A nõk infarktusa más!

2019-06-26 | Közélet
Az alábbiakat egy kórház sürgõsségi részlegén dolgozó ápolónõ tette közzé, akinek egyik betege pontosan leírta saját szívinfarktusának történetét. A közreadó szerint ez volt a szívinfarktus bekövetkeztének egyik legjobb leírása, ami a kezébe került, ezért arra kérte olvasóit: olvassák el és küldjék tovább!

Mindig azt tapasztaltam a munkám során, hogy a nõknél a szívinfarktus tünetei mások, mint a férfiaknál. Szívinfarktus esetén a nõknél nagyon ritkán fordulnak elõ olyan drámai tünetek, mint a férfiaknál. Olyasmi, mint a mellkasban hirtelen jelentkezõ szúró fájdalom, az erõs izzadás, a nyomás a mellkasban, a hirtelen földre esés, ahogy a mozikban gyakran láthatjuk – ezek a férfiaknál kezdõdõ szívinfarktus jellemzõi. Ezúttal egy nõ történetét olvashatják.

„Egy nap, körülbelül este fél 11-kor szívinfarktusom volt, minden elõzetes tünet nélkül. Nem volt semmi elõzetes trauma, ami jelezte volna, hogy mi következik. Kellemes környezetben üldögéltem otthon egy téli estén cicámmal az ölemben, egy érdekes regényt olvasva, azzal a jó érzéssel, hogy ez az igazi nyugdíjas élet, ülni a puha karosszékben, a lábaimat a puffon pihentetve… Egy perccel késõbb szörnyû gyomorfájdalmat éreztem.  Olyat, mint amikor sietve bekapsz egy falat szendvicset és innod kell rá, mert úgy érzed, mintha egy golflabdát nyeltél volna le, ami nagyon lassan halad lefelé a nyelõcsöveden, és ez nagyon kellemetlen. Úgy érzed, hogy nem kellett volna lenyelni olyan gyorsan, tán jobban meg kellett volna rágni, és innod kellett volna, hogy lemenjen a falat. Ezt éltem át, csak az volt a probléma, hogy én nem ettem semmit öt óra óta… Amikor ez az érzés alábbhagyott, akkor a gerincemen kezdett egy kis nyomó, fájó érzés szaladgálni,  ami egyre gyorsult, fel és alá, majd a elérte a szegycsontomat. Ez a furcsa érzés feljött egészen az torkomig és az állkapcsomban kulminált. Aha! Abban a pillanatban tudtam, hogy baj van, hiszen hallottam vagy olvastam már valamit arról, hogy az állkapocs-fájdalom a szívinfarktus elsõ tünete. Átfutott az agyamon: édes Istenem, hiszen akkor nekem szívinfarktusom van!

Azonnal levettem a lábamat a puffról, a macskát kiengedtem az ölembõl és próbáltam tenni egy lépést. De elestem. Arra gondoltam,  ha ez szívinfarktus, akkor nem kellene egy lépést sem tennem a telefonig, de ha nem teszem, akkor senki nem fogja tudni, hogy segítségre van szükségem, és lehet, hogy egy perc múlva már nem tudok megmozdulni sem. Ezért óvatosan felemelkedtem és lassan, a szék karfájára támaszkodva átmentem a másik szobába, ahol a telefon volt és felhívtam a mentõket. Mondtam, hogy szerintem szívinfarktusom van, egyre erõsödik a nyomó fájdalom a szegycsontom alatt és kisugárzik az állkapcsomba. Nem voltam hisztérikus, sem ijedt, higgadtan közöltem a tényeket. Azt mondta a mentõs, hogy azonnal küldi a rohamkocsit. Kérdezte, hogy a bejárati ajtó közel van-e hozzám, ha igen, akkor nyissam ki az ajtót, és feküdjek le a földre egy olyan helyre, ahol a mentõsök azonnal meglátnak, ha bejönnek. Én mindezt megtettem. Kinyitottam az ajtózárat, lefeküdtem a földre, majd elveszítettem az eszméletemet.

