Tavaly december közepén derült fény arra, hogy a Primanima fesztivált szervezõ, Patrovics Tamás, és Spányik József, az Illyés Gyula Gimnázium korábbi tanára – aki egyébként a Wittinghoff Tamás által fémjelzett BFE delegáltja a város kulturális bizottságába -, sajátjaként használja a régi posta épületének körülbelül a felét. Mindezt tették úgy, hogy semmilyen önkormányzati, illetve szakhatósági engedéllyel nem rendelkeztek és a polgármester kabinetfõnöke, Vágó Csaba évek óta tudta mi történik az épület lezárt részében. Nem fizettek sem bérletidíjat a városnak, sõt még a közüzemi díjakat sem rendezték.
Érthetetlen, hogy a tíz darab, korábban felújított garzonlakást, miért nem adta ki a baloldali városvezetés azoknak a rászoruló családoknak, akik évek óta várnak önkormányzati lakásokra.
2018. december 19-én Kapitány Gábor a KDNP budaörsi elnöke, a budaörsi Pénzügyi Ellenõrzõ Bizottság tagja, bejelentést tett a rendõrségen, mert azt tapasztalta, hogy a reggeli órában, a régi posta épület lezárt részeiben valakik tartózkodnak. Ismereteink szerint, Budaörs Város Jegyzõje a szóban forgó reggelen, megerõsítette Kapitány Gábornak, hogy az épületben jogszerûen nem tartózkodhat senki. Kapitány az gondolta, hogy valószínûleg betörhettek az épületbe, ezért megtette a megfelelõ lépéseket.
Innen furcsa fordulatot vettek az események. A rendõrségi bejárás során kiderült, hogy valaki kulcsokat adott a munkavégzésért cserébe ott lakóknak, akik ráadásul részben külföldi állampolgárok voltak. A rendõrségi eljárás közben az épületbe megérkezett Patrovics Tamás és Spányik József, akik közölték a hatóság embereivel, hogy Patrovics adott kulcsot az ott tartózkodóknak, és vannak még náluk kulcsok (de õ vajon hogyan juthatott hozzájuk?). Ezek után elhagyták a helyszínt, hátrahagyva a bezárt kollégáikat és többet nem tértek vissza az épületbe.
Kapitány Gábor ezt követõen értesítette a város jegyzõjét, és a Pénzügyi Ellenõrzõ Bizottság BEF-s elnökét a történtekrõl.
Ezek után, eltelt körülbelül egy hónap. Ezalatt a Polgármesteri Hivatal, azon kívül, hogy a BTG Kft segítségével és költségén kiköltöztette a jogosulatlan ingatlanfoglalókat, semmit nem tett azért, hogy kiderüljön, kinek az engedélyével foglalhatta el Patrovics Tamás a város ingatlanát. Emiatt a KDNP elnöke, feljelentést tett a hatóságoknál.
Mindeközben elkészült a város 2019-es költségvetése, amibõl az derült ki, hogy a Polgármester javaslatára, az ingatlanfoglaló egyesület, 25 millió forintos további támogatásra számíthat a budaörsiek pénzébõl. Ez pontosan akkora összeg, mint amit, az összes többi budaörsi civil szervezeteknek kívánnak kiosztani pályázat útján a BFE-sek!
Patrovics csapata mindezeken túl, bosszúhadjáratot indított Kapitány Gábor ellen. Egyik tanáruk, Pálvölgyi Nóra gyermekzaklatással vádolta meg a KDNP helyi elnökét egy közösségi oldalon, több alkalommal. Kapitány megkereste a rágalmazó hölgyet, aki nem volt hajlandó válaszolni arra a kérdésre, hogy mire is gondolt bejegyzéseiben, inkább törölte az Illyés Gimnáziumhoz köthetõ facebook oldalról a bejegyzést. Ugyanezt megtette Patrovics is, aki legutóbb a városi televízió adásában jelentette ki, hogy Kapitány kétlábbal taposott bele az egyesületének programjaiba.
A budaörsi KDNP vezetõje, a budaörsi televízió adásában, dokumentumokkal cáfolta az összes vádat, ennek ellenére a rágalmazók még véletlenül sem kértek bocsánatot tõle. Ami igen érdekes, hogy információink szerint, a Pénzügyi Bizottság nyílt ülésein, több alkalommal felmerült a belsõ vizsgálat kérdése, de úgy tudjuk, hogy a Hivatal a mai napig igyekszik elkenni az ügyet és nem tesz semmit.
Vágó Csaba a budaörsi Polgármester kabinetfõnöke, aki maga is több alkalommal ált ki az átláthatóság, a hiteles tájékoztatás és a demokrácia védelmében, most nem töri kezét-lábát azon, hogy jogszerû belsõ vizsgálat indulhasson. Sõt a bizottság ülésén elmondta, hogy a rendõrség által meghozott határozatot olvasta (!), és megkérdõjelezi a rendõrség szakmai felkészültségét. Ezt az ülésen készült hivatalos hangfelvétel bizonyítja. Kapitány Gábor elmondta, hogy a határozathoz a polgármester kabinetfõnöke jogszerûen nem juthatott hozzá, hiszen az neki és az ügyészségnek lett címezve. Felhasználni pedig végképp ne lett volna szabad, hiszen ezzel személyiségi jogokat és adatvédelmi szabályokat rúgott fel a Polgármesteri Hivatal vezetõ tisztségviselõje.
No de mi lesz a vége? Úgy tûnik, hogy a budaörsi KDNP szervezet tiszta vizet akar önteni a pohárba és nem fog megállni, amíg nem tisztázódik minden kérdés.
Folytatjuk…
Katona Tamás