Egy kisfiú állt a kirakat előtt és önfeledten elmerült a nagy ragyogásban. Mennyi, de mennyi játék- gondolta miközben piros orrocskáját nekinyomta a kirakat üvegéhez. Én annak a faragott barna lónak örülnék a legjobban, amelyiknek olyan gyönyörű piros nyerge van- mondta halkan csak úgy magának. Meg annak a szép dobnak is. Milyen jókat játszanék én azzal! Dobolnék, énekelnék, lovagolnék – szőtte tovább álmait. Nagy szürke szemének tekintete egyik szépséges játékról a másikra vándorolt.
Néha el-elfordult az üvegkirakat elől. Ilyenkor végigpásztázta az utcát egészen a végéig, minta várna valakit. Majd zsebre dugott kézzel újra a játékokat bámulta.
Elnyűtt, sötétkék kabát volt rajta, apró arany gombokkal, de azok fénye már erősen megkopott, akárcsak a kabátka bélése.A sok hordástól, egyre vékonyabb és hidegebb lett, hiszen kiszolgált már egy-két kisfiút. Hideg este volt. A csillagok rideg fénnyel sziporkáztak a város felett.
Megunta a nézelődést és kisétált az utca sarkára. Türelmetlenül nyújtogatta nyakát, most már biztosnak tűnt, hogy vár valakit.
Már itt is vagyok- lépett hozzá sietős léptekkel egy öreg ember.
Elég sokáig nem jöttél, már vártalak- mondta a kisfiú Sokan voltak odabenn- mondta az öregúr és fejével egy üzlet felé mutatott.
Akkor mehetünk is! A kisfiú boldogan odaadta kezét, hogy a nagy meleg tenyérben eltűnjön és átmelegítse.
Sokan jöttek mentek, nagy csomagokkal, fenyőfákkal felpakolva, de ők most már igyekeztek kijutni utca forgatagából.
Karácsony van. Ma este jön a Jézuska- mondta az öregúr zihálva, mert gyorsnak tűnt az iram. A kisfiú is sietősen kapkodta aprócska lábait, nehogy lemaradjon. Áthaladtak a város főutcáján, majd egy kissé csendesebb utcába értek. Az öregember megállt egy ház előtt. Azt hiszem megérkeztünk – mondta. A kopogtatóhoz nyúlt és megzörgette vele az öreg fakaput. Bentről szöszmötölés hallatszott. Egy nem kevésbé öregember jött ki a házból. Jöjjenek, kerüljenek beljebb- azzal máris felmentek egy sötét lépcsősoron, majd az öreg emberke kinyitott előttük egy ajtót. Odabenn fény volt és meleg. A kisfiú szíve hevesen dobogott, mert ő már sejtette, hogy miért jöttek ide. No, vetkőzz le szépen – mondta a még öregebb ember. Vedd le a kabátodat. A kisfiú engedelmesen kihúzta nyakából a sálat, kigombolta a kopott aranygombokat és szégyenlősen lesütötte szemét. No, gyere szépen,- mondta neki a szabómester. Azzal elővett egy centimétert és szép lassan megmérte a kisfiút. A már előkészített papírlapra egy kopott végű ceruzával írni kezdte a méreteket. Vállszélességet mellbőséget, derékbőséget. No, most állj fel erre a hokedlire. Megmérjük, hogy milyen hosszú legyen az új kabátod. Csak állj egyenesen! Most már lejöhetsz- mondta egy idő múlva elégedetten.
A kisfiút furcsa izgalom kerítette hatalmába. Új kabátom lesz- gondolta boldogan.
Egy hét múlva jöhetsz is próbálni! Majd meglátod milyen szép lesz és meleg,- simogatta meg a kisfiú arcocskáját.
