Nagy Mari: "Sorsok hordozója lettem…”

2023-02-17 | Budaörs
Egy korábbi interjújában azt mondta: A legtöbb embernek van egy víziója arról, hogy milyen legyen egy színésznő. De én csak akkor tudnék megfelelni ennek civilben, ha eljátszanám azt a szerepet, hogy milyen egy színésznő.

Az emberi roncsolt sorsok, kisiklott életek mindig „jó kezekbe kerülnek”, ha a szereposztásnál önre gondolnak a rendezők. Az Akik maradtak című film koncentrációs táborból visszatért Olga nénije is ilyen, aki egy kamaszlány sorsát viseli a szívén a Rákosi-rendszer kezdődő diktatúrája alatt.
Én már hiába is vágynék másfajta karakterekre, a rendezőknek és a casting-direktoroknak mindig olyankor jutok eszükbe, ha ilyen asszonyokat kell megformálni. Az arcom és a lelkem nyilván erre predesztinál, én az ilyen sorsok hordozórakétája lettem. Annak csak örülök, ha ezek a figurák valamiben mégis különböznek egymástól.

Az sem véletlen, hogy Egérkét játssza a Nemzeti Színház Macskajátékában.
Szász János, a darab rendezője ragaszkodott hozzá, hogy ezt a szerepet én formáljam meg. Szent meggyőződése volt, hogy Egérke csak én lehetek, aki Örkény szerint egy fiatal lány. Némi jóindulattal azt mondhatom: fele annyi idős, mint én. Harminc, vagy még annál is fiatalabb. Törőcsik Mari ötvenévesen játszotta. Most Dorottya alakítja Orbánnét, Gyöngyössy Katalin pedig Gizát. Az évek száma nem volt probléma a produkción belül. Nem akartam, és nem is tudnék fiatalabb lenni. Két csatot tűzök oldalról a hajamba, és attól olyan lányos leszek. Szakács Györgyi pedig olyan ruhákat adott rám, hogy azoktól meg olyan lányoska lettem. De nem is ez a lényeg. Ott is az izgatott, hogy van az Egérkének egy olyan monológja az életéről, ami nem egyfajta emlékezés, hanem a friss múlt és a jelen. Még elevenen él a lelkében, ahogy a férje kirakta az utcára. Ez nagyon fontos szempont volt a figura megformálásában. Az ilyesmit soha nem felejti el az ember. Ez a seb nem gyógyul be.

Úgy került utcára, hogy a férje rácsapta a kezére az ajtót, eltörtek az ujjai, és még mindig fájnak neki. Ez nem egy öregasszony siráma. Dorottya meg annyira édes, annyira szeretem őt! Ő úgy fogta fel, hogy Egérke a fiatal barátnője, én meg úgy nézek fel rá, mint az idősebb barátnőmre. Örkény István özvegye, Radnóti Zsuzsa is ott volt a bemutatón és azt mondta, hogy a férje pont ilyen Egérkéről álmodott. Ezt sosem felejtem el.

Egy ilyen elismerés felér egy képzeletbeli Örkény-díjjal…
Nagyon boldoggá tett. Nekem ennyi bőven elég volt.

A Részlegben, Gothár Péter rendezésében – amely Bodor Ádám elbeszélése alapján készült -, egy senki földjére került, jéghideg kalyibába kirakott tervezőmérnöknőt játszott megrendítően. Súlyos történet az is, a nyolcvanas évek Romániájából.
Azt is szerettem, meg a Simon mágust is, Enyedi Ildikó filmjét, amelyben a tolmács voltam. Ott van a legszebb színészi pillanatom. Arra nagyon büszke vagyok. Ha engem választ egy rendező, akkor már tudja, mire számíthat, hogy én mit tudok. De annak csak úgy tudnék megfelelni civilben, ha eljátszanám azt a szerepet, hogy milyen is egy színésznő.

