- december 24-en felderítő gépek köröztek a falu felett. – emlékezett néhai Párkányi Ferenc.- Levente voltam akkor és utasítást kaptam, hogy váltsam le a hídnál őrködő társamat. Apám nagyon mérges lett, nem akart elengedni a veszélybe. Délután 3 órakor mégis elindultam a szőlők aljában, megbújva.
A Csiki csárdánál félelmetes kép fogadott. Német tankok álltak, halotti csendben, csöveiket Torbágy fele fordították. Egyszer csak az oroszok megindították az offenzívát, körülbelül onnan, ahol most a Metró áruház áll. A németek gyors tempóban visszavonultak a főváros fele. A muraközi lovak, amelyekkel előzőleg az ágyukat vontatták, kis kocsikat húztak. Az egyikre felugrottam, hogy minél előbb visszaérjek. Az emberek a pincékbe menekültek és napokig ki sem jöttek onnan. A családomat is a szőlőhegyi pincénkben találtam meg. Útközben találkoztam két felderítő orosz katonával, akik Budakeszi felől jöttek. Nem bántottak.
December 25-én az oroszok elözönlötték a falut. A főutcán több házba belőttek, Lovastól beköltöztek a lakásokba. Egy debreceni pedagógus, aki átjött a frontvonalon és nálunk szállt meg, tapasztalt néhány dolgot. Arra figyelmeztetett, hogy ne sajnálja senki kiönteni a borát, mert sok baj okozója lesz, ha lerészegednek a katonák. Abban az évben szépen termett a szőlő. A községháza adatai szerint 60 ezer liter borkészlete volt a gazdáknak. A katonák, ahol bort találtak, a hordókba lőttek, és aláfeküdtek, úgy itták tele magukat.
A leányiskola pincéjében 2000 ember, főleg fiatal lányok, nők, gyerekek zsúfolódtak össze. A férfiak a fronton voltak, nem akadt védelmezőjük. A három plébános-dr. Sík Zoltán, Szabó és Szép Zoltán életük kockáztatásával védelmezte a pincébe menekülteket.
Amikor elcsendesedett egy kis időre a környék, akkor kimerészkedtem és láttam, hogy piros és fehér ejtőernyők hullnak a Sas – hegy oldalába. Később láttam közelről is, ezek fémtartályok voltak. A pirosban lőszert, a fehérben élelmiszert juttattak be a németek a bennrekedt csapataiknak.
Filmbe illő jelenet volt, amikor az oroszok körbevették a Kőhegyet és –Hurrá! Hurrá! kiáltással kézifegyvereikkel megrohamozták. Nem ütköztek ellenállásba.
A következő hetekben a katonák mindent feléltek. Januárban még a marharépának is örültünk.
Néhai Herczog Annus néni fiatal asszony volt akkor. Anyósával, csecsemőjével és néhány ismerőssel úgy gondolták, hogy a hegyen lévő présházban nagyobb biztonságban lesznek, mint a faluban. Ám az oroszok aknavetővel lőtték a hegyet, csak úgy kopogtak a lövedékek a tetőn. Némelyik át is szakította. Annus néni anyósa tüdőlövést kapott. Percek alatt elvérzett. A kis csecsemő is megsérült. Bár nem volt halálos, néhány hét múlva ő is meghalt, hiszen nem volt sem gyógyszer, sem kötszer.
Ezen a karácsonyon nem gyúltak gyertyák a karácsonyfákon….
Lejegyezte:s.k.