Egy bocsánatkérést azért megérne

2019-02-25 | Közélet
2019. február 25.-e, A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja. Ez a nap, a magyar és a világtörténelem egy olyan emlékét villantja fel évrõl évre, amit a kommunizmust megszenvedõ Keleteurópai régió, sohasem feledhet el. Budaörsön, a balliberális városvezetés, úgy ahogyan korábban sem, ebben az évben sem tiszteli meg az áldozatokat azzal, hogy megemlékezne róluk.

Ennek ellenére vannak, akik az 50-es évek történelemhamisítását még mindig magukénak érezve, tagadják mindazokat a rémtetteket, amik akkor történtek. Értehetetlen számomra, hogy a magát liberális értelmiséginek valló budaörsi Polgármester, Wittinghoff Tamás, hogyan jelenthette ki 2015-ben ezen a napon, hogy Magyarországon szerinte nem volt olyan idõszak, amit kommunizmusnak lehet nevezni. Legalább annyira felháborító és megalázó az áldozatokkal szemben ilyet állítani, mint az a kijelentés, amit Karácsony Gergely tett a minap, miszerint, nem nácizmus a zsidó képviselõk listázása.

Joggal merül fel a kérdés, hogy mi folyhat ennek a „szellemi mûhelynek” a keretein belül? Mire készülnek ezek az emberek? Mi vezérli õket?

Visszatérve Wittinghoffhoz. A kijelentését ízlelgetve keserûség tölti el az embert, mert ezek szerint õ nem tud az ÁVH rémtetteirõl. Nem tud, arról az 1.200.000 emberrõl, akiket megfigyelt az Állambiztonság.  Nem tud, a több száz papot megkínzó „klerikális reakciót” hirdetõ Rákosi rendszerrõl. Nem tud, az internálótáborok hálózatáról és az ott eltûnt több száz magyar családtagról. Nem tud, a parasztságot félelemben tartó kulák kategória bevezetésérõl. Nem tud azokról a egyéb kategóriákról, amit a rákosista rendszer bevezetett, úgy mint: reakciósok, hortysták, fasiszták, osztályárulók, kulákok, és a bárkire ráhúzható, „ellensége a fennálló népi demokratikus rendszernek”. És végezetül nem tud, a recski bazaltbányában megnyomorított, meghalt, vagy éppen egy életre mentális ronccsá tett emberek százairól. Arra azért kíváncsi lennék, hogy szerinte mire gondolhatott Rákosi, amikor azt mondta, hogy „Milyen kár, hogy nincs Szibériánk!”

Döbbenetes, hogy még mindig fontosabb számára a kommunista utódpárt támogatása, mint a tisztelet megadása az áldozatok részére. Ez a fajta kötelék, nyilván nem engedi meg számára a bocsánatkérést, pedig érdemes lenne elgondolkodni rajta.

N.T.

Megosztás