Érdemes magával a dátummal kezdeni: Szent István királyunk a történelmi feljegyzések szerint 1038. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján hunyt el. Szent László kezdeményezésére azonban első királyunkat az 1083. évben csak néhány nappal később, augusztus 20-án avatták szentté. A hagyományos ünnepnap tehát innen, a székesfehérvári Szűz Mária Bazilikában történt esemény időpontjától datálódik.
A középkorban egyre szorosabbá vált az ünnep Szent Jobb ereklyével való kapcsolata is, melyet a 15. századtól szintén Fehérváron helyeztek el. A kézereklye viharos sorsát követően csak a 18. század végén tért haza, melyet hatalmas ünneplés övezett – kikövezve az utat a későbbi korok hasonló rendezvényeinek. Mindeközben az évszázadok során szintén szoros kötődés alakult ki a hagyományos népünnepekkel is, köztük elsősorban az új kenyeret és az eredményes aratást köszöntő eseményekkel.
Igazán elterjedtté 1891-től vált az ünnep, ebben az évben vált munkaszüneti nappá. Majd a két világháború közötti időszakban újabb lendületet kapott Szent István kultusza, halálának 900. évfordulóján nemzeti ünneppé emelték augusztus 20-át. Ebből a korból fakad az esti tűzijáték szokása is.
A második világháborút követően új tartalmat kapott az ünnep, a sztálini típusú alkotmány hatályba lépését emelték a Szent István kultusz helyére. Első királyunk, az államalapítás és a Szent Jobb körmenet csak a rendszerváltással nyerte vissza méltó ünnepét, a 2011-es Alaptörvény pedig végleg rögzítette augusztus 20. kiemelkedő helyét ünnepeink között. István szentté avatását, Magyarország születésnapját az elmúlt években egyre gazdagabb programmal, hazánk ezeréves múltjára méltó emlékezéssel ünnepelhetjük – újra, és immáron 939 éve ezen a napon, augusztus 20-án.
Egy középkori unokatestvéri viszály az indoka, hogy valójában néhány nap késéssel ünnepeljük ma augusztus 20-án első királyunkat, az államalapítást és Magyarország születésnapját.
A szentek ünnepnapja szinte minden esetben haláluk – vagyis égi születésük – napja. Szent István király esetében azonban ez nem pontosan így történt. Hartvig püspök, első királyunk egykori történetírójának legendájából ugyanis pontosan ismert, hogy a halálos ágyán Magyarországot Szűz Máriának felajánló király 1038. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján hunyt el.
Ez a dátum lebegett Szent László királyunk szeme előtt is, amikor 1083-ban VII. Gergely pápánál kezdeményezte István király – s vele együtt fia, Imre herceg és a mártírhalált halt Gellért püspök – szentté avatását, s melyre a katolikus egyház fejétől engedélyt is kapott. A kor szokásai szerint a szentté váló egykori halandó sírját ilyenkor megbontották, hamvait és maradványait pedig oltárra emelték. István király sírját augusztus 15-én kísérelték meg felnyitni – sikertelenül.
A koporsót terhelő követ napokon keresztül nem tudták elmozdítani erőnek erejével sem az eseményre, és az ezzel párhuzamosan hagyományosan megrendezett, ún. törvénylátó napokra sereglett népek. Egy apáca látomása útján kaptak égi segítséget: az uralkodó fogságban sínylődő unokatestvére, Salamon szabadon bocsátása volt a záloga a kő elmozdításának. Szent László király rendelkezett, majd a háromnapos böjtöt követően már könnyen emelték le a sírhelyre nehezedő súlyt a hamvak fölül.
Így történt, hogy István maradványait 1083. augusztus 20-án emelték oltárra, a király szentté avatását pedig Szent László a törvénylátó napok új dátumának is megtette. Évszázadokkal később az egyházi ünnepek közé is bekerült a nap. Szent István korokon át kitartó kultusza a két világháború között, majd a rendszerváltást követően újra reneszánszát élte, és éli azóta is. István király szentté avatásának dátumát, még ha halálának évfordulóját követő ötödik napon is, milliók ünneplik, közel ezer év távlatából is.
Major Edit