Nekem különösen emlékezetes ez a csodálatos park ahol életemben először varázsolt el Beethoven muzsikája.Ez a hangverseny volt az a pillanat amikor beleszerettem Beethoven csodálatos zenéjébe és a martonvásári kastélyparkba. Aki egyszer meghallotta a varázslatos dallamokat azt rabul ejti ugyanúgy mint engem is. Őszintén megvallom addig, amíg meghívást nem kaptunk egy régi kedves kollegámtól -aki a Brunszvik család élettörténetével foglalkozott – nem tudtam a hangversenyekről.
A hangverseny kezdete előtt az ódon bútorokkal berendezett hatalmas ebédlőben hosszú asztalnál foglaltunk helyet a meghívott olasz vendégekkel akik, szintén a hangversenyre voltak hivatalosak.
A vacsora után átsétáltunk a kastélyparkba, ahol a Brunszvik grófok kastélya áll. Hatalmas ősrégi fák árnyékában, a kijelölt piros salakkal szórt úton haladtunk a hangversenyre özönlő népes társasággal, majd átsétáltunk egy fahídon, ami a parkban található hatalmas tó fölött ível át.
Útközben öreg kőpadot pillantottunk meg, ahol valaha Beethoven üldögélt Brunszvik Teréziával, a gróf lányával.
Nagy valószínűséggel érzelmi szállal kötődött a grófkisasszonyhoz, amiről a későbben felfedezett levelezések is árulkodnak. Talán ő volt a „halhatatlan kedves” akihez a zeneszerző levelei szóltak, de egyes források ezt cáfolni látszanak. Talán mégsem Terézhez, hanem húgához, Jozefin-hez szóltak a szerelmes sorok?
A park leghátsó részében volt kialakítva a koncert terem, melyre a föléje boruló fák lombjai adták a védelmet egy esetleges zápor ellen. A koncerten elhangzott az Egmont nyitány és a IX, szimfónia, mely felemelő, lélekhez hatoló földöntúli muzsika. A szívekig hatol, és nem ereszti el azt, aki egyszer hallotta. Így érthető, hogy egy életre Beethoven rajongója lettem.
A park csodálatos, a benne található barokk kastélyt és kápolnát gróf Brunszvik Antal 1773-75 között építette. Az eredetileg csaknem 100 ha-os parkot az 1800-as évek elején a tájképi kertalakítás elvei szerint létesítették. Az erdei növényzetet meghagyták, és a meglévő természeti adottságokat így a Szent László-patakot és tavat meghagyták. 1870 körül a parkot átépítették, növényanyagát egzotikus növényekkel egészítették ki.
Kertművészeti értékét, különlegességét az adja, hogy lomblevelű növényekkel formálták, nem az akkoriban divatos örökzöldekkel Az 1770-es években a Brunszvik családé lett a terület. Ők nagyszabású építkezésbe kezdtek, 1773 és 1776 között római katolikus templomot, valamint egy barokk kastélyt építettek, ezzel nagyszámú telepest vonzottak a korábban kihalt faluba. A város nagy büszkesége, hogy 1800-ban itt vendégeskedett Beethoven. Brunszvik Terézia 1828-ban megszervezte a krisztinavárosi ipariskolát, majd az első óvodát – korabeli nevén: kisdedóvót – ő nyitotta meg először az egész Habsburg-monarchiában.
Ez a hangverseny volt az a pillanat amikor beleszerettem Beethoven csodálatos zenéjébe és a martonvásári kastélyparkba. Aki egyszer meghallotta a varázslatos dallamokat azt rabul ejti ugyanúgy mint engem is.
A vírusjárvány természetesen mindent felülírt,de idén végre újból felcsendülnek a varázslatos dallamok.Összegyűjtöttem a programokat amit ajánlok figyelmébe minden Beethoven rajongónak:
- július 2., szombat, 19.00 (esőnap: július 3.)
- Coriolan-nyitány, op. 62
- D-dúr hegedűverseny, op. 61
- II. (D-dúr) szimfónia, op. 36
Kállai Ernő – hegedű
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Kocsár Balázs
- július 9., szombat, 19.00 (esőnap: július 10.)
- Prométheusz-nyitány, op. 43
- C-dúr („Kismartoni”) mise, op. 86
- IV. (B-dúr) szimfónia, op. 60
Bakonyi Anikó – szoprán
Megyesi Schwartz Lúcia – alt
Szappanos Tibor – tenor
Kovács István – basszus
Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
- július 16., szombat, 19.00 (esőnap: július 17.)
- VI. (F-dúr, „Pastorale”) szimfónia, op. 68
- Ah! Perfido – koncertária, op. 65
- VIII. (F-dúr) szimfónia, op. 93
Horti Lilla – szoprán
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Török Levente
Ennyi tehát röviden a park és a kastély története. Az év folyamán szinte bármikor érdemes ellátogatni a Brunszvik grófok hajdan volt csodálatos parkjába Martonvásárra, amely ki tudja hány Beethoven szimfónia ihletője volt.
Major Edit