Olvassa el mindenki, aki itt él ebben a hazában, itt dolgozik, itt van az otthona, itt nevel gyermekeket, itt szeret és itt is akar meghalni majd, de most fél, mert nincs békesség, itt dühöng körülöttünk a békétlenség, az elégedetlenség, a veszteség tudatának ördöge. Nem dörögnek fegyverek. Még csak a tegnapelõtti Szilveszter hangulatát idézõ durrogtatás folyik, meg kövek repdesnek, de ez már harc, kíméletlen, durva, öldöklõ harc, eszeveszett harc a vesztett hatalomért. A bosszú haragja ez? Ezért az utcai csetepaték, felvonulások, lánglelkû szózatok, ígéretek, a tacepaókon, interneten, facebookon az aljas beszéd, a mocskos jelzõk és piszkos jelszavak? Kinek kell ez, miért, hiányzik ez nekünk? Mibe akarnak belekeverni, mit akarnak ránk erõltetni, milyen istent kellene követnünk a magunké helyett?
Minket nem érdekelnek az öklök érvei, mi Radnótival a nyarakra gondolunk, a hullni kész dióra, visongó gyermekeinkre és a fecskék csivogására az üvöltõ dervisek szózatai és fenyegetései helyett! És hisszük, hogy ennek vége lesz, „… egyszer béke lesz. /Ó, tarts ki addig lélek, védekezz!”
HIMNUSZ A BÉKÉRÕL
Te tünde fény! futó reménység vagy te,
forgó századoknak ritka éke:
zengõ szavakkal s egyre lelkesebben
szóltam hozzád könnyüléptü béke!
Szólnék most ujra, merre vagy? hová
tüntél e télbõl, mely rólad papol
s acélt fen szívek ellen, – ellened!
A szõllõszemben alszik így a bor
ahogy te most mibennünk rejtezel.
Pattanj ki hát! egy régesrégi kép
kisért a dalló száju boldogokról;
de jaj, tudunk-e énekelni még?
Ó, jöjj el már te szellõs március!
most még kemény fagyokkal jõ a reggel,
didergõ erdõk anyja téli nap:
leheld be zúzos fáidat meleggel,
s állj meg fölöttünk is, mert megfagyunk
e háboruk perzselte télben itt,
ahol az ellenállni gyönge lélek
tanulja már az öklök érveit.
Nyarakra gondolunk s hogy erdeink
majd lombosodnak s bennük járni jó,
és kertjeinknek sûrü illatában
fáján akad a hullni kész dió!
s arany napoknak alján pattanó
labdák körül gomolygó gombolyag,
gyereksereg visong; a réteken
zászlós sörényü, csillogó lovak
száguldanak a hulló nap felé!
s fejünk felett surrog és csivog
a fecskefészkektõl sötét eresz!
Így lesz-e? Így! Mert egyszer béke lesz.
Ó, tarts ki addig lélek, védekezz!
1938
(foto: Merész Márton)
