Télen nem minden madarunk vonul melegebb tájakra, számos faj itthon marad. Az már kevésbé közismert, hogy a tõlünk északabbra fekvõ, mostohább téli klímájú területek madarai közül sok számára Magyarország jelenti a telelõterületet, ezért is olyan gazdag a téli madárvilágunk. Bár hazánk környezetállapota ma még lehetõvé teszi, hogy a madarak emberi segítség nélkül is átvészeljék a telet, de az etetõk nagy könnyebbséget és biztonságot jelentenek a környéken élõ madaraknak, de csak akkor, ha az etetést folyamatosan, egész télen végezzük.
A madáretetés a legtöbb fajt érintõ, majdnem hat hónapon át tartó, éppen ezért az egyik legösszetettebb madárvédelmi munka, aminek évszázados hagyományai vannak Magyarországon. Bár nem szokás így tekinteni erre, a téli madárvédelem beépülése a társadalmi köztudatba és gyakorlatba a madáretetést a környezeti nevelés egyik legnagyobb sikertörténetévé is teszi.
Mikor etessük a madarakat?
Amint beköszöntenek az elsõ fagyok – különösen miután ezek tartóssá válnak – vagy leesik az elsõ hó, el lehet kezdeni az etetést, amit folytatni kell egészen ezek megszûntéig, akár márciusig is.
A madarak gyorsan megszokják és számítanak az etetõhelyek táplálékkínálatára, évrõl-évre akár messzirõl is visszatérnek a stabil etetõk közelébe telelni, ezért ha váratlanul abbahagyjuk az eleség pótlását, rengeteg madarat hozhatunk nehéz helyzetbe. Az etetõre járó kistestû, gyakran alig 4,5 – 10 gramm (!) körüli testtömegû madarak számára -10 Celsius alatti hõmérsékleten a túlélés gyakran arról szól, tartalékaik csak arra elegendõek, hogy át tudják vészelni a fagyos éjszakát. Ha másnap reggeltõl nem tudnak kielégítõen táplálkozni az alig 5-6 órányi nappali periódusban, például azért, mert nem töltöttük fel az etetõt, könnyen elpusztulhatnak a következõ hideg éjszakán.
A téli madáreleségeknek három nagy csoportja van, ezeket lehetõleg együtt kell alkalmazni. Ezek közül az elsõ a nem sózott, nem pirított, magas olajtartalmú fekete (ipari) napraforgó. A szotyiba érdemes apró szemû magvakat: kölest, muhart stb. keverni, a legegyszerûbb, ha az állatkereskedésekben, barkácsáruház-láncokban kapható pinty és hullámos papagáj magkeveréket vásárolunk.
Az eleségek második csoportját az állati zsiradék: a nem sós vagy kifõzött szalonna, a faggyú, illetve a ma már szinte bármely élelmiszerbolt állateledel kínálatában szereplõ cinkegolyó képezi. Legalább ilyen jó, ha lágy sajtot és vajat is kiteszünk valamilyen vízszintes felületre, akár az etetõ sík tetejére, mert ezt is nagyon szeretik a madarak, különösen a vörösbegyek.
Az olajos magvak és állati zsiradék mellett gyümölccsel, elsõsorban a legolcsóbb almával is etessünk. Ezeket lehetõleg szúrjuk fel bokrok és fák ágcsonkjaira (de néhány szemet a talajra is tehetünk), így a madarak hóeséskor is hozzáférhetnek ezekhez, míg a földre szórt élelem mindaddig elérhetetlen számukra, amíg el nem takarítjuk a havat. Az almát gyakorlatilag minden lágyevõ, tehát rovarokat (is) fogyasztó madár kedveli, így nagy segítséget nyújthat a vonulás helyett áttelelõ madaraknak (pl. barátposzáta, házi rozsdafarkú, csilpcsalpfüzike).
Mivel NE etessünk?
Soha ne adjunk az énekesmadaraknak kenyeret, kenyérmorzsát, mert ezek erjedésnek indulva gyomor- és bélgyulladást, akár a madarak pusztulását okozhatják (a vízi madarak: hattyúk, récék, libák számára az alkalmi kenyérfogyasztás nem jelent egészségügyi problémát).
Hol etessünk, milyen etetõtípusokat használhatunk?
A kihelyezés módja és mûködési elve szerint számos etetõtípust különböztetünk meg. Az etetõre látogató madarak közül több is, például a rigók, a vörösbegy és a magevõk jobban szeretnek a talajon táplálkozni, míg mások inkább a talajszint felet vagy kimondottan az ágak között (például a királykák és az õszapók) érzik jól magukat, ezért az etetõkön lehetõleg több szinten is kínáljuk fel az eleségeket.
Szerzõ: Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
w
