Újabb hazugság leplezõdött le: Egyetlen román katona sincs az úzvölgyi temetõben

2019-07-30 | Magazin
A napokban újabb fordulat történt az úzvölgyi katonai temetõ ügyében – írta meg a nagyhaboru.blog.hu. A román hatóságok által román katonaként azonosított hõsi halottak többségérõl nemrégiben kiderült, hogy magyar állampolgárok voltak  és magyar honvéd gyalogezredekben szolgáltak. A blog szerkesztõi azonban további adatokat is szereztek ezekrõl a katonákról  és egy szintén románként azonosított orosz katonáról. A korábbi hatalmas számok végül tehát 7 román katonára korlátozódtak, azonban most a kutatások során sikerült rávilágítani arra és bebizonyítani, hogy ez a hét katona sem volt román.

A blog már korábban  beszámolt egy szakmai tanulmány segítségével arról, hogy 2019. június 12-én az ONCE, a hadisírok és a háborús emlékmûvek gondozásáért felelõs román hivatal közzétett egy rövid összefoglalót az úzvölgyi temetõ helyzetét illetõen, amely szerint a sírkertben 11 román katona – 8 azonosított és 3 azonosítatlan – került elhantolásra. Az összefoglalóhoz csatolt dokumentumok egyike, a 3. számú mellékletként közzétett áttemetési napló hét románként azonosított katona nevét és adatait tartalmazza. Ezek a következõk:

Cosma Gheorghe (25. sz.)
Grimu Mihai (46. sz.)
Horcic Mihai (83. sz.)
Lusin Filip (91. sz.)
Morduminechei Gheorghe (105. sz.)
Roman Mihai (126. sz.)
Rotaru Stan (126/bis. sz.)

Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka 2019. július 24-én Tusnádfürdõn bejelentette , hogy e katonák közül öt – Grimm Mihály, Harcsik Mihály, Kuzma György, Mordaninecz György és Román Mihály – magyar állampolgár volt; a HM képviselõi a tusnádfürdõi beszélgetés során a halálukat nyilvántartásba vevõ korabeli anyakönyvi bejegyzések fénymásolatát is kiosztották.

A blog az öt katonáról részletesebb leírást is közöl, ebbõl kiderül, hogy ketten közülük vélhetõen ruszinok, egyikük magyarországi német, kettejük magyar, azonban román katonákról szó sincsen. Az egyik románként azonosított katona is orosz, aki az orosz hadseregben szolgált. A kutatás tehát itt tart jelenleg, ez pedig bizonyítja annak az agresszív és tudatlan román fellépésnek a fölöslegességét, mely nemlétezõ történelmet próbál írni, és komoly konfliktusba került a temetõjüket védõ székelyekkel és az egész magyar nemzettel. A tényeket sajnos nehéz tagadni, reméljük, hogy az újabb bizonyítékok jobb belátásra bírják a balhét kirobbantó román felet, bár ehhez fûzzük a legkevesebb reményt.

A teljes írást dokumentumokkal ellátva elolvashatják ITT.

Forrás: nagyhaboru.blog.hu; Fotó: MTI
w

 

Megosztás