Semmire sem emlékszem, ami ezután történt. De az tény, hogy a mentõsök bejöttek, megvizsgáltak, rátettek a hordágyra. Egy kicsit már magamhoz tértem, amikor megérkeztünk a kórházba. Az ápoló fölém hajolt, kérdezett valamit, valószínûleg azt, hogy vettem-e be valamilyen gyógyszert, de nem voltam képes válaszolni tudjak. Újra elaludtam, és nem ébredtem fel, csak azután, amikor már minden megtörtént: elõbb a kardiológus riasztása, aki már készenlétben várt, hogy újraindítsa a szívemet, amely idõközben leállt, és aki ezt követõen a stentet (értágítót) is behelyezte az aortámba.

Hogy miért írtam le mindezt ilyen részletességgel? Azért, mert azt szeretném, ha mindenki megismerné azt, amit én magamon tapasztaltam.  Szeretném, ha tudnák, hogy mit kell tenniük, amikor valami nagyon furcsa érzés megy végig a testükben. Ezek nem a szokásos, férfiakra jellemzõ tünetek, a nõkkel inkább valamiféle megmagyarázhatatlan  érzések történnek (számomra mindaddig megmagyarázhatatlan volt, ami történt, amíg a mellkasomba és az állkapcsomba fel nem ment a fájdalom). Sajnálatos módon sokkal több nõ hal meg elsõ, és egyben utolsó szívinfarktusában, mint férfi, és mindez azért történik, mert a nõk többnyire nem ismerik fel, hogy az a kellemetlen valami, amit éreznek, az már maga a szívinfarktus! Gyomorpanaszokra gondolnak, bevesznek valami savlekötõ vagy gyomorrontás elleni gyógyszert, majd lefekszenek, abban a reményben, hogy reggel jobban fogják magukat érezni. Csakhogy nem ez történik velük!

Lehet, hogy ön egyszer egészen más, de furcsa, szokatlan tünetet észlel, másfélét, mint az enyémek voltak, de azt javaslom, hogy hívják azonnal az ügyeletet, ha bármi olyan kellemetlen érzést tapasztalnak, amit azelõtt soha. Sokkal jobb, ha hiába jön ki a mentõ, minthogy késõ legyen. Ilyenkor, ha van rá lehetõsége, vegyen be egy aszpirint. Az idõ nagyon fontos tényezõ. Soha ne próbáljon kocsiba ülni és elvezetni az ügyeletre, mert így nem csak magának, hanem másoknak is veszélyt okozhat. Azt se hagyja, hogy pánikba esett férje vigye az ügyeletre, aki ahelyett, hogy az útra figyelne, azt lesi remegve, hogy van mellette ülõ felesége. Ne hívja az orvosát sem, mert ha mindez éjjel történik, úgysem éri el, napközben pedig az asszisztense úgyis csak azt fogja mondani, hogy hívja a mentõket. Az orvosnak különben sincsenek a kocsijában azok az életmentõ eszközök, amelyekre ilyenkor szükség lehet. A mentõknél van oxigén, amire azonnal szükség van. Az orvost késõbb úgyis tájékoztathatják az állapotáról.

Ne gondolja azt, hogy amit érez, az nem lehet szívinfarktus, hiszen jó a koleszterinszintje. Kutatások bizonyították, hogy a magas koleszterinszint nem okoz szívinfarktust (hacsak nem nagyon magas az érték, ami ráadásul magas vérnyomással is társul). A menopauza után lévõ nõk esetében gyakoribb az infarktus veszélye, mert a klimax bekövetkezése után a nõk védettsége az érelmeszesedéssel szemben lassan eltûnik. De a fájdalom az állkapcsában felébresztheti a gyanút! Szeretném, ha óvatosak és felkészültek lennének – ha Isten ne adja, de önökkel is megtörténne az, vagy ahhoz hasonló, ami velem. Gondoljanak arra: minél többet tudunk errõl a betegségrõl, annál nagyobb az esélyünk a túlélésre!

R. V.

Megosztás