A sort a tûzoltók nyitották meg. Híresek voltak a tûzoltó bálok.Házaknál is rendeztek zenés összejöveteleket. Ott a muzsikát általában egy harmonikás szolgáltatta. Ételben nem volt hiány, mert a meghívottak – szomszédok, rokonok, barátok is – hoztak egy kis kóstolót, italról pedig a házigazda gondoskodott. A koradélutánon még a gyerekek is részt vehettek a mulatságban, a „csinnadratta bumm”- on.
A gazdaasszonyok annyi fánkot sütöttek, hogy egy nagy vájdling tele lett. Édes illat szállt ki a konyhákból. Az utcán az emberek tréfásan kérdezgették egymástól:- Jössz hozzánk fánkot cukrozni? Az asszonyok praktikus okból káposztás ételeket fõztek ilyenkor , mert azt több napon keresztül, többször melegítve is feltálalhatták a családnak. Sõt, akkor a legfinomabb, ha sok karima van a fazék oldalán. Hát, még ha füstölt hús, kolbász is fõtt benne.
Úgy tartották, hogy ha rövid a farsang, azaz a Hamvazószerda korábban van a naptárban, akkor a csúnyább lányok is férjhez tudnak menni, mert a legényeknek nincs idejük válogatni.
A hangulat a három utolsó napon a tetõfokra hágott. Ilyenkor minden megtörténhet, csak az nem, hogy az ember a saját orrát leharapja. – mondogatták. Az ifjak fáradhatatlanok voltak a táncban. A zenészek sem kímélték magukat. A hajnalig tartó dínomdánom után éppen csak haza siettek az állatokat ellátni, és egy kis pihenés, átöltözés után igyekeztek vissza a táncterembe. A három utolsó farsangi napon a hangulat a tetõfokra hágott. Mindenkinek táncolni kell, mert különben beteg lesz a termény-betakarításkor! – így szólt a fáma. Egy másik jó tanács: tánc közben magasakat kell ugrani, hogy õszre magasra nõjön a kukorica szára. A néphit szerint olyankor az ördög már a táncteremben trónolt, és aki éppen eltávozik az élõk sorából, egyenesen a Mennyországba juthat.
A farsang „temetése” ugyancsak jó mókázásra adott lehetõséget. Az utolsó tánc után egy legény a táncterem padlója alá rejtett egy üveg bort, amit majd a következõ évben vettek elõ és együtt megittak.
Ezt követõen nyugodtabb, elmélyültebb idõszak következett. Böjttel, imádkozással készültek eleink a húsvéti feltámadásra.
s.k.