Magyarországi németek Afrikában (3.)

2019-10-21 | Budaörs
Ezt a címet Schmidt Márton adta a nem mindennapi családtörténetének. Mondhatnánk azt is, hogy budaörsi svábok Dél-Afrikában, ugyanis a Schmidt család Budaörsről származik. A történetet Schmidt Márton írta le, aki a harmadik generáció. A befejező rész következik.

-Port Elizabethben jártam iskolába, majd Dél-Afrikában, Fokvárosban tanultam az orvostudományt. 2002-ben költöztem az Egyesült Királyságba, és Londonban pszichiáterképzést kaptam. Jelenleg pszichiáterként dolgozom Surrey-ben.  Orvostanhallgatók és pszichiáterek képzésében is részt veszek. A feleségem, Shereen szintén dél-afrikai, 2017-ben örökbe fogadtuk lányunkat, Thandit. Otthon főleg angolul beszélünk, bár a lányunkat németül és zulu nyelven is tanítjuk.

Apám továbbra is abban a házban él, ahol felnőttem, és még mindig termeli a magyar paprikáit. Még mindig a német klub elnöke Port Elisabethben  , annak ellenére, hogy továbbra is azt állítja, hogy ez az év az utolsó  lesz.

A testvéreimmel együtt nőttünk fel, majd külföldre költöztünk a munkánk miatt. A húgom és én Londonban élünk, a nővérem pedig Barcelonában.

 

 

 

 

2002-ben a család Budapesten utazott, hogy nagymamáim 80. születésnapját ott ünnepeljük. Buszt béreltünk, majd Stuttgartból Budapestre utaztunk és Budaörsöt is meglátogatottunk. Csodálatos utazás volt és az első élményem, hogy Magyarországon tartózkodom és látom, honnan származnak az őseim. Sajnos a nagymamám később, még abban az évben meghalt. Hatalmas űrt hagyott életünkben maga után. Jelenléte máig érezhető, amikor összegyűlünk egy családi összejövetelre vagy ünneplésre.

Azóta már többször visszatértem Magyarországra, és szeretem a kultúrát, az ételeket és a zenét. 2019-ben újabb családi kirándulást szerveztünk, és meg tudtam mutatni a saját lányomnak Magyarországot és a kisvárost, ahonnan a Schmidtek származnak. Örökségünket továbbra is a saját hagyományaink és ételeink révén ünnepeljük.

Budaörs egy kis része Afrikán keresztül érkezett Londonba!

s.k.

Megosztás