E napon Ferenc pápa is minden évben üzenetet intéz a hívekhez. A világnap tegnap, Kalkuttában vette kezdetét, Ferenc pápa itt mondta el üzenetét a híveknek, aminek szerkesztett, rövidített változatát az alábbiakban közöljük.
Ferenc pápa üzenetének a témája Jézus szavait idézte: „Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok”. E szavakkal küldte Jézus az apostolokat az evangélium hirdetésére, hogy Isten országa az adakozó szeretet cselekedetei által is terjedjen.
A keresztény egyház anyja minden gyermekének, de leginkább a betegeknek. Ez arra emlékeztet minket, hogy az evangelizációt a nagylelkû gesztusok, mint például az irgalmas szamaritánus cselekedete erõsítik. A betegápolás nem csak szaktudást és gyengédséget igényel, hiszen a betegeknek egyszerû szeretet-gesztusokra is szükségük van. Egy simogatással, egy meleg, bíztató mosollyal is tudtára adhatjuk a beteg, szenvedõ embernek, hogy értékes számunkra.
Az élet Isten ajándéka, de ez az ajándék nem tekinthetõ pusztán tulajdonunknak vagy birtokolható tárgyunknak. A pápa – a selejtezés és az érzéketlenség kultúrájával szemben – arra hívta fel nyomatékosan a figyelmet, hogy az odaadás modelljének kihívást kell jelentenie az individualizmus és a mai össztársadalmi pazarlással szemben. Ez elõmozdíthatja a népek és kultúrák közötti lehetõ szélesebb együttmûködést és áttörheti a társadalomban már hagyományosnak számító hatalomgyakorlási formák kereteit is. Az odaadás azonban nem azonos az ajándékozással. Mert a kézzelfogható segítséget, meg az említett kis gesztusokat is csak akkor nevezhetjük odaadásnak, ha saját magunkat tárjuk fel benne, és kifejezzük, hogy a másik emberrel szeretet-kapcsolatba kívánunk lépni. Az odaadás tehát mindenekelõtt egymás kölcsönös elismerése, amivel visszatükrözzük Isten szeretetét.
Legyünk tudatában annak, hogy életünk egyetlen szakaszában sem lehetséges, hogy teljesen függetlenedjünk másoktól. Nem lehet lemondanunk a segítségrõl, senki nem tudja teljesen levetni magáról a kiszolgáltatottság kötelékét. De„teremtettségünk” felismerése segíthet minket az elfogadásban, abban, hogy alázatosak maradjunk, és szívvel, lélekkel gyakoroljuk a szolidaritást, mint életünk szükséges és nélkülözhetetlen erényét. Ferenc pápa arra buzdított, hogy váljon életünk részévé a szolidáris és a közjóra irányuló cselekvés. Ne féljünk beismerni azt, hogy mindannyian valamiben szükséget szenvedünk, de egyedül, kizárólag a saját erõnkre támaszkodva nem tudjuk legyõzni korlátainkat. Ne érezzük kiszolgáltatott állapotnak, ha betegek vagyunk, tudjuk elfogadni a segítséget hozzátartozóinktól, embertársainktól. Gondoljuk arra: Isten saját magát megalázta Jézusban és lehajolt hozzánk, mint ahogy lehajol szegénységünkhöz is, és megajándékoz mindazzal, amit magunktól soha nem érhetünk el.
Ferenc pápa azt is elmondta, hogy csodálattal tekint Kalkuttai Szent Teréz anyára, az irgalmasság példaképére, aki a szegények és a betegek számára megtapasztalhatóvá tette Isten szeretetét.
Szent Teréz anya példája segít minket abban, hogy megértsük: a cselekvés egyetlen kritériuma az önként adott szeretet, tekintet nélkül nyelvre, kultúrára, bõrszínre vagy vallásra. Az õ példája arra indít minket, hogy az öröm és a remény új horizontjait nyissuk meg a rászoruló embereknek, különösen a betegeknek, a szenvedõknek, akiknek megértésre és gyengédségre van szükségük.
Megköszönte és bátorította azoknak az önkéntes szervezeteknek a munkáját, akik a betegek szállításával, elsõsegéllyel, vér-, szövet- és szervadományozás koordinálásával foglalkoznak. Az az önkéntes szolgálat, amelyet a kórházakban és az otthonápolás területén végeznek, és ami a testi ápolástól egészen a lelki-spirituális támogatásig terjed, alapvetõ jelentõségû. Sok beteg, egyedülálló és idõs embernek, különösen azoknak, akik pszichés vagy mozgásszervi problémákkal küzdenek, ez nagy hasznára szolgál. Arra is felhívta a figyelmünket, hogy a keresztény egyháznak ebben a szekularizált világban továbbra is helye van. Az önkéntes segítõ önzetlen barát. Barátként tekint a betegre, aki megoszthatja vele gondolatait és érzéseit, így az ápolás passzív alanyából egy kölcsönös viszony aktív résztvevõjévé és szereplõjévé válik, új reményt nyerhet, és képessé válhat a mindennapi gondozás, a szükséges terápia elfogadására is. Az önkéntes az õ önzetlen szolgálatával értéket, magatartásmintát és olyan életformát közvetít, amelynek középpontjában az adás kovásza áll. Így kap az ápolás emberi arcot. Az önzetlenség erényének mindenekelõtt a katolikus egészségügyi intézményeket kell áthatnia, mivel az õ tevékenységük az evangéliumi magatartás alapján áll, mûködjenek akár a világ fejlettebb, akár szegényebb vidékein.
Ferenc pápa arra is buzdította híveit, hogy erõsítsék az önzetlenség civilizációját, amihez elengedhetetlen, hogy legyõzzük a profitorientált gondolkodásmódot és a selejtezés kultúráját. A katolikus intézmények sem válhatnak az üzleti folyamatok áldozatává és nem a profitot, hanem az emberekrõl való gondoskodást kell leginkább szem elõtt tartaniuk. Az ember egészsége emberi kapcsolatokra épül, az emberi kapcsolatok minõsége is befolyásolja, ezért mindenkinek bizalomra, barátságra, szolidaritásra van szüksége. Ezek olyan értékek, amelynek teljességét igazán csak akkor tapasztalja meg az ember, ha megosztja másokkal. Az öröm, ami az önzetlen adást kíséri, jele a keresztény ember egészségének. Végezetül mindnyájunkat a Szûzanyára bízott, aki Salus Infirmorum, a Betegek Gyógyítója. Az õ segítségét kérte ahhoz, hogy a dialógus és a kölcsönös elfogadás szellemében testvérként éljük az életünket, tartsuk mindig szem elõtt a rászorulók szükségleteit. És aki adakozik, az nagylelkûen, szívbõl adjon, hogy megtapasztalhassa az önzetlen adományozás örömét. Befejezésül azt mondta: ”Szeretném, ha éreznétek, hogy imádságban közel vagyok hozzátok és szívbõl adom rátok apostoli áldásomat.”
R. V.