Akkor mi mehetünk is. Elköszöntek és már kint is voltak a hideg karácsonyi éjszakában. Most hová viszel?- kérdezte a kisgyerek. Hogy hová?- Hát bemehetünk még a templomba imádkozni, megnézni a jászlat, hogy ott van e már a kis Jézuska. Megnézzük megszületett- e már? Jó nézzük meg- mondta a kisfiú. A templomban hideg volt és mély csend. Már minden a helyén volt az éjféli misére, feldíszítve egy hatalmas fenyő, csupa apró csillagokkal. De gyönyörű- mondta a kisfiú áhítattal. Nézd nagypapa, hogy csillog odafönn az a csillag. Ott, ni- kiabált fel a néma csendben. Pszt, halkabban- még megijednek az angyalok, mosolygott az öregúr.
No gyere –menjünk, mondta az öreg. Hideg van és lassan késő is lesz már. Azóta nagymama már megsütötte az ünnepi kalácsot. Biztosan éhes vagy- mondta az öreg miközben kiléptek a templom ajtaján. Szegény gyerek- gondolta magában. Szegény kis árva madaram- suttogott magában az öregúr. Nincs ennek sem apja sem anyja. Csak mi vagyunk neki az öregek- gondolta szomorúan.
Aztán örülsz-e a kabátnak?- kérdezte az öregember. Örülök- mondta a kisfiú, egy kis bizonytalansággal a hangjában. Azért most nem mondtál egészen igazat, ugye? De, de igazat mondtam, csak… Mi az a csak-?- állt meg az öregúr. Hát azért csak, mert én most egészen másnak örülnék- mondta a kisfiú.
Hát igaz amit én hallok? Hát minek örülnél, ha nem annak a jó meleg, vatelinos új kabátnak?
Ballagtak tovább, újra beértek a város főutcájába. Újra elhaladtak a fényes kirakatok előtt. Nagypapa- álljunk meg itt egy kicsit még- kérlelte a kisfiú. Megálltak a fényes, szépséges üvegkirakat előtt. A kisfiú állt egy darabig, majd odanyomta piros orrocskáját az üveghez. Melyiket nézed?- kérdezte az öregúr. Hát azt a barna falovat a piros nyereggel, meg a dobot- tette hozzá bizonytalan hangon. Szép, valóban szép- válaszolta az öreg. No, gyere szépen, mert nagymama vár minket.Mire hazaérek,nagymama már a fonott kalácsot tette be a nagy sütőbe. De finom illata van – mondta a kisfiú. A mazsolát nem felejtetted ki belőle?- kérdezte. Nem felejtettem ki semmit sem- mondta a nagymama. De hogy te milyen jól tudod, mi kell a kalácsba!
A kisfiú fogta a kosarat és kiment az udvarra . Hová mész? Hozok neked egy kis fát- mondta a kisgyerek. A nagymama szelíden elmosolyodott.
Nemsokára csengettyűszó hallatszott a belső szobából. Gyere szentem, itt van a Jézuska- szólt az öregember. A kisfiú áhítattal állt a fényes fa előtt. Szürke szemében visszatükröződött az ünnep fénye. Hát te nem is nézed meg mi van a fa alatt?- kérdezte az öregember. De hiszen nincs még készen a kabátom!-. Hát az igaz, igaz! De hátha hozott neked mégis valamit a kis Jézuska.- biztatgatta a nagyapa.
A kisfiú leguggolt, keresgélt és talált egy nagy, papírba csomagolt valamit. A papír izgatottan zizegett kezei között. Ez az enyém?- Bontsd csak ki szépen- mondta az öreg, várakozással a szemében. De hiszen ez a ló a kirakatból- kiáltott fel boldogan. Nagyapa édes nagyapa! Hiszen az előbb még ott volt a kirakatban!
Az öregember valami mesén, valami hihetetlen és mégis hihető mesén törte a fejét.
Tudod ez egy csoda ló. Ha hívom szép szóval, vagy ha eldúdolok egy szép karácsonyi dalt, ideröpül- Hát így jött ide hozzánk, ma éjjel.
Hálásan hozzábújt a nagyapjához, aki felemelte és megcsókolta. Tekintetük találkozott. Milyen különös, fényes a nagyapa szeme- gondolta a kisfiú, éppen úgy ragyog, mint a karácsonyi csillagok.
Major Edit
