Pihenőpark lesz az amerikai temető

2021-11-03 | Budaörs
A szomszédos XI. kerületben, Sasadon, a Budaörsi úton volt az egykori amerikai katonai temető, ahová 1944-től azoknak a pilótáknak a földi maradványait temették el, akik Budapest bombázása során vesztették életüket.

A történelmi források szerint megközelítőleg 600 amerikai katona esett el Magyarország területén, közülük 278-at helyeztek örök nyugalomra a XI. kerületben található temetőben.

Az Egyesült Államok a háború után exhumálta a holttesteket, és elszállította azokat, ugyanakkor a terület megmaradt amerikai emlékhelynek. A látogatók elől elzárt egykori sírkertbe emlékművet állítottak, a kapukat az USA címerállata díszítette, a sasokat kovácsoltvasból készítették. A Budaörsi útra néző kerítésen pedig az amerikai lobogót ábrázoló dombormű látható.

Az újbudai önkormányzat tájékoztatása szerint az amerikai nagykövetséggel folytatott egyeztetéseken kiderült, az amerikaiak már nem kívánják fenntartani az emlékhelyet, és kérték az Egyesült Államokra utaló jelképek eltávolítását. Így a kapukról lekerültek a sasok, és várhatóan lebontják az amerikai lobogót ábrázoló domborművet is.

A temető helyén olyan pihenőparkot, kulturális teret, illetve történeti parkot szeretnének létrehozni, amellyel az évtizedekig elzárt terület bekapcsolható lenne a kerület életébe, látogathatóvá válna, új funkciót kaphatna. A tervezésbe a lakosságot is bevonnák, a legfontosabb cél, hogy minél nagyobb arányú zöldfelület maradjon meg, sőt, még több és szebb, újonnan ültetett növényzet kerüljön oda.

A terület fejlesztési lehetőségeiről az önkormányzat egyeztetéseket folytatott a Magyar Képzőművészeti Egyetemmel, felmerült, hogy kültéri kiállítások, tájba épülő művészeti alkotások kapnának itt helyett. Emellett egyeztettek a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet Kert- és Szabadtértervezési Tanszékével is, hogy a tájépítész hallgatókat is bevonják a fejlesztésekbe.

Forrás: Újbuda

Megosztás