– Családunk Gyömrőről költözött Budaörsre 1946-ban, miután édesapám megvásárolt itt egy házat, ahol azóta is lakom. Szüleim vallásukat gyakorló katolikusok voltak, engem is a hitre neveltek. Az apácákhoz jártam óvodába, mint minden lány akkoriban. Halványan él az emlékezetembe a kitelepítés is.
5 éves voltam, amikor 1948. június 19-én Mindszenty bíboros Budaörsre érkezett. Nagyon készült rá az egész falu. A kedvesnővérek engem választottak arra a szerepre, hogy köszöntőt mondjak. A versre már nem emlékszem, de arra igen, hogy a szüleim bejárták egész Pestet egy megfelelő magyar ruhácskáért, és pártáért. Gondolj bele – a háború után ez nem is volt egyszerű!
Aztán eljött a nagy nap. Sík atya és az édesanyám is bátorított. Rengetegen voltak a templomban és körülötte. A lövészek is felvonultak.
Amikor elmondtam a verset, a bíboros megsimogatta a hajamat és megáldott.
(A régi képemen bal oldalt állok, mellettem, ha jól emlékszem Luef Feri. Mögöttünk az édesanyám)
Nagyon jó visszaemlékezni erre az eseményre ennyi év után is. Amikor a templomkertben a Mindszenty szobrot avatták, élesen előjöttek a régi emlékképek.
Nekem az a nap most már öröké szép emlék marad.
Lejegyezte: s.k.