Polgármesteri tájékoztató 2020. április 20-án

2020-04-23 | Közélet
Eddig mintegy 4,5 millió forintot adományoztak budaörsi cégek és magánszemélyek az önkormányzatnak.

A beszámolóból a Budaörsre vonatkozó részeket emeltük ki:

“Budaörsön az utolsó adatok szerint 68-an vannak hatósági karanténban, ellátásukról gondoskodunk. Ezen a héten a gyerekeket és a felnőtteket összeadva már 893 ember étkeztetését biztosította az önkormányzat. (Felnőtt 539 fő, gyerek 354 fő.) Emellett gyógyszerbeszerzésben segítünk 118 főnek, bevásárolunk 50 embernek és mindkettőben segítünk 25 rászorulónak.

Ahhoz, hogy a szociális és egészségügyi ellátó rendszerünket megbízhatóan fenn tudjuk tartani, szükségünk van az Önök segítségére is. Ezért továbbra is kérem a budaörsi magánszemélyeket, vállalkozásokat, hogy erejükhöz mérten segítsenek nekünk a járvány elleni küzdelemben és a rászorulók támogatásában!
Az adományok fogadására alszámlát nyitottunk, amelynek száma a város honlapján is megtalálható.
A veszélyhelyzeti adomány alszámlánkra: (OTP 11784009-15390053-10160002) eddig 4,5 millió forint érkezett.

A pénzadományokon túlmenően más módon is jutott el hozzánk segítség. Egy vállalkozás 800 maszkot adományozott, melyeket az egészségügyben dolgozók kapnak meg. Egy másik cég két alkalommal is több ezer tojást osztott ki budaörsieknek. Ezen a héten egy Szabadság úti kereskedéstől két nagyteljesítményű permetezőgépet kaptunk, amelyek sokat segítenek a közterek fertőtlenítésében. Köszönjük nekik és mindazoknak, akik pénzzel vagy más módon segítik a budaörsieket ebben a nehéz időszakban!

A kormány ismételten meghosszabbította a központi kijárási korlátozásokat. Saját és embertársaink élete, egészsége védelme érdekében nyomatékosan kérek mindenkit, hogy tartsa be a kijárási korlátozások előírásait és a járványügyi szabályokat! A város közterületeit kiemelten és folyamatosan ellenőrzi a hatóság.

És hogy valami szívmelengetőt is mondjak: sokaknak szerezhetett örömteli pillanatokat, hogy városunkban is megjelent a MÁV szimfonikus zenekarának hangos-autója, amely komolyzenével szórakoztatta azokat, akik kinyitották ablakaikat. A zenehallgatás öröme egy kis vigaszt nyújtott ezekben az embert próbáló időkben.

Sok nehézség áll még előttünk, szükségünk van rá, hogy néha másra is gondoljunk, ne csak a gondokra, problémákra.

Vigyázzanak magukra, vigyázzunk egymásra!
Wittinghoff Tamás
Budaörs város polgármestere ”
2020-04-20 09:33

Megosztás