Könnyebb lenne
Szeretném megérinteni a felhõket az égen,
A száguldó tömegben hirtelen megállnék
Nézném, ahogy váltják egymást az évek
Kitárt karokkal, csukott szemmel kiabálnék
Csak egyet kérek világ: fogadj magadba
Hadd legyek egy része az egésznek
Ha engednéd nem menekülnék sehova
Együtt süllyednénk el a feledésben
Könnyebb lenne sodródni nem látva
Szimplán csak lebegni a felszínen
Szemüveg nélkül belebámulni a napba
Eltûnni ebben a hatalmas tömegben
Vonalakat karcolnék: torz alakokat
Lassan megtölteném õket érzéssel
Én se tudnám, mit, vagy kit ábrázolnak
Miért kerülök távolabb egy lépéssel
Néha eltûnnék, nem tudva, hol vagyok
Futnék vakon, GPS nélkül vezérelve
Eleresztve gátlásokat és szabadságot
Ráhagyatkozva a szembejövõ emberre
Olyan békés, idilli bolyongásra vágyom
Zajok nélküli rezzenéstelen csendre
Ahol nem szakít széjjel minden álmom
És van idõ a gondtalan merengésre
Távol a kapkodó embercsoportoktól
Egyedül, de mégse magányosan
Távol a lélek egyre elmúló szavától
Megragadva az érzések hálójában.
1. Mesélj magadról pár szóban, mit érdemes rólad tudni?
Dávid Rékának hívnak, 18 éves vagyok és idén végzek a Ferences Gimnáziumban. Szentendrén élek, amit szeretek, mert nagyon szép és hangulatos város. Alapvetõen szeretek társaságban lenni és új embereket megismerni, mert azt hiszem, hogy minden kapcsolatunk által valami újat tanulunk meg saját magunkról is. Emellett fontosnak tartok az életben minden kreatív dolgot, mert nincs olyan ember, akinek ne tenne jót néha egy kis mûvészkedés.
Nem olyan rég, nagyjából fél éve. Kicsit hirtelen is jött, mert egyszer csak éreztem egy belsõ késztetést, hogy írnom kell. Az elsõ verseimet egyébként dalszövegeknek tudtam elképzelni, mert egy jó barátom készít zenei alapokat, és valahogy innen indult az egész. Persze korábban is volt egy-két próbálkozásom, de azokat sosem tartottam arra érdemesnek, hogy megmutassam õket. Aztán egyre több megerõsítést kaptam és úgy éreztem, hogy ez nem csak magamnak szól.
Többnyire pozitívakat. Lehet, hogy ez azért van, mert az emberek kevésbé szívesen mondanak negatív kritikát, de egyébként akiktõl véleményt kaptam, azok elég õszintének tûntek. Kedvenc élményem ezzel kapcsolatban az volt, amikor költészet napján részt vettem a Fizess verssel! címû akcióban és kiposztoltam a versemet. Másnap egyik osztálytársam mondta, hogy nagyon tetszett neki, de interneten nem találta a költõt, mire én mondtam, hogy azért, mert én írtam. Nagyon meglepõdött a szituáción, legalább ugyanannyira, mint én.
Valahogy úgy vagyok ezzel a kedvenc dologgal, hogy nehéz egyet választani. Ugyanígy vagyok a zenével is. Alapvetõen sok stílust szeretek, mert mindegyikbõl kicsit beleilleszthetek a saját életembe. Ha mégis kéne mondanom egy költõt az József Attila lenne. Sok velem egyidõsnek kedvence, mert ebben a korban nagyon könnyû azonosulni vele. Keressük a helyünk, céljaink, és harcolunk értük, ahogy József Attila egész életében tette. Szeretem az õ költészetében azt, hogy nem szépíti túl a gondolatokat, hanem kicsit lecsupaszítva tárja elénk és valahogy ettõl lesz egyedi és szép.
Nincs kifejezett célom még. Jelenleg várom, hogy körvonalazódjon, jó-e az, amit csinálok. De mindenképpen szeretném megmozgatni az embereket, nem a szájukba adni a gondolatokat, hanem elgondolkodtatni õket. Szeretnék valami különlegest nyújtani, olyat, ami kevésbé közhelyes és talán még számomra is új.
Magamnak
Szabadság miatt tartottalak,
Kidõlt elõttem a sorompó
Idõ elõtt ezt hajtogattam;
Nekem ez jó, nekem ez jó.
Fegyelem miatt tartottalak,
Mert abból is akadt hiány,
Tárhelye vagy a fontosnak
Titkodnak engem te akartál.
Érintés miatt tartottalak,
Annak is maniákusa vagyok,
Ölelõ, hatalmas karjaidban
Magam elõl is elbújhatok.
Biztonság miatt tartottalak,
Elszaladt a félelmem,
A gátlásom is vele rohant,
Ebbõl lesz még sérelem.
Haszon miatt tartottalak,
Mert az ember mindig önzõ,
Bármennyire szeretni akartalak,
Neked velem nincs jövõ.
Instagram: kor_zo
PZ
