A filozófusnak ez a mondata jutott eszembe, mikor olvastam az Index címû kiadvány cikkét, egy bizonyos Paul Dolan viselkedéskutató professzor, a boldogságot illetõ véleményérõl, hiszen önmagában a „brit tudósok” kifejezés is hordoz már valami utalást a betegekre és a gyengeelméjûekre.
Az eredeti irományban – mely a ballibsizmus orákulumában, a Guardien-ben jelent meg – ez a jóember kifejti, hogy szerinte a „házasságon kívül és gyermektelen nõk a társadalom legboldogabb alcsoportja”. A jeles professzor hangot ad abbéli véleményének, miszerint csak társadalmi elvárás a család és a gyerekek, mint a nõk „sikerességének” elengedhetetlen feltétele és valójában az egyedülálló, gyermektelen nõk boldogabbak. Ezt egyfelõl azzal indokolja, hogy valami felmérés szerint a házas nõk csak addig vallják magukat boldognak, amíg a házastársuk is ott van, amint kimegy, bevallják, hogy életük „fucking miserable” (már bocsánat, de szó szerint: kibaszottul nyomorúságos). Másfelõl pedig azzal, hogy az ilyen nõk – állítólag – tovább élnek.
Zárójel. Itt jegyezném meg, hogy erre, mifelénk azt, aki mást mond valaki jelenlétében, mint a háta mögött, azt kétszínûnek nevezzük, és nem hiszünk neki, hiszen nem tudjuk, mikor hazudik. Azt pedig fõleg nem tudjuk, hogy miért. Ilyen emberek kijelentése valami olyasmi, amelyen egyetlen épeszû ember sem töpreng. Zárójel bezárva.
Amint a ruházatban, a hajviseletben vannak divatok, úgy léteznek intellektuális divatok is. Ez a Dolan nevezetû fickó is nagy magyarázóerõvel bíró példája ennek. Az épp divatban lévõ felfogás szerint az ember kizárólag társadalmi konstrukció. Ez – a haladás hívei szempontjából – roppant praktikus felfogás, mert bármiért, ami valakinek rossz, azonnal a társadalom megváltoztatását lehet követelni és nem kell azon a kínos és messzire vezetõ gondolati úton elindulni, hogy netalán az illetõben magában van a hiba.
Hogy mit tehetünk? Nos, ne törõdjünk velük, éljük úgy az életünket, ahogyan azt ránk hagyományozták az elõttünk járók, tanuljunk tõlük és nevessünk azokon akik ezt meg akarják tagadni, mert végsõ soron nevetségesek. Továbbá reménykedjünk, hogy ostobábbak, mint amilyen gonoszak.
PS
w
