Holnap-január 31-én lejárnak a 2018-as éves autópálya-matricák

2019-01-30 | Közélet
Január 31-én lejárnak a 2018-as éves autópálya-matricák, amelyekkel már csak  csütörtök éjfélig lehet jogszerûen közlekedni a  magyarországi útdíjköteles autópályákon és autóutakon - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.     

A mostani határidõvel több mint 2,3 millió e-matrica jár le – közölte az MTI-vel a NÚSZ Zrt.  A közleményben Bartal Tamást, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója ismertette, hogy az új éves e-matricák az ország több mint kétezer pontján, ezen felül interneten és mobiltelefonnal, sms-ben vagy telefonos alkalmazáson keresztül könnyen megvásárolhatók.     

Kiemelték, hogy az országos éves matrica ára 2012 óta, a megyei matricák ára pedig 2015-ös bevezetésük óta nem változott. A D1 kategóriába sorolt gépjármûveknél – ide tartoznak a motorkerékpárok, a személyautók és azok pótkocsiai – az éves országos matrica ára 42 980 forint, a megyei matrica ára pedig 5000 forint.   

A nagycsaládosok részleges díjmentességre jogosultak, kedvezményes e-matrica vásárláshoz azonban minden év január 31-ig be kell jelenteniük a közlekedési igazgatósági hatóság nyilvántartásába az általuk üzemben tartott gépjármûvet.    

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a rendvédelmi szervek által üzemben tartott vagy a megkülönböztetõ jelzés használatára jogosult gépjármûvek után nem kell útdíjat fizetni, viszont õk is csak akkor használhatják térítésmentesen a díjköteles útszakaszokat, ha a jármû forgalmi rendszámát a Belügyminisztérium nyilvántartások vezetéséért felelõs helyettes államtitkársága nyilvántartásba vette. A díjmentességet minden évben meg kell újítani – ennek határideje szintén 2019. január 31-én jár le.

MTI
w

Megosztás