2018 - Rekordévet zárt a Sapszon Kórus

2019-02-11 | Kultúra
A Budaörsi Sapszon Ferenc Kórusnak 2018-ban minden idõk eddigi legnagyobb számú, összesen huszonkét fellépése volt, ebbõl tizenkettõ Budaörsön, négy a fõvárosban, öt külföldön és egy határon túli magyar településen valósult meg, összesen tizenöt helyszínen.

Olvassuk el a rövid beszámolót, hogy közönségként is felidézhessük a szép dallamokat, élményteli elõadásokat!

Január 28-án a Kelenföldi református templomban szolgált Krasznai Máté, „Sapszon-kórus-baba” keresztelõi szertartásán ifj. Sapszon Ferenc karnagy úr vezényletével.

Március 7-én a budaörsi Jókai Mór Mûvelõdési Központban lépett fel a Zsámbéki-medence és térsége Gazdakör, a Szélrózsa Néptáncegyüttes, valamint az Õszibarack Budakörnyéki Szövetkezet „Székely szabadság napja” rendezvényén.

Március 15-én Budaörs Város Önkormányzata koszorúzási ünnepségét színesítette a kórus a Kossuth szobornál, mûsorán többek között egy toborzóval, melynek dallamát maga Arany János szerezte.

Március 26-án a Budaörsi Kertbarátok Egyesülete „Nyitnikék” tavaszköszöntõ ünnepségén lépett fel a budaörsi Jókai Mór Mûvelõdési Központban.

Március 30-án, immár hagyományosan, a nagypénteki istentiszteletet követõen adott nagyböjti koncertet a budaörsi evangélikus templomban.

Május 8-án Vivaldi Három zsoltárának bemutatójára került sor a budaörsi Souvenirs kamarazenekar kíséretével a budaörsi katolikus templomban.

Május 21-én, pünkösdhétfõn a Bárdos Zenei Hetek fellépõje volt a kórus a Budai Ciszterci Szent Imre Plébániatemplomban.

Május 24-én a Magyar Történelmi Szalon „…mert test az ország és lélek a nép” Trianon évfordulóhoz kapcsolódó rendezvényén lépett fel a budaörsi Jókai Mór Mûvelõdési Központban.

Szeptember 28-án szintén a Magyar Történelmi Szalon „Viselõs az idõ” Sík Sándor emlékére rendezett elõadásán lépett fel a budaörsi Jókai Mór Mûvelõdési Központban.

Október 7-én a Nemzeti Galériában adott önálló matiné-hangversenyt.

Október 8-án, az évben immár harmadszor színesítette a Magyar Történelmi Szalon mûsorát a budaörsi Jókai Mór Mûvelõdési Központban, ezúttal „A magyar királyi szent család hazafias és keresztény öröksége” címû Szent István, Boldog Gizella és Szent Imre emlékére tartott rendezvényen.

Október 18-án a Moldávia fõvárosában, Kisinyovban megrendezett „A ruginit frunza din vii” nemzetközi minõsítõ kórusfesztivál nyitóhangversenyén kamaraformációban lépett fel a Ginta Latina színház színpadán. 19-én a kisinyovi néprajzi és növénytani múzeumban megrendezett minõsítõ hangversenyen lépett fel – magyar kórusként elõször – nemzetközi zsûri elõtt, ahol EZÜST oklevélben részesült. 20-án a Serghei Lunchevici nemzeti filharmónia színpadán adott elõ magyar mûveket, amit a Moldáv Állami Televízió 2-es csatornája élõ egyenes adásban közvetített. 21-én délelõtt az USM ortodox templomban adott egyházzenei koncertet, majd este Kisinyov pompás Orgonatermében lépett fel a fesztivál zárókoncertjén.

November 9-én a hagyományos budaörsi katolikus templomi Mártonnapi Vesperásnak volt közremûködõje a kórus.

November 16-án a budaörsi katolikus templomban „In memoriam Gioacchino Rossini” címmel rendezett nagyszabású kóruskoncerttel tisztelgett Rossini elõtt, halálának 150. évfordulóján. Az emlékhangversenynek a számos énekes és hangszeres közremûködõ mellett fellépõje volt még a Fõvárosi Énekkar, valamint a Madách Gimnázium Énekkara.

November 27-én a budaörsi Souvenirs együttessel Kacsóh Pongrác emlékkoncertet tartottak Budaörs Város Önkormányzatának nagytermében.

November 29-én a Budaörsi Kertbarátok Egyesülete Lenz ünnepségén lépett fel a kórus a fõvárosi Aranytíz kultúrházban.

December 16-án – húsz év kihagyás után elõször – Budaörs felvidéki testvértelepülésére, Kisújfaluba utazott, ahol a helyi református templomban interaktív egyházzenei koncertet adott a református zsoltárok hívekkel történõ közös éneklésével. Mivel a hangverseny Kodály Zotán születésnapjára esett, és a mûsor két Kodály-mûvet is tartalmazott, az esemény felkerült a KÓTA „Magyar Kórusok Napja” rendezvénysorozatába.

December 21-én a „Budaörsi Advent” program keretében a budaörsi evangélikus templomban önálló adventi-karácsonyi hangversennyel zárta a koncertekben rendkívül gazdag 2018-as naptári évet a Budaörsi Sapszon Ferenc Kórus.

A huszonkét fellépésbõl hat kamaraformációban valósult meg, két koncerten kísérte az énekkart kamarazenekar, mindössze egy volt összkari fellépés, a többi huszonegyen azonban önállóan állt színpadon a kórus. Az 1984-es megalakulása óta elõször vett részt külföldi fesztiválon és kapott minõsítést nemzetközi bizottságtól, valamint elõadását elõször közvetítette élõ egyenes adásban állami televízió. Négy különbözõ vallási felekezet – római katolikus, református, evangélikus, ortodox – templomában adott koncertet, ebbõl ortodoxban elsõ ízben. Végül két zeneszerzõ halálának évfordulójára rendezett emlékkoncertet Budaörsön.

A sok fellépés nagy repertoárbõvítést és szintentartást követelt meg az együttestõl, ám ebben természetesen nagy segítséget nyújtott a tavaszi és õszi kórustábor.
2019. január 29.                  Krasznai Gáspár karnagy

Köszönjük a beszámolót és gratulálunk a jól sikerült elmúlt évhez!
(Kép: wein, A Székely Szabadság Napján)

Megosztás