Utolsó napunkon a Duna felé vettük az irányt. Bese Gergő atya Tasson mutatott be szentmisét 11 óra után, amelyre igyekeztünk odaérni. Sajnos, kicsit elkéstünk.
Ki hallott már Tassról ezelőtt? Mint kiderült, a lokálpatriotizmus fellegvára. A felújított régi plébánia-épületben kaptunk nagyon finom, tradicionális magyar ebédet (csirkeleves, pörkölt remek ízekkel), bár a bevezető pálinkához túl melegnek éreztük az időt…
Ebéd után megismerkedhettünk a Tassi Helytörténeti Egyesület tagjaival, akik anyagi juttatás nélkül, önkéntesen és nagy szeretettel végzik munkájukat településük javára. Sokat megtudtunk a városról és egy kis sétát is tettünk.
Tass község nevét Árpád fejedelem unokájáról kapta, a név ótörök eredetű és kősziklát jelent. A honfoglalást követően István király birtoka volt. A falu szülötte Földváry Gábor, az első Nemzeti Színház és a Budapesti Vakok Intézetének építtetője. Sokat tartózkodott tassi birtokán a Mezőgazdasági Múzeum és a Földtani Intézet megteremtője, a két világháború közötti földművelésügyi miniszter, Darányi Ignác. Kisebb-nagyobb megszakításokkal tassi kúriájában élt és alkotta tudományos műveit a XX. század egyik legnagyobb történésze, Hóman Bálint, akinek hamvait a tassi református temetőben helyezték végső nyugalomra.
És a királyi koronához is van köze: I. (Nagy) Szulejmán 1529-ben a Bécs sikertelen ostroma utáni visszavonulás közben Tass település mellett táborozott és 1529. október 30-án Tass határában, a Szigetfői révnél adta vissza a Szent Koronát Szapolyai János követeinek, azzal a céllal, hogy Szapolyait a visszaadott koronával koronázzák meg. Erről először hallottunk örömteli eseményként, hiszen így a korona „magyar fejen” maradt, nem lett az osztrák császáré.
A főtér Trianon-kiállításának megtekintése és a helyiekkel való kellemes beszélgetés után továbbmentünk Szalkszentmártonba, Petőfi nyomait is kutatva, hiszen itt volt „a jó öreg kocsmáros” nagy költőnk édesapja.
A rekkenő kora délutáni hőségben kedves hölgy vezetett minket egy rövid sétára: először a felújított református templomba tértünk be, majd kívülről megnéztük a régi kocsmát és fejet hajtottunk Petőfi Sándor szobra előtt.
A katolikus templom előterében üdítőket, némi harapnivalót is elfogyaszthattunk, utólag is köszönet érte.
Még egy érdekesség: Petrovics István Dunavecséről 1844. október 1-jén érkezett Szalkszentmártonba, a költő felvidéki utazása után, 1845. július 12-én érkezett először a szülői házhoz. Költeményei alatt 112-szer olvasható keletkezési helyként Szalkszentmárton neve, két drámát és egy regényt is írt itt.
Dunavecsén is kiszálltunk a buszból, megkerestük a „kis lakot”, Petrovics István egykori mészárszékét, amiről a költő ismert verse is szól: „Kis lak áll a nagy Duna mentében...”. Ez napjainkban Dunavecse himnuszává vált. Ezt a napot, a nap minden élményét Bese Gergő atyának köszönhettük. Hála érte!
A Dunát a dunavecsei hídon szeltük át és innen már megállás nélkül tértünk vissza városunkba, Budaörsre.
SzK
