Miután tavasztól őszig bearanyozta életünket az esti naplementék ragyogó színjátéka és ráadásul alig töltöttünk időt itthon, eleinte nem sokat törődtünk a lakótelep sivárságával. Sokáig kerülgettük az ott felejtett betondarabokat, földből kiálló huzalokat, miegymást, de ezek egy idő után eltűntek. De különben is, új otthonunk öröme elvarázsolta, sőt megszépítette az életünket. Megbabonázott a látvány, amit az erkélyről kinézve nem győztünk csodálni. Egyébként meglehetősen egyhangúak voltak a hétköznapjaink, reggel indultunk busszal Budapestre és csak az estéinket tölthettük együtt. A legutolsó autóbusz este 10 órakor indult a fővárosba.
Néha hétvégenként jutott néha időnk arra, hogy szétnézzünk a faluban. Akkor még falu volt Budaörs. Már akkor hatalmas volt a különbség a falu, és a még „bebútorozatlan” lakótelep között. A sváb házak kicsi telkekre épültek, és akik helyettük elfoglalták vagy belakták, szinte mindenütt albérlőknek szánt bódékat tapasztottak a házaikhoz.
Telefonfülke és újabb házak
De lakótelepi polgár lévén előbb inkább a mi négy- és tízemeletes házainkról és azok környezetéről próbálok egy s mást elmondani. A panelházak a falu végén épültek fel, és be kell vallani: nem igazán illettek oda. De abban az időben, amikor már sok százezer ember özönlött fel vidékről, hogy a fővárosban jobb életet remélve keresse meg a kenyérre valót, akkor ki figyelt arra, hogy egy épület illik-e a tájba vagy nem… Így lett egy nagy, üres, lápos területen számos embernek fürdőszobás, fűtött otthona. Volt hideg-meleg vizünk, volt gáz és egy nagy közért kiszolgált minket a telepen. De nem volt járdánk, nem volt játszóterünk padokkal, cuppogott a víz a lábunk alatt sok helyütt az utakon, nélkülöztük a fákat, virágokat. A buszok alacsony sűrűséggel jártak, messze volt a megálló. Nem volt még egy szatócsbolt sem a környéken. És persze majdnem mindenkinek rettentően hiányzott a telefon. Nem csak nekünk, a falubelieknek is. A közelünkben csak egyetlen telefonfülke volt csak található, ott mindig hosszú sorban, türelmetlenül vártunk a sorunkra.
Néhány év múlva azonban nagy örömünkre felállítottak egy telefonkonténert, nemsokára egy másikat is, így a telefon már nem volt elérhetetlen álom, sem nekünk, sem a falubelieknek. A házak övezte üres placcon lassan egy kis bódéváros is kinőtt a földből, és megindult a kereskedés. Lett trafikunk, állateledel-kereskedésünk, kocsma is volt játékgéppel, meg remek zöldséges, ha jól emlékszem, fagyizó is, meg sok minden más, majdnem minden, amire az itt lakóknak szüksége volt. De néhány év után vége lett ennek a színes kis kavalkádnak. Lebontották a bódékat, és a kereskedők egy része a házak alsó szintjén megvásárolt vagy bérelt üzletekbe költözött. A bódék helyére egy kőből épített lépcsősor került, dizájn lámpákkal megvilágítva szép kis szökőkutunkat is, amit sajnos most, a járvány megjelenésének évében nem élvezhetünk. Az egyetlen nagy közértünk sokáig kitartott, és amikor később bezárt, hogy étterem váljék belőle, addigra már lettek a faluban is nagyobb üzletek.
Óvoda és Terrapark
A beköltözködésünket követően még nem értek véget az építkezések. A házunk előtti üres területen belefogtak valamibe. Később, a kisgyerekes szülők örömére kiderült, hogy egy óvoda készülődik ott. Ám ez a projekt egyik napról a másikra megfeneklett. A már felállított betonpaneleket sok éven át tető nélkül áztatta az eső, sütötte a nap, de télen a hó minden csúnyaságot eltakart. Aztán egy nap a Szivárvány utca túlsó oldalán jelentek meg hatalmas munkagépek. Az ablakból lestük, vajon mi lesz a szántóföld, meg a békás tócsák helyén? Mélyre ástak a gépek, egyre mélyebbre, így már láttuk, hogy az utca túlsó oldalán valami nagy építmény van készülőben. Valami olyasmi, mint a többi panelház a lakótelepen, csak egy kicsit nagyobb…
Izgatottan lestük, milyen magas lesz. Az épület egyre nőtt és nőtt, addig, amíg elérte a már lábon álló testvérei magasságát, de a szélessége jobban megnyúlt, mint a mieink. Nagy volt a szomorúságunk, hiszen elvették előlünk a hegyet… De mire a második, majd a harmadik épületbe is belekezdtek, az egész már nem volt olyan szívbemarkoló. Akkor már túl voltunk a nagy csalódáson, hogy mi, ide telepedett földi halandók, egyszer egy olyan épületben lakhatunk, aminek az ablaka nem egy másik szürke házra, hanem a természetre, ráadásul egy különös szépségű hegyre nyílik.
A három nagy ház oldalán még jó néhány négyemeletes lakóházat is oda biggyesztettek, nem is beszélve arról, hogy jó áron tudták értékesíteni a később felépített Auchan innenső oldalán azokat a szép kis villákat, amelyek fehér kockái és a sok szép fa a házak körül és a házak udvarán, szépen lezárják az út felül a lakótelepet.
