A zsûri a közönség által legszebbnek ítélt tizenöt bálozó közül választotta a 194. Anna-bál szépének a 23 éves kisvárdai Purgel Rékát, aki édesapjával érkezett a rendezvényre. A bál szépe elmondta, jelenleg az ELTE kulturális örökség tanulmányok mesterszakán elsõéves hallgató, korábbi szakdolgozatában foglalkozott az Anna-bál mûvelõdéstörténeti hátterével. Hozzátette: a kíváncsiság vezérelte a bálra, amellyel nagy álma teljesült.
Az elsõ udvarhölgy a 19 éves budapesti Krulik Dalma lett, aki édesanyjával és nagynénjével érkezett az Anna-bálra. Elmondása szerint amióta “eszét tudja”, követi a televízióban a rendezvényt, amit csodálatosnak tart, itt “mindenki hercegnõnek, királynõnek érezheti magát” ilyenkor Balatonfüreden. Hozzátette: a bálozással nemcsak saját, hanem nagymamája álmát is beteljesítette, aki láthatta a televízióban unokáját.
A második udvarhölgy a 16 éves komáromi Császár Ágnes lett, aki egy barátjával érkezett az Anna-bálra Balatonfüred kulturális testvértelepülésérõl. Elmondta, a komáromi Jókai gimnáziumba jár, atletizál és késõbbi tanulmányai során is a sporttal szeretne foglalkozni.
A 194. Anna-bálon a szervezõk tájékoztatása szerint közel 750-en szórakoztak, a hölgyek nyakába mintegy 350 porcelánszív került, amelyek színét ezúttal a lenyugvó nap ragyogása ihlette.
A bál szépe és két udvarhölgye vasárnap délelõtt a Kisfaludy Színpadon is bemutatkozik a közönségnek, majd sétakocsikáznak Balatonfüreden.
Az elsõ Anna-bált 1825. július 26-án rendezték Szentgyörgyi Horváth Fülöp János balatonfüredi fogadójában, a házigazda leánya tiszteletére. Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg késõbbi férjével, Kiss Ernõ huszárkapitánnyal, az 1848-49-es szabadságharc aradi tábornok vértanújával. Az Anna-naphoz legközelebb esõ szombaton rendezett balatonfüredi bálok, ahol a bálkirálynõt 1862 óta aranyalmával is jutalmazzák, hamar országos hírûvé lettek, a nemzeti öntudat zsinóros dolmányokban, gyöngyös pártákban is kifejezésre jutott.
Az egykoron neves személyiségeket Széchenyi Istvánt, Wesselényi Miklóst, Kossuth Lajost, Deák Ferencet, Vörösmarty Mihályt, Jókai Mórt, Blaha Lujzát – vonzó mulatságok fénye a két világháború között kissé megkopott, reneszánszuk 1954-ben kezdõdött. A színhely elõbb a Balaton étterem volt, 1957-tõl pedig a felújított egykori Kúrszalon, a mai Anna Grand Hotel.
MTI, kép: MTI
w