Mi újság a kertedben, Ágika?

2019-08-17 | magazin
A kertbarátok nemcsak magvakat, virágtöveket csereberélnek egymás között, hanem a tapasztalataikat is megosztják.

Milyen évre számítasz a terméshozam terén? – kérdeztem Nagyné Ágit, aki a Magyarország legszebb konyhakertjei pályázaton rangos helyezést ért el.

A terméshozam szóról nekem mindig a tisztességes, több hektáron gazdálkodó parasztemberek jutalma jut az eszembe, amit az egész évben tartó becsületes munkájuk eredményeként elérnek. Az én kertem inkább úgynevezett hobbikert, a maga szépségeivel, örömeivel. Természetesen engem is megörvendeztet a kertem a gyümölcseivel, zöldségeivel, így néha még a CBA elé, és a Gazdapiacra is kiülök a terményeimmel. Idén bőven termett sárgabarackom, szilvám, körtém, gyönyörű fügék értek már eddig is, de bőséges másodtermés is ígérkezik. Október végére megérleli termését a házunk teraszán zöld falként működő bajor kivi. Amire legbüszkébb voltam, hogy kikelt és szépen virított a petrezselymem, kaprom, de egyszer már csak szinte hűlt helyét láttam. Valószínűleg a drótféreg garázdálkodott, hiszen vegyszert nagyon ritkán használok védekezésre. Számottevő termés várható céklából, paszternákból, tarlórépából, karalábéból, és augusztus végére beérik az utolsó fajta őszibarack is, amit befőttnek rakok el. Rengeteg citrom termett a Krix Gyuri bácsitól kapott két méteres citromfámon, így a karácsonyi süteményekhez lesz bőven vegyszermentes citromom. A kis üvegházamba vetett hét tő kígyóuborka ellátja a családot. Ugyanitt gyönyörűen terem a sok-sok féle, különböző erősségű fűszerpaprika, köztük a kedvencem a jalapeno, ami a mexikói emberek alapfűszere. Ebből egy pici üveg savanyúság több mint ezer forintba kerül. Most termett annyi, hogy én is megörvendeztethetem vele a családot, a barátaimat.

 Minden év más az időjárás, vagy a kártevők miatt. Ebben az évben neked mi okozott gondot?

Az előbb említett drótférgek, a termést szívogató és nagyon büdös vándor poloskák, a meztelen csigák több fajtája, a monília, a lisztharmat az időjárás szélsőségeivel karöltve megnehezítették a kertészkedést. Eddig valamennyire tudtam tenni ellenük, elsősorban biológiai, és kétkezi védekezéssel, de a most érő paradicsomjaimat már igencsak ellepik a kártevők. Szomorú vagyok, amikor látom a gyönyörű őszibarackokon is a kártételt, de összességében idén mérsékeltebb volt a fertőzöttség. Talán ez köszönhető annak is, hogy időnként kiengedem a veteményes kertembe, és hátul a Naphegy horhosba a baromfiállományt, köztük a négy futókacsát, és ezek megtizedelik az állati kártevőket, valamint kedvezően hatnak a talajerőre a trágyájukkal.

Próbálkoztál az idén újdonsággal?

Idén egy új termesztéstechnikai módszerrel kísérleteztem. Megunva a drága és csak 3-4 évig tartó ágyásszegély vásárlást, kitaláltam egy műanyag ásványvizes palackokból készített öntöző ágyásszegélyt, ami kiválóan működik. A kertem eléggé lejtős, így a flakonszegéllyel teraszos ágyásokat alakítottam ki, ami védi a talajt az eróziótól, öntözéskor és a nagy monszunszerű esőzések után a feltöltődött palackok egyenletesebben juttatják a vizet a növényekhez. Sokan idegenkednek a palackok látványától, ám a növények ezeket szépen eltakarják, meghálálva a kedvező mikroklímát. Nagy segítségemre van az elmúlt évben kialakított magas ágyás. Csodálatosan nagy sárgadinnyék, bőségesen termő, két méter magas padlizsánok, és a 12 féle paradicsom terem rajta.

Mit tudnál tanácsolni annak, aki kertészkedésbe kezd?

Aki kertészkedésbe kezd Budaörsön, és nem csak lebetonozza, betonkockákkal „lebutítja” a kertjét, és nem csak a nyírt pázsitban hajlandó gondolkodni, annak először is megemelem a szalmakalapom! Legyen az csak virágültetés, már az is szép dolog. Az elfoglalt, dolgozó embereknek a divatos díszfák ültetése helyett gyümölcsfák, elsősorban a Kertbarát Kör által minden évben szaporított régi-régi őszibarackfákat ajánlom itt Budaörsön. Már pár négyzetméter veteményeskert is sokat segít a család friss zöldségellátásában, főleg ha a mostani zöldségárakat nézzük, de vannak olyan növények, amikkel kísérletezni lehet, de kevés sikerélményre számíthat a kezdő kertészkedő. Érdemes tanácsot kérni a körülöttünk élőktől, a kertbarátoktól. A kertemben is szívesen látom az érdeklődőket.

Köszönjük!

s.k.

Megosztás