Reményeik szerint az emberek ezek után kétszer is meggondolják, vegyenek-e bármit is, amiben műanyag van – legyen szó palackozott vízről, vagy egy étteremből kihozott műanyag kávéspohárról…
Nem vagyok pesszimista. Reménykedem, hogy a Tisza-tónál megforduló turisták kétszer is meggondolják, hogy mit kezdjenek a szeméttel. De arra, hogy Ukrajnában – és Romániában – mi lesz a maguk szemetével, csak félve gondolok…
R. V.
