Nyolc bemutatóval készül a Budaörsi Latinovits Színház

2019-05-09 | Kultúra
Szombaton a Budaörs Fesztiválon Berzsenyi Bellaagh Ádám igazgató jelentette be a színház 2019/20-as évadterveit. A Színház Sajtóosztályának közleményét az alábbiakban olvashatják az elõadások iránt érdeklõdõk.

 

Berzsenyi Bellaagh Ádám a színház igazgatója tájékoztatójában elmondta, hogy nyolc bemutatóval készülnek, folytatódnak ifjúsági és nyugdíjas programjaik és ismét lesz a mûsorban két családi valamint két kicsiknek szóló premier is. A színház társulata – Bohoczki Sára, Böröndi Bence, Bregyán Péter, Chován Gábor, Ilyés Róbert, Páder Petra, Spolarics Andrea és Takács Kati – mellett ebben az évadban is láthatóak lesznek vendégszínészek.

Szeptember végén Szép Ernõ Kávécsarnok / Május címû mûveit Koltai Róbert fõszereplésével, Kovács Kristóf rendezésében, koprodukcióban a Gózon Gyula Kamaraszínházzal viszik mûsorra.

Októberben elõször a Városi Ifjúsági klubban tartanak bemutatót – Beck Andrea A titoktündér címû, óvodásoknak és kisiskolásoknak íródott darabját Kuthy Ágnes rendezésében, a Kecskeméti Ciróka Bábszínházzal koprodukcióban -, majd a nagyszínpadon a családok számára Lakner Artúr Édes mostoháját Szemán Béla rendezésében, Lõkös Ildikó dramaturg közremûködésével, együttmûködésben a Múzsák Társulattal. A hónap legvégén pedig megtartják a színház történetének elsõ osztály teremszínházi bemutatóját, Holger Schober Apa, anya, fiú, lány címû darabját, Berzsenyi Bellaagh Ádám rendez melyet kiemelt színházi nevelési program kíséri.

Decemberben Kurt Weill – Bertolt Brecht Koldusoperája kerül mûsorra Fehér Balázs Benõ rendezésében – Bicska Maxi szerepében Brasch Bence -, februárban pedig ismét elsõsorban az általános iskolás korosztályhoz szólva Tengely Gábor rendezésében Lewis Carroll Alíz Csodaországban címû klasszikus meséjének kortárs családi bemutatóját láthatjuk. Márciusban a szezon második saját, óvodásokat és kisiskolásokat célzó bemutatójára, a Kolozsi Angéla által írott és rendezett Kozmosz-szösz premierjére kerül sor.

Áprilisban Beaumarchais Figaro házasságát rendezi Alföldi Róbert.

Az ország két kiváló gyerekszínházából az új évadban is hívnak vendég elõadásokat, Budaörsre melyek:a veszprémi Kabóca Bábszínházból A kiskakas gyémánt félkrajcárja, az egri Harlekin Bábszínházból pedig a Diótörõt és a Pom Pom meséit.

Folytatódik a Szellemidézés címû, a közelmúlt színházi világával foglalkozó vetítõs-beszélgetõs kávéházi sorozat a Majorban.

 

Továbbviszik a színházi nevelési programot is, melynek keretében nem csak háromlépcsõs foglalkozásokon vehetnek részt a diákok, hanem egyéb választható, egyedi alkalmakon is. Sõt, felnõttek számára is szervezõdnek elõadásokat kísérõ események, nyáron pedig napközis tábor várja a kicsiket.

Még idén is hátravan egy bemutató: május 17-én Enn Vetemaa Vacsora öt személyre címû darabját Böröndi Bence rendezésében Páder Petra, Lengyel Benjámin e.h., Spolarics Andrea, Ilyés Róbert és Chován Gábor szereplésével mutatja be a Latinovits Színház a budaörsi PostArt közösségi térben.

Latinovits Színház közleménye

 

Megosztás