Ez a kezdeményezés sok ezer gyermek életét változtatta meg az eltelt évek során. Néhány évvel ezelőtt jelent meg a szerzetes Füveskönyve, amelyben saját szavaival élve “örömhöz segítő gondolatokat” fogalmaz meg olvasói számára. A következő hetekben ezekből az írásokból szemezgetünk olvasóink számára.
Így kezdődött…
De mielőtt a Füveskönyvre rátérnék, néhány sorban Böjte Csabáról és az alapítványról is mesélek. Mikor a kilencvenes évek elején papi szolgálatát végezte Déván, oltalmába fogadott néhány rongyos és éhes utcagyereket. És egy idő után már a szülők is a kolostor kapujához vitték gyermekeiket, a szerzetesek oltalmába ajánlva. Ők hallgattak az idők szavára, és kénytelen-kelletlen befogadták őket. Ám amikor a kolostornak már minden szobája betelt és a gyereksereg nem fogyott, csak jöttek és jöttek, nem láttak más kivezető utat a gyermekek elhelyezésére, csak azt, hogy illegális helyfoglaláshoz folyamodjanak. Volt a közelben egy elhagyott, de még felújítható régi kolostor, amit elfoglaltak, és fokozatosan odatelepítették a gyerekeket.
Mikor a lakosság felháborodására a rendőrség megjelent és felszólították az atyákat a gyerekek átadására, a szerzetesek bekeményítettek: ők nem adják a gyerekeket, vigyék el ők őket. Mikor a rendőrök látták, hogy ez nem sikerülhet, összedugták a fejüket, majd hamarosan elhagyták a kolostort. Végül jobb híján a hatóságokkal is megegyeztek, szemet hunytak a történtek felett. Közben gyűjtés is indult országszerte, és végül sikerült nekivágni a nagy feladatnak. Az épületet csak helyiségről helyiségre haladva sikerült immár a környék lakói és a média segítségével használható állapotba hozni.
A kommunizmus Romániában is bekövezett összeomlásának romjain ezrek véreztek el. A környéken élő kis falvak lakóinak nagy része nem maradt a téeszben, többségük gyári munkássá vált és családostól a városba költözött, panelházakban élt. A zömük elveszítette a munkáját. Ők lettek a győzelmes összeomlás vesztesei, akik nem tudták a családjukat eltartani, nem tudták a rezsit fizetni, őket etetni, akiknek az utcára szorultak a gyermekei. Számos család nyomorgott akkortájt, és sokan az italba menekülve váltak hontalanná. Az országban az elhagyott gyermekek gondozása pénz, élelmiszer, megfelelő hely és felkészült gondozók hiányában katasztrófába torkollott, és ez a helyzet már a nyilvánosságot is elérte. A kolostor akkor valóban életeket mentett. Mindeközben megalakult az alapítvány, megindultak – a leginkább külföldieket érdeklő – örökbefogadások, és ezzel egy időben sok helyről és sokféleképpen az önkéntes segítségek is.
Az eltelt évtizedek során a Dévai Szent Ferencről elnevezett alapítványnak sikerült több erdélyi településen a gyermekek gondozására alkalmas épületeket megvásárolniuk és felújítaniuk. Eme nagyívű vállalkozás sikerességének köszönhetően több ezer gyermek életét változtatták élhetővé. Erdély sok kisebb-nagyobb településén elszórva vannak intézményeik. Jelenleg több mint ötszáz bentlakásos és nevelőszülőkhöz kihelyezett gyermeket istápolnak, és emellett hatszáz napközi otthont is működtetnek. Ezeket az intézményeket a befolyó adományokból és némi állami támogatásból finanszírozzák. Hazánk is támogatja az intézmények működését. A pénz- és egyéb természetbeni adományok mellett, önkéntesek is gyakorta vállalnak ezekben az intézetekben nevelői vagy egyéb más munkát.
