Régi nyavalyák és gyógyító praktikáik

2020-02-09 | Budaörs
Hetek óta szenvedünk az influenzajárványtól. Szerencsénkre a koronavírus messze van, és hamarosan megtalálják az ellenszerét. Manapság majd minden háznál található láz-és fájdalomcsillapító. Orvosi vényre vagy anélkül kisebb bajainkra rövid időn belül beszerezhetjük a megfelelő orvosságot.

Ám hatvan-hetven évvel ezelőtt egy tüdőgyulladás is könnyen végzetessé válhatott. Eleink ritkán haltak meg végelgyengülésben. Az 1800-as évek halotti anyakönyveiben az elhalálozás oka rovatban a következő betegségeket találjuk: vízibetegség, tüdősüllyedés, tüzes gyulladás, szárazbetegség, bélgyulladás,guttaütés (így) vérköpés,inrángolódás, bujadög (ez nemi betegségre utaló kifejezés) Annak, aki “oldalnyillalásban” szenvedett a következő gyógymódot javasolták: érvágás, hashajtás, beöntés. Ha mindettől esetleg a páciens félájulttá vált: “tartsunk a beteg orra alá langyos etzetes vízbe mártott spongyát, attól magához tér.”

Ősi elv, hogy “Fűben, fában hagyta Isten az orvosságot.” Íme, egy házilag elkészíthető „pöktető” tea: Végy két lót fejér málvagyökeret, főzd fél órát, adj hozzá 1 konting salétromot,4 lót tengeri-hagymás mézet, 1 lót piskoltzat (ezt vajon hol tudták beszerezni?) Mindebből kapjon a beteg két óránként egy findzsával.

Még az 1900-as évek elején is gyakori volt a ma már szinte ismeretlen vérmérgezés.

Különösen sokan hunytak el ifjúi korban tüdővészben. Mivel ez a baj a házasulandó korosztályt sújtotta elsősorban, ezért „fekete vőlegénynek” is nevezték.

A járványos gyermekbetegségek idején sűrűn kongatták a lélekharangot.

Rettegett betegségként tartották számon a vörhenyt (skarlátot) a torokgyíkot, a görvélykórt. Ez utóbbi – más néven skrofula – egy tuberkulotikus gyulladás a nyaki mirigycsomóban.

A Közegészségügyi Hivatal számára listát vezettek a községekben a kanyaróban megbetegedettekről.

Néhány napos csecsemők haltak meg ismeretlen eredetű görcsökben, gyermekaszályban, (kiszáradásban) idétlenségben, más néven időtlenségben, azaz koraszülöttségben. Hány és hány édesanya állt a bölcső felett és leste csecsemője lélegzetét.

A forró tűzhely, a nyílt lángok – gyertya, petróleumlámpa használata miatt gyakori volt az égéses gyermekbaleset.

Asszonyi betegség volt a nádrarágás (méhfájdalom)

Eleink nem mentek gyakran orvoshoz, maguk próbálkoztak a gyógyítással.

Tapasztalati úton rájöttek a kamilla, a hársfavirág, a csipkebogyó, a méz jótékony hatására.

Tudták, hogy a hasfájásra meleg födőt, a gyulladásra dunsztkötést, a fülfájásra meleg sóval vagy korpával teli zacskót kell tenni.

Hasmenésre sós vízben főtt krumplit, székrekedésre ricinusolajat kell bevenni, vagy a keserűvízből inni.

Az édesanyák tudták, hogy a rubeolás vagy bárányhimlős gyereket jó melegen kell tartani. Tüdőgyulladás esetén 2-3 óránként priznicet – azaz hideg vizes borogatást kell a forró kis testre tenni.

Torokfájásra nagyon hatásos a pirított cukor, teával felengedve.

Szamárköhögésre jó a levegőváltozás, tehát az erdőbe vagy a hegyekbe kell vinni a kis beteget.

Ennek egy budaörsi változata: a HÉV-en kell utazni lehúzott ablaknál és a beáramló levegő csillapítja a köhögést.

Elsősorban a férfiak alkalmazták szívesen a manapság is ismert izzasztó kalapkúrát, miszerint addig kell fűszeres forralt bort inni, míg az ágy végébe helyezett kalapot duplán látja a szenvedő.

Még a nagymamámtól tanultam és egyszer ki is próbáltam az égés elleni gyógyírt: tömjük az ökörfarkkóró sárga sziromleveleit egy üvegcsébe és állítsuk a napra. Egy idő után barnás olajat enged, ami enyhíti az égés okozta fájdalmat és gyógyítja a sebet.

Néhányan talán még emlékeznek arra, hogy a Pistály dűlőben volt egy forrás, aminek gyógyerőt tulajdonítottak.

 

s.k.

Megosztás