A varrós kosárban tartottak minden esetben egy ollót, tűpárnát tűkkel, amelyek között a legnagyobb volt a „zsákvarró” tű. A napi javításhoz, gombfelvarráshoz használtak különböző színű és erősségű cérnát, szabásnál a férccérnát, a gépi varráshoz gépselymet . A cérnákat gyárilag papír vagy fa spulnikra tekerték, amelyekkel később a gyerekek szívesen játszottak. Kedvelt horgoló fonal volt a Honleány –még ma is kapható ezen a néven. Még nem is olyan régen a kilyukadt zoknikat megstoppolták. Ráhúzták a stoppolófára és hasonló színű, vastagabb cérnával megjavították. Ezt az elfoglaltságot különösen a nagymamák végezték szívesen, mert ők értek rá és különben is, szerették magukat hasznossá tenni. A nagymamákra várt a leszakadt gombok felvarrása is. Emlékszem egy nénire, aki varrni még tudott, de munkában elnehezült kezével a tűbe cérnát fűzni már nem. Ezért kis sámlijára kiült a ház elé, és aki arra járt, azt megkért, hogy fűzzön be már vagy fél tucat tűbe.
A gyűszű, a „ziherejc”, azaz biztosító tű, a centiméter fontos tartozéka volt a kosárnak. Különböző nagyságú és színű gombokat, csatokat, kapcsokat,patentokat, szalag- és zsinórdarabkákat is találhattunk a „valamire majd csak jó lesz” kategóriában. Ma, a zipzárak, tépőzárak korában már egyre kevesebb tárgyra van szükség, amit egy régi varrós kosár őrzött.
Boldog lehetett az a lány, aki a szüleitől varrógépet kapott ajándékba. A budaörsi nagynéném fiatal korában maga spórolta össze a keresetéből az árát. Még idős korában is használta.
s.k.
