Napjainkban már természetes, hogy sok ezren rendezett körülmények között élnek,saját vagy bérelt otthonaikban laknak, ami hozzátartozik a normális élethez. De sajnos van egy réteg aki nélkülözni kénytelen az önálló otthont, sőt sok esetben az albérletet sem tudja megfizetni.
Lakásínség mindig volt, és ahogy elnézem sajnos lesz is. Emlékszem a hetvenes és nyolcvanas évekre, amikor gombamód nőttek ki a lakótelepek a földből és sok ezer embernek lett kényelmes távfűtött lakása. A bekerülési összeg az akkori jövedelmekhez képest ugyan olyan sok volt, mint napjainkban, amikor egy panellakás vételára megközelíti az ötvenmillió forintot. De a panel program, mint lehetőség sem volt adott mindenki számára. A lottó ötössel volt mérhető az a szerencse, ha valakinek sikerült egy panel- lakást vennie részletre, ami legalább húsz évnyi törlesztést jelentett.
A Televízió vasárnap esti műsorában Sváby András riportja kapcsán volt alkalmam meghallgatni annak az anyának és fiának sorsát, akik nem tudják kifizetni az albérletüket, és ezért utcára fognak kerülni. Az anya jövedelme, ha jól emlékszem alig éri el a százezer forintot a fiú beteg ugyan, de alkalmi munkákat vállal és így tengődnek. Sajnos nem ők az egyedüliek.
Amikor sorsokat hallgatunk, sok minden eszünkbe jut. Eszünkbe jut családunk tragédiája vagy másoké, akiket ismerünk. Az ötvenes évek tragédiáiról már sokszor sokat irtunk. Irtunk a kitelepítésekről, ami a német lakosságot érte, de ugyanakkor voltak olyanok, akik magyar létükre sem voltak kívánatosak az akkori rendszernek, s mint osztályidegeneket teljes vagyonelkobzás mellett kitelepítették, és kényszerlakhelyre költöztették. Még belegondolni is borzalmas, hogy mit élhettek át ezek az emberek. Egy élet munkája veszett kárba, sokan a halálba menekültek vagy megpróbálták túlélni a lehetetlent. De sokan mégis túlélték és saját erejükben bízva kapaszkodtak vissza, ki így, ki úgy de végül is szerencsésen visszatelepülhettek persze nem az elvett lakásukba hanem vidéken albérletet keresve valahogyan elindult az életük egy jobb irányba. A mai ember nem tudja elképzelni ezt az időszakot.
S hogy miért írom mindezt? Tulajdonképpen az említett műsor hozza ki belőlem ezeket a gondolatokat. Nem tudom, hogyan lehetne segíteni azokon, akik vagy így, vagy úgy de képtelenek megteremteni a saját otthont. Lehet az egyéni balszerencsés sors is, de mindenek előtt elsősorban az egyén felelőssége az, hogy hogyan éli napjait, milyen az emberi magatartása, a törekvése, a munkabírása és még sok minden más, ami elindíthatja a megvalósítás felé. Megoldás természetesen egy műsor kapcsán nem születhet, de gondolatokat ébreszthet. Tulajdonképpen nem szánalomkeltés volt a műsor célja, annál inkább a gondolatébresztés, ami talán elhozza majd a megoldást is.
Major Edit