Orosz Ákos a végrehajtó a Kilakoltatásban. Ő az első számú partnere a filmben. Könnyen egymásra hangolódtak?
A forgatást megelőző próbákon találkoztunk először, de tudtunk egymásról. Megismerkedtünk, és azonnal megszerettük egymást. Abban a helyzetben, amit a történet diktált, ez elég furcsa, szakmai szempontból azonban elengedhetetlen volt. Izgalmassá tette a munkát az is, hogy csupa fiatal vett körül, én ott mindenkinél idősebb voltam. Én egyszerűen imádom az ilyen helyzeteket. Ákoson a bizonytalanság, a biztonság, a keresés, a kíváncsiság tüneményes állapotát láttam. Koncentrált volt, alázatos, és persze nagyon tehetséges. Mindig engem hallott, ha nem is voltam képben. Nem engedtem, hogy az asszisztensünk végszavazzon neki, nekem láthatatlan létezésemmel kellett jelen lennem.

Bemutatásra vár egy másik filmje is, a Látom, amit látsz. Szabó Mátyás rendezte, és egy különleges képességekkel rendelkező, huszonéves fiatalemberről szól, aki egy gyermekmentést végző cégnél dolgozik. A munkája az élete, amit sokáig csak a vénkisasszony Mituk nénivel oszt meg.
Benett a szívem csücske. Nyers, természetes, hiteles. Nem is érzem, hogy színész van mellettem. Ennél a filmnél is eltöltöttünk néhány napot a forgatás előtt. Beszélgettünk, ötleteltünk, a szerepeinkkel foglalkoztunk. Benett nagyon nagyot játszik a filmben. Semmiben sem hasonlít a történetbeli fiúra. Olyan, mintha egyszerre néznénk Hajduk Károlyt A martfűi rémben és az Az akik ottmaradtakban. Ezek csodálatos átalakulások. Szeretem, amikor a színész nem forszírozza a figurát, csak egyszerűen ott van. A forgatás második napján már nem is hitték el a stábtagok, hogy Benett és én korábban nem dolgoztunk együtt. Úgy tudtunk egymás mellett menni az utcán, mintha tényleg együtt nőttünk volna fel. Mintha erős közünk lenne egymáshoz. Mintha összetartoznánk. Pedig csak a hátunk látszott abban a jelenetben. Kiskora óta én neveltem őt a filmben. Nem tudom, hol dől ez el, vagy mitől van, hogy a másik szemébe nézel, és érzed, hogy minden működik köztetek, és úgy jó, ahogy van, nem is lehetne másképp.

És ki az a Mituk néni?
Ő egy különleges szervezet tagja. Mivel se apja, se anyja nincs a különleges képességű fiúnak, az én gondozásomra van bízva. Kinőtt már a kamaszkorból, de még mindig ott állok mellette. Szeretettel figyelem minden lépését, ami egyszerre jó is, de nyűg is számára. Egy gyereket el kell tudni engedni, még akkor is, ha az egész életem ott van benne. De ha szerelmes lesz, elmegy, én ott maradok egyedül. Meseszerű lény ez a Mituk néni, cár az odaadásában, bár ragaszkodásában, kapaszkodásában van azért némi önzés is benne van.

Lelki rokona az Akik maradtak Olga nénijének?
Tulajdonképpen igen. Van köztük hasonlóság. De Mitukné, amikor a fiú kimegy az életéből, úgy dönt, folytatja a küldetését. Már ott van mellette a következő gyerek, akit fel akar nevelni.

Mari fia, Viktor Balázs, édesanyja hivatását választotta. Ő hol tart most a pályán?
Játszik is, rendez is. Engem is rendezett már, nem is egyszer. Akkor játszik éppen sokat, amikor azt gondolja, hogy ő már nem fog játszani. A független szférában mozog, ahol feladat van, csak pénz nincs. A Mária testamentumát és a Peer Gyntöt is ő rendezte. Dolgozik és küzd. Macerás pálya ez. Maradjunk ebben…

Közreadta: R. V.
Forrás: INTERNET

Megosztás