A kéktúra manapság reneszánszát éli a magyarországi túrázók körében. A pár évvel ezelõtti ráncfelvarrás jól is áll a több mint 1100 kilométeres túraútvonalának: a jelzésfestés tökéletes, a pecsételõ füzetet új köntösbe bújtatták és újranyomtatták, de a pecsétek grafikáit is újratervezték (szerintünk igen jól sikerültek) és lecserélték. Rengeteg információs táblát is kitettek, bár azok néha sajnos pontatlan információkat közölnek, így érdemesebb a térképre hagyatkozni a látnivalókat illetõen. kék?
Lassan már tíz évvel ezelõtt pattant ki egy kedves barátom fejébõl az ötlet: mi lenne, ha végigjárnánk a kéktúrát? Stafétában váltanánk egymást, de folyamatosan, blogbejegyzéseken keresztül tudósítanánk az éppen aktuális benyomásainkról, a túraútak állapotáról, az élményekrõl, az esetleges hiányosságokról. Szerencsére jó pár embert sikerült belecsavarni a lelkesedésébe, így a terv testet is öltött: igaz, pár hónap kellett hozzá, de az oszlopos tagok – sok segítséggel – bejárták és lejegyezték, amit maguk körül láttak.
Jómagam is eltöltöttem egy hétvégét a Gömör-Tornai-karsztvidéken, és már ott megszólalt bennem egy hang: jó, rengeteget járok hegyekbe, vadvízre, meseszép vidékekre, Európa csodálatos helyeit kutatva,de mégis, hol tudok máshol egy várromban aludni? Vagy mielõtt nyugovóra térek, hol nézhetek egy vihart, ami az egész ország felett végigvonul? Mennyire ismerem a hely flóráját és faunáját, amerre éppen járok? Rövid, tervezett utazásaink során vajmi kevés esély van a helyiekkel beszélgetni, vegyülni, az elsõdleges cél a pénzünkért az élmények behajtása. Ezek a gondolatok akkor még háttérbe szorultak, de a hétvége mégis mély nyomokat hagyott bennem.
Jó pár évvel késõbb aztán újra nekivágtunk a kéknek, most már azzal a határozott céllal, hogy kevesen-többen, szakaszosan, de végigjárjuk (szigorúan nyugatról keletre, ahogyan azt eredetileg Rockernbauer Pálék is tették). Nem kellett csalódnunk.
A Bükkben szálltunk be a kalandba, egy olyan márciusi hosszú hétvégé, amikor rajtunk kívül a zord idõjárás miatt nem sokan merészkedtek az erdõbe. Nagy málhákkal és még nagyobb lelkesedéssel, valamit egy jégerrel kezdtük meg a pecsételést – ezt a jó szokásunkat azóta is megtartottuk. A pecsételõ pontok egyébként a túrák fénypontjait jelentik: egyfajta gyermeki örömmel várjuk a pecsételés folyamatát, és hogy milyen grafikát találunk az adott helyen.
Nem egyszerû összefoglalni a kéktúra komplexitását. Amellett, hogy a jó és rendezett jelzésfestésnek köszönhetõen elég a befogadásra koncentrálni, sok-sok behatás érheti az egyszeri vagy többszöri túrázót, ha rászánja magát a szakaszos teljesítésre.
A lakottabb részeken minden erõfeszítés nélkül találkozhatunk a természetes vendégszeretet különbözõ formáival:a stoppolás játszi könnyedségû, a vendéglátás gyakran ámulatra méltó kedvességgel párosul. Nem egyszer nyitottak ki helyeket számunkra, vagy vittek el a szállásra, ha valami oknál fogva nem tudtuk teljesíteni az adott túraszakaszt. (Ilyen esetekben illik a túrára „visszaszállni” azon a ponton, ahol az ember feladni kényszerült.) A „valódi” és „spontán” szavak újra értelmet nyernek, a segítõkészség természetes formáival találkozni pedig igazi felüdülés a hajtós hétköznapok után.
Magyarország flórája és faunája is sokat mutat magából, fõleg, ha a szakaszt teljesítõ társaság létszáma nem túl nagy. Örök érvényû igazságnak tûnik, hogy a túrán kapott élmények mélyebbek és maradandóbbak kisebb létszám esetén.ehát hatványozottan is igaz, hogy a kevesebb több.
A szakaszok leggyakrabban az erdõn keresztül futnak végig, de sokszor lehet páratlan kilátópontokba, magas fennsíkokba, kisebb tavacskákba vagy végtelen mezõkbe is belefutni. A táj változatos, az állatvilág pedig igen gazdag. A teljesség igénye nélkül a következõ állatokba botlottunk bele az elmúlt években: sikló, õz, szarvas, nyúl, rengetegféle rovar és bogár, illetve madarak tömkelege.
Egy-egy zajosabb pecsételõ pontot elhagyva az emberen egyfajta könnyed megkönnyebbülés lesz úrrá: ismét az erdõk, a mezõk, a kilátópontok, a madárdallal szegélyezett útvonalak, mély vagy könnyedebb témák, csevegõs és magunkba fordulós negyedórák váltogatják egymást. Az erdõ magába szippant; nem mindig adja könnyen magát, de legyen bármilyen arca is, el sosem vesz, csak ad. Közelebb kerülünk egymáshoz, közelebb kerülünk önmagunkhoz.
A természeti szépségek mellett egyáltalán nem lebecsülendõ a kulturális sokk jelenléte. Gyakran érzem úgy, hogy Magyarország végtelen számú párhuzamos univerzumból áll, utcáról utcára, tájegységrõl tájegységre változnak a falvak, az atmoszféra, a nyelvezet, és ha nem térképezzük fel túl erõltetetten elõre Google-lal a látnivalókat, sok-sok váratlan csodában lehet részünk.
Aludtunk már olyan szálláson, ahol a hátsó udvarban egy templom állt, este ennek a tövében üldögéltünk, míg a vihar és a fáradtság be nem kergetett minket a szobába. Toppantuk már be kicsiny falvak szombati közösségi programjaiba, de motoros találkozóba is egy erdõszéli templom udvarán. Nyitottunk ki szélmalmot egy elképzelhetetlenül nagy kulccsal, templomokban pihentünk meg pár perce, vadleseken vackoltuk be magunkat egy szusszanásra, vagy vártuk meg, míg elvonul az esõ.
Rengeteg restiben, büfében és étteremben mértük fel a kínálatot, beszélgettünk a helyiekkel, vagy más kéktúrázókkal. Posztolunk és instázunk, és sok mindenkit követünk, aki dokumentálja a saját kis útját. Sokszor szidtuk a MÁV-ot, az idõjárást, várakoztunk fûtetlen várótermekben vagy kietlen peronokon, szakadt le rólunk bakancs, tántorogtunk bokáig érõ sárban, vagy lépdeltünk a hóban, izzadtunk az hõhullámok egyikében, harcoltunk a szúnyogokkal és kullancsokkal. V
De mindig visszatérünk, mert a kék (jelenleg) egy olyan meglepetésekkel teli, hétvégi életforma, amitõl nehezen válnánk meg.
PÉNZES GYÖNGYVÉR
w
