Mindenszentek napján és az azt követő Halottak napján mindannyian szeretteinkre gondolunk. Talán egy kicsivel többet is, mint máskor habár az emlékezés nem naphoz kötött. Aki valaha is hozzánk tartozott és akit szerettünk gondolatainkban örökre velünk marad. Ha megérintjük itt maradt tárgyaikat, vagy belelapozunk abba a könyvbe, amit oly nagyon szeretettek, újra velünk vannak, hiszen rájuk emlékezünk. Földi maradványaikat rejtő síremlék csak egy hely ahol leróhatjuk kegyeletünket, ahonnan eltakaríthatjuk a lehulló leveleket, ahová virágot ültethetünk, és ahol gyertyát gyújthatunk. Ahol elsuttoghatunk egy imát, mely szívünkből szól az örök üdvösségért, remélve annak elnyerését szeretteinknek ott fenn, és nekünk, idelent akik még itt vagyunk.
Az ünnepre hangolódva az alábbi verseket szeretném megosztani veletek:
Reményik Sándor: Mi mindig búcsúzunk
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.
Mert minden csönd más, – minden könny, – vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, –
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindig búcsúzunk.
Reményik Sándor: Viszontlátásra
Viszontlátásra, – mondom, és megyek.
Robognak vonatok és életek –
Bennem, legbelül valami remeg.
Mert nem tudom,
Sohasem tudhatom:
Szoríthatom-e még
Azt a kezet, amit elengedek.
Viszontlátásra: mondom mégis, mégis.
Viszontlátásra – holnap.
Vagy ha nem holnap, – hát holnapután.
Vagy ha nem akkor – hát majd azután.
És ha aztán sem – talán egy év múlva.
S ha még akkor sem – hát ezer év múlva.
Viszontlátásra a földnek porában,
Viszontlátásra az égi sugárban.
Viszontlátásra a hold udvarán,
Vagy a Tejút valamely csillagán –
„Vidám viszontlátásra” mégis, mégis!
Major Edit
