„Így tehát ez az ünnep, amelyet most már az összes szentekre kiterjesztettek, az egyházi év vége fele megfelelő helyet kapott, hogy kifejezésre juttassa Krisztus országának dicsőséges megvalósulását.”
Bonomy Jenő, a Budai hegyvidék lakóinak szokását kutatva, ezt írta a 30-as években Budaörsről: Egy héttel előtte a sírokon gondos kezek foglalatoskodtak. Kigyomlálták, a feldőlt kereszteket megigazították. Elhelyezték a haldokló természet utolsó virágpompáját. Leggyakrabban krizantémot. Mindenszentek délutánján a feketébe öltözött hívők a temetőbe vonultak, prédikációt hallgattak, hozzátartozóik sírján mécsest égettek.”
A házaknál az olajmécses egész nap égett. Fényénél az esti harangszó idején olvasót mondtak az egybegyűlt családtagok, majd egy Miatyánkot imádkoztak az elhunyt szeretteikért. Először azokért, akik a közelmúltban távoztak az élők sorából. Legvégül azokért, akikre már senki nem emlékszik.
Hiedelmek is kapcsolódtak a Halottak napjához. Például, aki a sírokról virágot szakít, azt a halottak a mélybe húzzák.
Ennek a napnak csak a gyerekek örültek, mert a keresztmamájuktól fonott kalácsot kaptak. A „heiligenstritzel” – t csak ezen a napon árusították a helybeli pékek.
Ebben az évben a Mindenszentek napja (november 1) hétfőre esik. amely eddig Magyarországon a katolikus hívek számára úgynevezett tanácsolt ünnep volt. 2000-től azonban ismét bekerült a kötelező egyházi ünnepek közé. Ez azt jelenti, hogy az egyház előírása szerint a híveknek részt kell venniük a szentmisén.
Az ezt követő Halottak napja, november 2. fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való általános megemlékezés napjává, ezekben a napokban az emberek gyertyát, mécsest gyújtanak elhunyt szeretteik emlékére.
s.k.
