Bámulva nézem a csillogó díszeket,
ott lógnak az ágakon, nézheted,
minden, mi volt,
belé szorult,
ott van a múlt, amit már feledtél,
s most újra feljön, emlékeztél.
Ott áll anyád melletted, simíthatod,
gyöngéden, hisz már erős a karod,
akkor az övé volt ilyen,
ez maradt belőle, igen.
Bukkan több kép a buborékban,
elfeledett arcok, sorban,
férfiak, nők, gyerekek,
szinte egész életed,
megigéz a fény,
a fa is szép,
csillogó csodák lógnak,
pici égők villódznak,
fénylik minden gömb,
árad szét az öröm,
ott van benne a golyóban,
csak vigyázz, leesik, szétrobban,
s hiába volt szép a múlt,
csillogó szemét lesz, ha lehullt.
Marosi Károly