Az alapítvány kezdettől fogva nemcsak életet és ételt ad ma is a kilátástalan sorsú gyermekeknek, hanem taníttatásukkal, szellemi és lelki fejlődésükkel, vallási és erkölcsös nevelésükkel is foglalkozik. Az „alapító atyák” örömmel mondhatják, hogy az eltelt évek során mintegy négyezer ember repült ki tőlük a világba. Az idei tanévkezdésük volt a harmincadik…
A Füveskönyvről
Böjte Csaba Füveskönyve három évvel ezelőtt jelent meg. Ez a műfaj régi eredetű. Az európai országokban sokáig csak kis füzetecskékben jelentettek meg hasznos tanácsokat adó, a gyógyfüvek használatáról, a növényekről szóló tanítások, később már hasznos önismereti és életbölcsességi tanácsok, rövid esszék is megjelentek. Idővel a hasznos tanácsok köre kiterjedt az emberi lélekre és a létezés nagy kérdéseire is. Akadtak, akik egyszerű példákkal próbáltak felelni kérdésekre: mit lehet tenni, ha valaki bánatos, a szíve fáj, vagy ha úgy érzi, mintha elhagyta volna az Isten. Arról szóltak már a füveskönyvek, aminek erősen köze volt az emberekhez és önmagukhoz. A regényíró fecseghet, de a füveskönyv mindig szűkszavú maradt. Böjte Csaba füveskönyvében is ír bölcs gondolatokat, foglalkozik a szeretet parancsával, bevallja nekünk mély hitét és gyarlóságait, ír lelkünk sebeinek gyógyításáról, magányról, vágyakról és félelemről, halálról és a világ hivatásáról. Beszél sokszor a hitről, Istenről, emberről, nevelésről, a teremtett világról, és így tovább. Olvasás közben, figyeljék meg: gyakran érezhetik majd úgy, hogy leírt szavai mintha személyesen csak nekünk szólna…
Az ő Füveskönyvéből válogattunk néhányat olvasóinknak. Ezekből közlünk az elkövetkező néhány héten át okulásul, gondolatébresztésül, megnyugvásul, és talán lelki kapaszkodásul is – néhányat. Alábbiakban már elolvashatják az első kis esszét, amiben a szerzetes arról ír, ami életünk egyik fontos kapitánya, vezérgondolata lehet: fogadjuk el a másikat…
MÁSOK ELFOGADÁSÁRÓL (Böjte Csaba gondolatai)
Tudnunk kell, hogy nem vagyunk egyformák. Isten mindenkire külön kaptafát készített, és úgy teremtett minket. A Jóisten pontosan tudja, hogy miért adott egyik vagy másik embernek ennyi vagy annyi talentumot. Sokszor elmondom a gyerekeknek, hogy én meg tudom védeni őket a hidegtől, az éhségtől, talán még a rossz emberektől is, de egy dologtól nem tudom megvédeni őket: saját maguktól.
Azt látom, hogy a gyerekek sokszor nagyon rossz döntéseket hoznak. Persze én is, de az ember saját magával mindig irgalmasabb. Másról azt mondom, hogy fukar, fogához veri a garast, magamról meg azt, hogy meg kell gondolnom, hogy mire költöm a pénzt. Mást mindig a tettei alapján ítélünk meg, magunkat a szándékunk alapján. Az igazság az, hogy a szándékunk általában jó – ahogy kivitelezzük, az nem mindig sikerül. Nagyon kevés olyan ember van, aki cselekedete teljes tudatában rosszat akar magának vagy másnak. El kell tudnom fogadni a másikat. Nekem egyetlen parancsot adott a Jóisten: a szeretet parancsát.
Van az a szentírási rész, amely arról szól, hogy jön a gonosz ember és konkolyt hint a búza közé. A konkoly is egyfajta növény, felnő, de mérges, azt nem szabad megenni. Kérdezik az Úrtól az Apostolok, hogy „Menjünk, gyomláljuk ki?” Az Úr pedig azt mondja, hogy „Azzal ne foglalkozzatok, rátok a búzát bíztam. Majd az utolsó ítéletkor elintézem.”
Nagyon örvendek, hogy Isten nem rám bízta a konkolyt. Nekem nem az a dolgom, hogy gyomlálgassak, valakinek a hibáit piszkálgassam. Nekem az a dolgom, hogy gyomlálgassak, társaimból is, és magamból is a lehető legjobbat hozzam ki. A sötétséggel nem kell foglalkozni, inkább fényt kell gyújtani. A sötétség önmagától semmivé válik a ragyogó fényben. A sötétség az nem valami, hanem a fény hiánya. A másik emberben meglévő mindenféle nyavalya a szeretet, a jóság, az öröm hiánya.
R. V.