Az, ami az új házak mögött később felépült, az a hatalmas – a város által egy vállalkozónak értékesített – telekre, minket már hidegen hagyott. Ami ott Terrapark néven felépült, annak már nincs sok köze hozzánk. Ha néha arra járok, végigmegyek a hepehupás nagy réten. És anélkül, hogy valaki megsúgta volna, pontosan tudom, hogy a fű és a lában alatt lapul minden építkezésről megmaradt kosz, szemét, hulladék, betontömbök, rozsdás drótok, fadarabok… A föld ugyanis omlik, nem tud mindent betakarni, így itt-ott kilóg a lóláb a fű alól…
A város legnagyobb kertjével rendelkező óvoda, amire kilátok az ablakomból, emlékezetem szerint csak nagy sokára épült fel, és látni, hogy minden évben bővül valamivel. Sokszor kiállok az erkélyre nézni a gyerekeket, ahogy élvezettel tekerik a bicikliket. Nézem őket és hallgatom a csicsergésüket. Tudom, sokan nem ezt hallják, ők azt hallják, hogy üvöltenek a gyerekek. Mosolygok ezen. Hiszen ilyen az ember, mindig akad, ami bántja a fülünket … Emlékszem, jó néhány évvel ezelőtt amiatt is káráltak az emberek, hogy miért templom lesz a lakótelep sarkán. Miért? Mert féltek, hogy bántani fogja a fülüket a harangszó. Mindenesetre, ma már bizton remélhetjük, hogy hamarosan elkészül ott egy nagyon szép görögkatolikus templom. A kupola immár rajta van.
Ha Budaörsről beszélek…
sokszor nem az jön a számra, hogy mi történik a városban, hanem az, hogy mi van a faluban. Mert igaz ugyan, hogy sokat változott, fejlődött a település, de hála Istennek, mégiscsak megőrződött valami az egykori faluból. Miután felépült a lakótelep, meg az új Városháza hatalmas épülete, és ott van vele egy sorban a lakóteleppel szinte egybeolvadt Illyés Gimnázium, így a rendőrség székházával együtt már inkább városra, mint falura hajaz ez a falu. Grandiózus, modern épület a Városháza, jut benne elegendő hely a polgármesteri hivatal vezetőinek meg dolgozóinak, és a nagy hallban többnyire kiállítások is fogadják a belépőket, még koncertek és más rendezvények helyszíne is, mégis mondják, hogy nem ide illő az épület. De lássuk be, ennek az egykori kis faluból kinőtt településnek mégiscsak ez a látvány ad a lakóteleppel együtt valódi városi külsőt és rangot. De mindennek ellenére, én ma is inkább a főúton szeretek kimenni autóval az M7-re. Szeretem látni jobbra-balra a régi kicsi és a nagyobbacska házakat. Persze azt is látom, hogy a házak ugyan megmaradtak, de a legtöbbjének megváltozott a funkciója. Sok házból üzlet lett, vagy valami vállalkozás működik benne, és beépültek, beszorultak közéjük újak is.
Nőtt, fejlődött a falu, majd a város rangjához is felnőtt az évek alatt, és a lakótelepen ültetett fák is megnőttek. Mindeközben, amit eddig elmeséltem, az M7-es túlsó oldalán, de innen is, megindultak a nagy építkezések a város területén. Előbb volt a TESCO, utána jött a többi. Elég beülni egy autóba és az M7-en elgurulni előttük, hogy lássuk a végeredményt.
Harminc évi használat után a lakótelep házai megújulásra szorultak. Szigetelték a falakat, kicserélték az ablakokat, a lakók maguk állítják be a radiátort a kellő hőmérsékletre, és most már csak annyit fizetünk a fűtésért, amennyit elhasználunk. Mindnyájunk örömére a szürke betonházak is színt kaptak. Az utak is rendben vannak a városban, ha valahol baj van, a képviselők ezeket mindig elmondják a közgyűléseken. És ami a közlekedést illeti: remekül bevált a körforgalom. Jól emlékszem persze arra is, hogy egykor milyen nagy elánnal tiltakoztak ellene a Levegő Munkacsoport buzgó aktivistái…
Virágos város
De ami az utóbbi években szemmel látható, és szemet gyönyörködtető, az a város felvirágoztatása. Sokat ad erre és bizonyára sokat is költ rá a város. Szinte mindenütt, nem csak a főbb utakon és a lakótelepen, hanem ahol csak egy tenyérnyi hely van, bokrokat látunk, virágok nyílnak. Ez a virágözön színt ad a városnak, olyan, mint egy nagy lepel, ami mindent beborít. Az idegenek is, akik keresztül mennek Budaörsön, akár gyalog, akár busszal vagy autóval, leginkább a virágok szépségét dicsérik.
A város külterületei is gyors ütemben terebélyesedtek, ellepték a családi házak százai. Ahol régen csak szőlőt szüreteltek, ott előbb csak kis hétvégi házacskák, kerti lakok épültek, majd családi házakkal lett tele a hegyoldal. És most, amikor kezdjük kinőni a várost, ott tartunk – talán mohóságunkban -, hogy hatalmas sebeket ejtenek a földben a hatalmas munkagépek. Olykor olyan helyeken is látszik ez, amelyek évtizedeken át helyi védettséget élveztek és így sokáig megmaradtak fáikkal, védett virágaikkal. Időközben felparcellázásra kerültek ilyen területek is, amelyeket belterületnek nyilvánítva, már minden készen állt arra, hogy meginduljanak az építkezések.
Ma úgy tűnik, hogy ezt a folyamatot, a város lakóinak zúgolódása és gyakran a médiában is közzétett felháborodása ellenére, nem lehet már leállítani.
(Folytatjuk)
R. V.
