-Miért gondolta, hogy baba – mama boltot nyit?
Mummer: – Amikor a harmadik gyermekemet vártam, akkor szûnt meg a budaörsi H&M-ben a kismamaosztály. Ezzel az utolsó lehetõség is elveszett, hogy Budaörsön az ember találjon magának olyan ruhákat, amit szívesen visel a terhesség alatt. Kénytelen voltam Budapestre beutazni, ha már végképp nem fértem bele a ruháimba. Úgy gondoltam, hogy mások is hasonló problémával küzdenek nem csak Budaörsön, de akár Érden, Budakeszin és a többi környezõ településen.
Mivel kisbabámmal voltam itthon az ötlet megszületésekor, ezért az elsõ másfél évben csak interneten keresztül értékesítettem, de olyan nagy volt az igény a ruhák felpróbálására, hogy nálunk otthon fogadtam a kismamákat. Idõvel annyian jöttek, hogy úgy döntöttünk a férjemmel, hogy ideje nyitni egy fizikai boltot. Ez szerencsére egy idõben volt a fiam 2. születésnapjával, így már nyugodtan beírattuk a bölcsõdébe, így teljes munkaidõben tudok az üzletben lenni.
-Az internetes rendelés jól mûködik?
Mummer: – Igen, továbbra is onnan jön a rendelések nagyrésze. Nagyon jó, mert az ország legtávolabbi pontjára is eljutnak így a ruháink, akár egy kétutcás faluba is. Sõt, Amerikában is van már egy törzsvevõnk. Ezt az Internet nélkül nehéz lenne elérni.
-Mivel várja a nyári napokra az anyukákat?
Mummer: Májusban már indul az esküvõi szezon, elsõsorban erre készülünk. Ez több szempontból is érint minket: Van, aki várandósan vendégként hivatalos lakodalomba, õt alkalmi kismamaruhákkal várjuk. Van, akinek addigra már megszületik a babája, de még vinnie kell magával, és hogy kényelmes legyen az etetés, neki szoptatós alkalmi ruhákat hoztunk. Olyan kismama is akad, aki a saját esküvõjére megy várandósan. Neki is tudunk ajánlani néhány kismama menyasszonyi ruhát. Az alkalmi ruháinkat itt meg lehet nézni: https://www.mummer.hu/kismamaruha-alkalmi-eskuvoi-ruha
Sok kismamának gondot okoz a strandolás a megnövekedett mellek és a pocak miatt. Nekik kismama tankiniket kínálunk. Ez egy kétrészes fürdõruha, aminek a felsõje helyet hagy a pocaknak és el is takarja. Itt lehet megnézni a fürdõruháinkat: https://www.mummer.hu/kismamaruha-furdoruha
Nyár közepén már készülünk az õszre, amikor a babahordozásé lesz a fõszerep.
Lehet kapni nálunk olyan hordozós pulcsikat és kabátokat, amit a baba és a mama együtt viselnek. Így nem kell a babát nyakig bebugyolálni egy rövid sétára, elég ha a mama öltözik fel melegen. Ha pedig elalszik a baba útközben, nem szükséges felébreszteni õt a macerás vetkõztetéssel, a mama csak leveszi a kabátot vagy a pulcsit és aludhat tovább a baba anyára kötve anélkül, hogy megfõne.
Ezek nagyon praktikus kiegészítõk, sok anyuka életét megkönnyítik. A hordozós ruháinkért az egész országból érkeztek vevõk, aminek nagyon örülünk és büszkék vagyunk rá. Ezeket a termékeket itt lehet megnézni: https://www.mummer.hu/kismamaruha-hordozos-ruhazat
Szeretettel várom a kismamákat és a leendõ nagyszülõket a Budapesti út 85-ben, H-Sz: 12.00-18.00, K-Cs:10.00-16.00, P: 10.00-15.00 nyitvatartási idõben.
Köszönöm a beszélgetést!
s.k.