A bolsevik hatalom az Orosz Ortodox Egyházba való áttérítés útján akarta megszüntetni a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegyét. Hogy példát statuáljon, az egyháza elhagyását és a pravoszláv egyházba való átlépést elutasító, legközismertebb városi papok letartóztatásával kezdte a folyamatot.
Letartóztatások, kényszerek, illegalitás
Elsőként 1947-ben Romzsa Tódor, az Ungvár-Ceholnyai püspök szenvedett vértanúhalált. Amikor határozottan elutasította az áttérést, orvul meggyilkolták. Vértanúságát követően indította be az egyházügyi hivatal nagy elánnal a papok beidézését, kihallgatását és az átlépés kikényszerítését. 1949-ben Puskás László lelkész volt az első olyan papi szolgálatot teljesítő személy, akinek a lakásán megjelentek a KGB munkatársai, kezükben a letartóztatási paranccsal. Őt 1946-ban, a szovjet bejövetel után Romzsa Tódor nevezte ki püspöki tanácsossá és a székesegyház parkókus helyettesévé. Puskás atyának sikerült a biztos megsemmisítésre váró imakönyveket és más egyházi kiadványokat biztonságba helyeznie és néhány fontosabb kegytárgyat és emléket is megmentett. Amikor feltették neki a kérdést, hogy válaszoljon: mit diktál lelkiismerete és vallási meggyőződése a görögkatolikus és a pravoszláv egyház egyesülése ügyében, ő is azt felelte: „Lelkiismeretem és vallási meggyőződésem is azt sugallja, hogy életem végéig hűnek kell maradnom hitemhez”. Tizenhat kihallgatás, majd a per lefolytatása után 25 év javító-büntető munkatáborokba való elzárásra, jogfosztásra és tulajdonának elkobzására ítélte. A Gulágról megroppant egészséggel 1956-ban szabadult. Betegsége ellenére munkába állt, de őt és paptársait a KGB továbbra is megfigyelés alatt tartotta. Ennek ellenére, akárcsak felszentelt paptársai, naponta misézett, gyóntatott, esketett, keresztelt és temetett, 1969-ben bekövetkezett haláláig. Amikor temették, az ungvári temető utcájában álló rendőrségi autók tetejére szerelt hangszórókból vidám könnyűzene bömbölt a legnagyobb hangerővel. Úgy mesélték, hogy még az egymás mellett álló búcsúzók sem hallották saját szavukat…
Gulág, szenvedés, amnesztia
A Kárpátalját 1944-ben elfoglaló, ateista ideológiájú szovjethatalom teljesen fel akarta számolni az Istenbe vetett hitet, valamennyi egyházat és felekezetet. 1945-ben betiltották az iskolai hittanórát, államosították az egyházi vagyont és a papságra súlyos jövedelemadót szabtak ki. Ekkor kezdődött a görögkatolikus templomok erőszakos átadása a pravoszláv egyház részére. 1947 elején elvették és átadták az ortodox egyháznak a bazilita kolostorokat. A II. világháború végén, még 1949 elején is 450 ezer görögkatolikus tartozott a munkácsi püspökséghez és egyházközségeihez. Intézményeiben 270 pap szolgált. A presszió kezdeti fázisaként először 32 egyházmegyés papot ítéltek el, 1949 után már 92 személyt. Családjaik teljes létbizonytalanságba kerültek és huszonnyolcan már soha nem látták viszont szeretteiket. A 270 pap közül 128 aláírta a pravoszláv egyházba való átvételi kérelmet. Többségük a papi szolgálat mellett több gyermekes családapa volt. Szabadlábon maradt 49 pap, akinek betiltották papi működésüket. Csak titokban szolgálhattak, néhányan civil munkakörök révén tartották el családjukat. Hozzájuk csatlakoztak később azok az elítélt, Gulágra száműzött papok, akik 1956 után amnesztiával térhettek haza. Egészségi állapotuktól függően folytatták szolgálatukat a katakombaéletbe kényszerített egyházban. A hívek többsége hű maradt hitéhez, de a falvakban pászkaszenteléskor rendőrök jártak az utcán, figyelték, hogy ki megy a görögkatolikus templomba. De az utcák és a templomok akkor is tele voltak emberekkel, akik tanúságot tettek hitük mellett csupán azzal, hogy templomba jártak azokban a nehéz időkben.
Rehabilitálás nem történt
1989 decemberével kezdődött az új korszak, amikor a kárpátaljai görögkatolikus egyházat legalizálták. Ettől kezdve legálisan működött, de nem rehabilitálták. Teljes vagyonát nem kapta vissza az egyház, a 400 templomból mindössze 120 került vissza hozzájuk, a parókiáknak pedig csak a 30 százaléka. Jelenleg sincs anyagi bázisuk és nincsenek tartalékaik. Hivatalosan az ukrán állam sem segít, nem támogat egyetlen egyházat sem. Minden anyagi bevételük a hívek adakozásából és a határon túli segítségekből származik. Külföldön máig nehezen értik meg ezt a szegénységet, őket viszont inkább alázatra tanítja, hiszen nem sok mindenük van, amivel dicsekedhetnének. Az egyház jelenleg 210 templommal és kápolnával, 442 egyházközséggel rendelkezik, és híveik között ott vannak a most megtérők, a papi hivatást választók, és élnek még néhányan azok közül, akik a múltban is folyamatosan helytálltak.
Puskás László atyát az ukrajnai politikai megtorlások rehabilitálásáról szóló törvény értelmében 1992-ben rehabilitálták.
R. V.
